BUD flyer


Újabb ázsiai piacon jelenhetnek meg az európai fapadosok!

Ha minden jól megy akár Budapestről is indulhat a jövő év során közvetlen légi járat örmény fővárosba Jerevánba. Ki lenne az üzemeltető? - a Wizz Air vagy a Ryanair. Örmény hírforrások közlése szerint mindkét fapados légi cég érdekelt a piacon való megjelenésben, és ehhez az állam is kész kedvező…

Tovább olvasom

Akár már ősztől újra lehet légi járat Budapest és Kolozsvár között

Az elmúlt hetekben bejelentett marosvásárhelyi Wizz Air járat napi járattá történő bővítését követően, a Magyar Kormány már idén ősszel újraindítaná a légi járatokat az Erdély történelmi központjának számító Kolozsvár és a magyar főváros között. A Marosvásárhely–Budapest repülőjárat napi szintű…

Tovább olvasom

Naponta több, mint 50 ezer utas - a legforgalmasabb hetei előtt áll a Budapest Airport

Július végén és augusztus elején két nagyszabású sportesemény, valamint több nyári fesztivál is megrendezésre kerül Magyarországon. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megerősített terminál üzemeltetéssel, biztonsági szolgálattal, parkoló felügyelettel és takarítói szolgálattal készül az év…

Tovább olvasom

Belgrádba is repülhet Budapestről a LOT!

A belgrádi Nikola Tesla Airport weboldalán elérhető járatkeresőbe felkerült egy, a lengyel nemzeti légitársaság által szeptember 2-től naponta üzemeltetett Budapest-Belgrád légi járat menetrendje. Az újabb budapesti bázisról indítani kívánt LOT légi járat megjelenése azért érdekes, mivel az idén…

Tovább olvasom

Jelentősen visszaesett a cargo forgalom júniusban!

2019. első félévében több, mint 7 millió 376 ezer utas fordult meg a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, ami kicsivel több, mint félmillió fős utastöbbletet jelent a tavalyi év hasonló időszakát nézve. Akkor 6.864.646 főt regisztráltak. Az utasforgalmi növekedés az év első három…

Tovább olvasom

Budapesre jönne a Korean Air!

Nem, nem az Asian visszatérése lehet a vezető hír az elkövetkező, hónapokban, hanem a korai nemzeti légitársaság a Korean Air budapesti megjelenése, melynek első szála egészen 2005-ig visszavezethető. A Korean Air mellett azonban a Magyar Kormány stratégiai partnere a lengyel nemzeti légitársaság is…

Tovább olvasom

15 éve indult az első Wizz Air járat Ferihegyről!

A Wizz Air napra pontosan 15 évvel ezelőtt nyitotta meg budapesti bázisát. Az első magyarországi Wizz Air járat 2004. június 24-én szállt fel London Luton felé az akkor még Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtérnek nevezett, azóta Liszt Ferencről elkeresztelt légikikötőből. Azóta 31 millió utas…

Tovább olvasom

Megszűnik a Belavia Budapest-Belgrád járata!

Majdnem hat év üzemeltetés után nem indít menetrendszerinti járatokat Budapest és Belgrád között a  téli menetrendi időszakban a fehérorosz nemzeti légitársaság a Belavia. A 2013. szeptember 19. óta hetente két alkalommal az ötödik szabadságjog alapján üzemeltetett közvetlen, és non-stop légi járat…

Tovább olvasom

Újra két pályát használhatnak a gépek a Liszt Ferenc Repülőtéren!

Ma délután 16:00 órától ismét mind a két futópálya üzemel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A felújított, 3,7 kilométer hosszú II. pályán a Ryanair ír légitársaság Boeing B737-800 típusú repülőgépe, a Budapest – London-Stansted járat volt az első, amely felszállt. A pályát nyolc héttel ezelőtt…

Tovább olvasom
2019\06\16 Bbalint 1 komment

Már tárgyalások folynak a Wizz Air Fehérorosz piacon való megjelenéséről

A héten egy furcsa poszt bukkant fel a Wizz Air Istagram oldalán, melyben Minszk városát megemlítve a város művészeti szépségét emelték ki, egy korábban más által készített kép megosztásával. Azóta a poszt eltűnt a Wizz Air Instagram oldaláról, azonban fehérorosz lapokban a héten ismét hír érkezett…

Tovább olvasom

A330-as gépet küldhet jövő nyáron Budapestre az American Airlines!

Új kabintermék és több komfortosabb ülőhely a piacon!

Megjelent a 2020-as nyári menetrend első Philadelphia-Budapest járata az American Airlines foglalási rendszerében, mely járatokat ez alapján a jövő nyártól a légitársaság Airbus A330-200-as típusú repülőgépeivel tervezi üzemeltetni. Az A330-as típusú gépeket az idén nyáron a régióban a prágai…

Tovább olvasom

Charter járatot indít a TUI Budapestről!

2019-ben egyértelműen Törökország a magyarországi TUI-utasok kedvenc úti célja. Első saját,Budapestről Antalyába induló charterjáratával és széles, minden célcsoportot kiszolgáló szállásajánlataival a TUI jelentősen növelte Törökországban nyaraló utasai számát. Fénykép: Luchtvaartnieuws A TUI a…

Tovább olvasom

Kisebb utasforgalom növekedésre, de több átszálló utasra számít 2019-ben a Budapest Airport

Bogáts Balázs a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője a 16. alkalommal Cagliariban megrendezett CONNECT Route Development Fórum keretén belül nyilatkozott az anna.aero légiközlekedési szakoldalnak a budapesti repülőtérrel kapcsolatos forgalmi és járatfejlesztési hírekről. Mint kiderült az idei…

Tovább olvasom

Európában elsőként Budapestre indított légi járatot a Shanghai Airlines!

Történelmi nap a mai a budapesti repülőtér életében, hiszen a működés során még egyszer sem kötötte össze közvetlen menetrendszerinti légi járat Budapest és Sanghaj városát. Mától ez a helyzet azonban megváltozott, hiszen Kína második legnagyobb légitársaságának számító China Eastern Airlines…

Tovább olvasom

Kínai és utasbarát repülőtér - rengeteg fejlesztés zajlik a nyári csúcs előtt a Budapest Airporton

Akik az elmúlt napokban jártak a budapesti repülőtéren azok láthatták, hogy újabb és újabb utasbarát fejlesztések zajlanak a 2-es Terminálokon, folytatva a már korábban bud:plus néven elindított fejlesztési programot, melyben a repülőtér üzemeltetője 6,5 milliárd forintot fordít az elkövetkező két…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása