Akár már ősztől újra lehet légi járat Budapest és Kolozsvár között
Az elmúlt hetekben bejelentett marosvásárhelyi Wizz Air járat napi járattá történő bővítését követően, a Magyar Kormány már idén ősszel újraindítaná a légi járatokat az Erdély történelmi központjának számító Kolozsvár és a magyar főváros között.
A Marosvásárhely–Budapest repülőjárat napi szintű bővítésének megvalósításán túl a kormány dolgozik a Kolozsvár–Budapest légi járat megteremtésén is, és jó remény van arra, hogy ősztől minden nap közlekedő járat jön létre a kincses város és a magyar főváros között - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 30, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadása után a sajtónak.
A két város közötti közvetlen légi járatok újraindítása idén tavasszal kapott újabb sajtó visszhangot, amikor a kolozsvári repülőtér igazgatója arról beszélt, hogy a közvetlen járatok 2020-ban indulhatnak újra a két város között. A magyar kormány szempontjából fontos téma, ezután egy júniusi Kormányinfón is felmerült. Akkor Gulyás Gergely államtitkár egy a Wizz Air nyugat-balkáni koncessziós szerződéséhez kapcsolódó sajtó kérdésére adott válaszában kiemelte, hogy a magyar kormánynak érdeke hogy megoldott legyen a napi légi összeköttetés Kolozsvár és Marosvásárhely városával is. Ezt követően július elején a Wizz Air egy sajtótájékoztatót hívott össze, melyen bejelentették ,hogy október 27-től a korábbi három helyett, már napi járattal kötik össze Budapestet Marosvásárhellyel. A járattal kapcsolatos bejelentésen nem esett szó arról, hogy a hirtelen járatszám növelést vajon mi indokolta, de sejthető hogy kormányzati hátszél is állhat a dolog mögött. A sűrítés mellett, azonban sokan várták, hogy Váradi József bejelenti egy kolozsvári járat indítását is, ez azonban elmaradt.
Ha már maga a miniszterelnök őszi indulásról beszél, akkor lehetséges üzemeltetőként kapásból két légitársaságot is meg tudnánk említeni. Az egyik befutó a Wizz Air lenne, a másik pedig a lengyel LOT. A legnagyobb lengyel légiközlekedési oldal információja szerint szerdán újabb járatokat jelentenek be a budapesti bázisról, így nem lenne meglepetés hogy a korábban emlegetett és lekért slottal rendelkező Szófia, Belgrád, Prága mellett, akár Kolozsvár neve is szerepelhet a LOT új rövidtávú járatai között. A LOT jelenleg heti hat járattal van jelen Kolozsváron, amelyek a varsói központot kötik össze.
Budapest és Kolozsvár között korábban a Malév, és a Wizz Air is üzemeltetett légi járatokat. A Wizz Air kolozsvári üzeme azonban időszakos volt (2016. novemberétől-2018. szeptemberéig), mivel a marosvásárhelyi reptér bezárásra kényszerült az igen rossz állapotban lévő pályája felújítás miatt.
Forrás: itthon.ma, mandiner.hu
Fénykép: ParkiVia