Jelentősen visszaesett a cargo forgalom júniusban!

2019. első félévében több, mint 7 millió 376 ezer utas fordult meg a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, ami kicsivel több, mint félmillió fős utastöbbletet jelent a tavalyi év hasonló időszakát nézve. Akkor 6.864.646 főt regisztráltak. Az utasforgalmi növekedés az év első három hónapjában kisebb mértékű volt az előző évekhez képest, azonban a nyári időszakban ez újra felerősödött. Emiatt májusban és júniusban is a növekedés mértéke majdnem elérte a 10 százalékot. A légi áruforgalom területén  a globális piaci helyzethez hasonlóan továbbra is visszaesés jellemző, mely legnagyobb mértékben most idén júniusban mutatkozott meg.

20180710budlegifotok107.jpg

Fotó: Budapest Airport

Több, mint 1 millió 475 ezer induló és érkező utas fordult meg Ferihegyen idén júniusban, ami 9,1 százalékos utasforgalmi bővülést jelentett a tavalyi időszakhoz képest. E szám majdnem eléri a 1,5 milliós határt, melyet 2018-ban két hónap során is sikerült felülmúlnia a repülőtér utasforgalmának.

A gépmozgások száma 8,3 százalékkal volt több, ami 11.080 le és felszálló gépet jelentett.

Az utasforgalom és a gépmozgás növekedése mellett a légi áruforgalom továbbra is csökkenést mutat a budapesti légikikötőben olyannyira, hogy idén júniusban e szám már 15,5 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyi év júniusban. A kezelt árumennyiség 10.785 tonna volt most, míg 2018-ban a szektor 12.763 tonnás eredményt tudott felmutatni.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!