BUD flyer


Lesz olyan budapesti Ryanair járat, ami csak október végén indulhat újra, ha egyáltalán újraindul

A Ryanair foglalási rendszerében is megjelent a sokadik, de remélhetőleg most már a végleges újraindulási tervezet. A fapados sajtóközleménye alapján a tervezett útvonalak 90 százalékát szeretnék repülni június végétől, de csupán csak 40 százalékos kapacitással. Budapesten ez úgy látszik kevesebb…

Tovább olvasom

A TOP 100-ban visszaesett, de még mindig Kelet-Európa legjobb repülőtere a budapesti!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az idei évben hetedszer is elnyerte a Kelet-Európa legjobb repülőterének járó címet. A World Airport Awards keretében átadott Skytrax-díj az egyik legnagyobb iparági elismerés, hiszen odaítéléséről maguk az utasok döntenek; világszerte több tízezer utazó…

Tovább olvasom

Fokozatosan újrainduló utasszolgáltatások és járatok a budapesti reptéren

Az elmúlt három nap során már három korábbi útvonalon is újraindultak a légi járatok a Wizz Air és a KLM színeiben. A Budapest Airport ezzel egyidőben pedig fokozatosan indítja újra utasszolgáltatásait a terminálokon és azon kívül is. Fotó: Index A mai napon újraindult a KLM Budapest és…

Tovább olvasom

Újraindult néhány budapesti Wizz Air járat!

Közel egy hónap után apró lépésben ugyan, de újra elkezdett beindulni az élet a budapesti repülőtéren. A Wizz Air a mai napon öt Európán belül közlekedő budapesti járatát indította újra.  Újra elindultak a Wizz Air járatai Budapestről Berlinbe, Marosvásárhelyre, Athénba, Oslóba és Göteborgba. A…

Tovább olvasom

A LOT mindenképpen meg akarja tartani a budapesti bázisát!

Az elmúlt napokban a lengyel légiközlekedési szaksajtóban felmerült, hogy a koronavírus miatt a LOT légitársaságnál meghozandó rendkívüli megszorítások és intézkedések magukkal hozhatnák, a szerintük veszteséges budapesti bázis bezárását is. Ez azonban a LOT hivatalos válasza szerint nem így lesz,…

Tovább olvasom

Lassan újraindulhat az élet a kihalt terminálokon Budapesten!

A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni; a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is – a Wizz Air keddi bejelentését, valamint további járatindítási előrejelzéseket követően - lassan és fokozatosan újraindul. A Budapest Airport folyamatos…

Tovább olvasom

Teljesen más lesz az utazási élmény májustól a Wizz Air járatain!

A Wizz Air május 1-jétől szigorított higiéniai előírásokat vezet be, hogy gondoskodjon utasai és személyzete egészségéről. Az új szabályokról a légitársaság videós összefoglalót is készített az utasai számára. A hatósági előírásokkal összhangban bevezetett új egészségvédelmi szabályok célja,…

Tovább olvasom

Újabb mentesítő Wizz Air járat indul az Egyesült Államokba és Kanadába Budapestről!

Újabb mentesítő különjárat indítását tervezi a magyar Kormány a Wizz Air üzemeltetésében. A járat az Egyesült Államokban, valamint Kanadában rekedt magyar állampolgárokat tervez hazahozni.  Fotó: MTI/KKM A héten elsőként a Torontói Magyar Főkonzulátust tett közzé értesítést a különjárt…

Tovább olvasom

Cargo járatokat üzemeltet a Hainan Airlines Budapestre

Az elmúlt hét során már három alakalommal fordultak meg a Kína és Magyarország közötti légi hídon áruszállító járatokkal a kínai Hainan Airlines utasszállító repülőgépei. Fotó: 50 Sky Shades A Hainan Airlines is kiveszi részét a Magyarországra szánt egészségügyi felszerelések szállításában.…

Tovább olvasom

Létszámleépítésbe kezd a Budapest Airport!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus járvány okozta válság miatt áprilisban utasforgalma több mint 99%-át elveszítette. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a válság kezdete óta minden lehetséges intézkedést megtett a munkahelyek védelméért, azonban a vállalat hosszú távú és…

Tovább olvasom

A Qatar Airways is felfüggeszti a budapesti járatát!

Jelenleg csak a májusi hónap tűnt el a foglalási rendszerből. A cargo járatok várhatóan megmaradnak. A helyzet viszont kiszámíthatatlan. Fotó forrás: businesstraveller Kivette a foglalási rendszeréből, és ezzel fel is függesztette a Doha és Budapest között megmaradt heti három járatát a Qatar…

Tovább olvasom

Rövid hírek a budapesti reptérről!

Fotó: Budapest Airport A budapesti reptér kis összefoglalót közölt az elmúlt hét reptéri történéseiről. Tartalom: Húsvéti forgalom: 190 ezer utas helyett 1283 Újra üzemel az I. futópálya Megújulnak a gurulóutak és a repülőgép állóhelyek is Mi történik a repülőgépekkel a „kényszerpihenő”…

Tovább olvasom

Az Air Canada Rouge se indítja újra a budapesti járatát!

Az American Airlines után, az Air Canada Rouge is törölte idei nyári menetrendjéből a Torontó és Budapest között közlekedő szezonális transzatlanti járatait. Idén nyáron már biztosan nem lesz közvetlen légi járat Kanada és Magyarország között a koronavírus okozta bizonytalanság és az alacsony…

Tovább olvasom

Hamarosan megjelenhet a Boeing 777F típus a Qatar Cargo budapesti útvonalán

Várhatóan júniustól Budapesten is állandó vendégként jelenhetnek meg a Qatar Airways Cargo Boeing 777F típusú repülőgépei, melyek működését a mostani menetrend előrevetíti. Forrás: hipwallpaper.com 2020. június 4-től hetente egy alkalommal Boeing 777F típusú áruszállító gépeivel tervezi a…

Tovább olvasom

Júniustól állhat helyre a forgalom a budapesti reptéren!

Kam Jandu a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója interjút adott az Airport Business magazinnak, amelyben beszél a koronavírus miatti válságintézkedésekről, annak hatásairól, valamint a válságból való kilábalás tervezett menetrendjéről is. Fotó forrás: xpatloop.com A budapesti repülőtér az…

Tovább olvasom