Budapest újranyit: utasforgalmi előrejezlés az idei nyárra

Április 27-én Budapest újranyit elnevezéssel tartottak online turisztikai konferenciát a turisztikai szegmens különböző szakmai előadóival, ahol Bogáts Balázs légitársasági fejlesztési és kereskedelmi tervezési vezető is tartott előadást a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalmi előrejelzéséről, a járvány alatti fejlesztésekről, valamint a repülőtér által megvalósított koronavírus elleni intézkedésekről.

Önkiszolgáló poggyászfeladást ígér a Liszt Ferenc Repülőtér | Forbes.hu

A budapesti repülőtér utasforgalma az első negyedévben a 2019-es évhez viszonyítva 93,4 százalékkal esett vissza. A visszaesés mértéke az ACI (Airport Council International) előrejelzéseihez képest is nagyobb volt Ferihegyen az utazási korlátozások, és az amiatt fennálló alacsony utazási kedv miatt. Ez az alacsony utasszám a régiós teljesítményben is meglátszott, hiszen Prága reptere az elmúlt pár hónapban nagyobb utasforgalmat tudott lebonyolítani, mint Budapest. ami részben a nagyobb számban közlekedő charter és üdülő járatoknak volt köszönhető.

Az ACI hosszútávú előrejelzése jelenleg 2024/2025-re prognosztizál a 2019-es évhez hasonló forgalmi szintet Európában, de a budapesti reptér ennél optimistább. Itthon 1-2 évvel előbb várják a forgalom visszaépülését, ennek indoka egyrészt, hogy a főváros magas vonzereje továbbra is megmaradt, továbbá a budapesti reptéren erősen (több, mint 50 százalékban jelen lévő) fapados társaságok gyorsabban tudnak reagálni a piaci igényekre, mint a hagyományos légitársaságok.

Tavalyi eredmények és idei nyári kilátások az utasforgalomban

Az optimista előrejelzést szemlélteti az is hogy a tavalyi zárást követő enyhítések után, hétszeresére nőtt a budapesti reptér utasforgalma. Ez az útvonalakat működtető légitársaságok számában 5-ről 21-re történő növekedést jelentett, míg az elérhető útvonalak száma 19-ről 99-re nőtt. A növekedés egész nyárra jellemző volt, és augusztusban további közel 20 százalékkal megnövekedettek a kapacitások.

 

                                                 

A tavaly nyári enyhítések hatása az utasforgalomra

                                                 Forrás: Budapest Airport

Mit vár idén nyárra a reptér?

  • A tavaly júniusban elérhető 62 városhoz képest jelenlegi előrejelzés szerint 71 százalékkal több városba lesz közvetlen légi járat
  • Jelenlegi állás szerint júniusban 33 légitársaság üzemeltethet 116 repülőtérre járatot
  • 75 százalékos arányban térhetnek vissza a korábbi útvonalhálózat, de alacsonyabb kapacitásokkal
  • Egyre kevesebb lesz a törölt járat
  •  június, július, augusztus hónapokban erőteljes forgalmi növekedés várható
  • a jelenlegi heti kb. száz induló járat helyett heti 600-700 járatra is növekedhet a gépmozgások számra
  • a légitársaságok bizakodóan terveznek Budapesttel
  • a korábbi rövidtávú járathálózatnak akár a 90 százaléka újra helyreállhat
  • a hosszútávú járatok esetében nagyon lassú az újraéledés, hosszabb ideig fog tartani újraindítani őket
  • stratégiai együttműködések - marketing és pénzügyi ösztönző programok a gyorsabb helyreállításért

Az idei nyári kapacitás tervezet

Forrás: Budapest Airport

 

Az idei nyári szezonban új légitársaságként a Bulgaria Air jelenhet meg Ferihegyen. Emellett újraindulhat a Pegasus Airlines, Aegean Airlines, Luxair, British Airways, El Al, airBaltic, Aer Lingus, Iberia, SunExpress légitársaságok járatai. A legtöbb új járatot pedig a Ryanair indítja el, több közkedvelt és népszerű európai nyaralóhely felé.