1 évesek lettek a LOT Budapestről induló amerikai járatai!

Olyan, mintha még csak most történt volna, de a mai napon már egy éve annak, hogy 7 éves szünet után a lengyel nemzeti légitársaság a LOT újraindította Magyarország és az Egyesült Államok közötti közvetlen légi forgalmat. A LOT tavaly május 2-án New York JKF-re, majd május 5-én Chicagóba is elindította Boeing 787-800 típusú, Dreamliner géppel üzemeltetett járatait. A két járat elindításával egy időben létrejött az első olyan bázis repülőtere a LOT-nak, mely Lengyelországon kívül működik. Az eltelt egy év tartogatott nem várt meglepetéseket a működésben, de alapja annak az útnak, mely a későbbiekben még több rövid és hosszútávú LOT járat Budapestről való indítását segítheti.

0fab4ad5-4639-4242-9b7d-ef5121e3fcce-original.png

2018. május 2-án szállt fel az első menetrendszerinti hosszútávú LOT Dreamliner járat Budapestről az USA felé, hogy eltüntesse azt a sok-sok éve meglévő hatalmas kielégítetlen piaci igényt a közvetlen légi járat iránt, amit 2011. ősze óta egyetlen légitársaság sem volt hajlandó megtenni. A LOT így már az 5. fuvarozó volt, aki a két ország között a történelem során menetrendszerinti légi járatot üzemeltet. De hogy kik voltak az elődei?

Az első, de még nem közvetlen járatot az amerikai Pan Am indította el 1975. május 23-án Boeing 707-es repülőgépeivel. A Pan Am-at követően 1991. telén a szintén amerikai Delta Airlines indított közvetlen járatot, amit végül 1993-ban a Malév járata követett. A Malév egészen a 2008-as téli menetrend kezdetéig működtette New York-i járatait Boeing 767-es repülőgépeivel. Az utolsó Malév járat október 25-én repült New Yorkba. Ezt követően csak a Delta Airlines maradt csak a piacon szezonális járataival, majd 2011. tavaszán az American Airlines is elindította önálló szezonális járatát a Malévvel és több Oneworld partnerrel közös székmegosztásban, ami végül a következő évben a legnagyobb részt a Malév csődjének köszönhetően nem indult újra. Végül 2017. elején tárgyalások kezdődtek a lengyelekkel, amit július 7-én hatalmas bejelentés követett. E szerint a LOT 2018. május 3-án újraindítja a New York JFK irányába 2011-ben bezárt járatot, valamint egy teljesen új, korábban még a budapesti repülőtér történetében nem repült útvonalat is felvesz kínálatába Chicago városának személyében.

Nehézségek bőven akadtak az elmúlt 1 év során!

A LOT a járatok megnyitásával egy időben Ferihegyen bázist hozott létre, ezzel együtt pedig egy Dreamliner 787-800-as típusú gépet is idetelepítettek, amivel az amerikai járataikat teljesítik, persze már amikor nem cseregépet kellett bevetni. Az elmúlt egy év üzemelésének legnagyobb negatívuma kétségkívül a LOT-on kívüli 787-es gépekkel kapcsolatos hajtóműgondok miatti cseregépek alkalmazása volt. Emiatt számos késésről, járattörlésről és jogos panaszának hangot adó utasról lehetett hallani. A gondok ott kezdődtek, hogy a LOT varsói központja az újonnan indított, valamint Dreamliner szolgáltatási termékkel az utasok felé hirdetett járat kiszolgálását cseregépre váltotta egy a hirtelen a földön ragadt hibás hajtóművű 787-es miatt, ki tudja milyen megfontolásból. Az első géphelyettesítési ciklus már a nyár közepén megtörtént, amikor is egy az Air Europa spanyol légitársaságtól wet-lease konstrukcióban bérelt Airbus A330-200-as típusú gép repülte az amerikai járatokat augusztus 4. és szeptember 3. között. Ezt követően szeptember 6-ig visszatért a Dreamliner, de szeptember 7-től újra helyettesítő gép állt forgalomba egy idősebb Boeing 767-300ER személyében, melyet a portugál EuroAtlantic Airways-től béreltek. A tervek szerint ezen kényszerhelyzet október végéig állt volna fenn, de végül december végéig minden budapesti amerikai járatra felkerült, mint teljesítő típus. A gépbérléseket járattörlések is követték, amely a november, december, január és február időszakot erősen jellemezte. A legnagyobb beavatkozást januárban vitték véghez, amikor hirtelen 22 korábban már meghirdetett és foglalásban elérhető járatot vettek ki a menetrendből. Ez azt jelentette, hogy január közepétől március 1-ig a korábbi heti 4 JFK helyett csupán heti 2, a korábbi heti 2 Chicago helyett pedig csupán heti 2 járat maradt meg ideiglenesen. Ezzel a LOT szó szerint megfelezte a korábban meghirdetett Budapestről működő amerikai járatainak a számát. A menetrend végül március 1-jét követően helyreállt és a mai napig zavartalan. Habár a januári és februári törlések mögött az alacsony kereslet is ott lehet, mint befolyásoló tényező, a LOT a következő januári és februári időszakra meghirdetett menetrendjében most is a normál működési rend - heti 4 és heti 2 járat szerepel.

A járatok teljesítménye

Ezen témakörben ha nem is ismerünk nyilvános adatokat az utasforgalomról, van egy jó KSH statisztika mely megmutatja azt. A KSH által közölt adatokból szépen nyomon követhető az elmúlt 8 hónap (május-december időszaka) utasforgalmi eredményei, mely adatok alapján rendkívüli sikerekről nem beszélhetünk, hiszen a járatok kihasználtságán megmutatkozhatott a LOT többszöri gépcseréje, valamint az is hogy az Egyesült Államok és Magyarország között erősen szezonális a forgalom. Míg New York a nyári hónapokban stabilan hozta a 70-80 százalékos töltöttséget, addig Chicago csak a június hónap folyamán tudott 80 százalék fölé kúszni, az augusztusi és a szeptemberi hónapokban viszont már csupán 60 százalék, az októberi hónapban pedig már csak alig 50 százalék feletti töltöttséget mutatnak az adatok. Ami a csúcsszezonban alacsonynak mondható. A téli szezon eleje (november és december) még ennél is rosszabb képet mutat. A két járat töltöttsége novemberben érte el a mélypontot - New York (48%), Chicago (35,5%). Ekkor volt a legtöbb járattörlési probléma is. Ezen alacsony adatokon decemberben végül sikerült javítani 61 és 57 százalékra.

A lengyel Pasazer szaklap közlése szerint az első nyolc hónapban, tehát a májustól decemberig tartó időszakban New York JFK felé 260 járat, míg Chicago felé 129 járat közlekedett a magyar fővárosból. New York esetében az összes szállított utasszám 46.424 fő, míg Chicagónál 20.379 fő volt. A lap a járatok töltöttségével kapcsolatban megkereste a LOT sajtó irodáját is mely az alábbi választ közölte: "Minden egyes hosszútávú járat indítása egy olyan beruházás, mely jövedelmezősége legalább 3 év után értékelhető. Az elmúlt 11 hónapban a New York JFK és Chicago járatok eredményei kielégítőek. Az érdeklődés növekvő tendenciát mutat ezen járatok után az idei nyári szezonban."

Hogyan tovább? Nagy tervei vannak a LOT-nak Budapesttel!

Az eltelt egy évben felmerülő nehézségek ellenére a LOT továbbra is elkötelezett tovább fejleszteni a budapesti bázisát. Ennek eredménye a már működő London-City és szeptemberben induló új Brüsszel és Bukarest útvonalak is. De, mint ismeretes e járatok mellett a légitársaság szeptember 1-től Prágába és Szófiába is repülne naponta kétszer a hét minden napján. Piaci pletykák szerint pedig Kijev és Belgrád is a LOT látószögébe került, mint potenciális jövőbeni célállomások. Ezen új rövid távú járatok úgymond ráhordóként is funkciónálnak a Budapestről induló amerikai és londoni útvonalakra, így azok nem csak a point-to-point utasokra építhetnek. De emellett növelik a budapesti repülőtér átszálló utasforgalmát is, mely a Malév csődöt követő időszakban rendkívül lecsökkent. Továbbá növelik a Ferihegyen állomásozó LOT flotta és az itt állomásozó személyzet nagyságát is.

A rövidtávú járatok mellett újabb hosszútávú járatok is indulhatnak Ferihegyről. Információk szerint még akár idén elindulhat Budapest-Szöul közötti légi járat, valamint további amerikai úti célok felé is terveznek nyitni. Ezek között várhatóan Miami és Los Angeles neve szerepelhet. A hosszútávú terjeszkedés terveit erősíti az elmúlt hónapban megrendezett Routes Eurpoe 2019-es légügyi konferencián Robert Ludera a LOT járatfejlesztési vezetőjének elhangzott mondta, mely szerint a budapesti bázis az Amerika és Ázsia felé való terjeszkedést, növekedést fogja támogatni a LOT hálózatában.

Ezen pozitív tervek pedig tovább erősítik azt a közös célt, amelyet nagyon sokan örömmel fogadnának miszerint a LOT kíván lenni az új "MALÉV" - Magyarország új Nemzeti Légitársasága. Ehhez azonban a jövőben mindenképp szükséges a magyar AOC megszerzése.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot