A régió kínai légi utas elosztó központja lehet a Budapest Airport!

Már nem csak a Budapestre Kínából cargo géppel szállított áru mennyisége lesz jelentős, hanem a kínai légi utasok számában is jelentős növekedés várható még idén nyáron a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren. Az elmúlt hetekben bejelentett Shanghai Airlines közvetlen és non-stop Budapest-Sanghaj járatát követően, még idén augusztusban egy korábban Ferihegyen már jól ismert név, a Hainan Airlines kínai légitársaság térhet vissza három, Budapestről eddig még soha ki nem szolgált útvonallal. A Hainan visszatérésének köszönhetően így ötre növekszik a magyar fővárosból közvetlen légi járatokkal elérhető kínai városok száma, ami a régió más repülőtereihez képest is jelentős előnyt fog jelenteni.

kinaiakbud.png

Bár sejthető volt, de meglepetésként tweetelte ki Twitter oldalára az Airlneroute, hogy az egyik legnagyobb kínai légitársaság a Hainan Airlines, mely 2012. március 2-ig budapesti járattal is rendelkezett, 3 új kínai útvonalra kért le indítási engedélyt a Kínai Légügyi Hatóságtól, idei augusztusi indulási idővel. Az engedélykérelem alapján a Hainan Airlines Hszian és Sencsen útvonalat egy járatba olvasztva, egy útmegszakítással, míg Csunking járatát non-stop-ként repülné. A járatok üzemeltetéséhez szükséges géptípust a légitársaság még nem adta meg, de várhatóan a Boeing 787 Dreamliner és/vagy a már régebbről ismert Airbus A330-as típusok jöhetnek szóba.

ujhainan.JPG

Az új Hainan Airlines járatok - Sencsen esetében könnyen elérhető majd Hong Kong városa is

Sejteni lehetett a Hainan visszatérését!

A Hainan Airlines 2004. augusztus 2-án indította el közvetlen és non-stop Budapest-Peking járatát a Malévvel közös üzemeltetésben. A kínai légitársaságnak ez volt az első nemzetközi és európai célállomása, így jelentős mérföldkőnek is számított a légitársaság történetében. A budapesti járatot a Malév és a Hainan közösen töltötte utasokkal, és szépen fejlődött. Kezdetben a légitársaság Boeing 767-300ER típusú repülőgépei, majd a típus kivonását követően Airbus A330-as gépek is repültek Budapestre. A Malév 2012-es februári csődjét követően viszont kérdésessé vált a légitársaság budapesti maradása, hiszen eltűntek azon átszálló utasok és lehetőségek melyeket a Malév a Hainan számára nyújtott, így járatukat hirtelen gazdaságtalan lett üzemeltetni és március 2-tól be is szüntették azokat. A Hainan és a Malév jó partnerségét mutatta az is, hogy az állam megpróbálta a Hainan Airlines-t birtokló HNA csoportnak eladni a magyar nemzeti légitársaságot, ez azonban kudarcba fulladt és végül nem lett belőle semmi. A Malév mellett a Hainan-t a Budapest Airportot is birtokló Hochtief német repülőtér-üzemeltető csoportból való részesedés is érdekelete.

A budapesti útvonal bezárásakor a Hainan már más európai városokba is rendelkezett járatokkal: Brüsszel, Berlin, Zürich. A járat leállását követően a Budapest-Peking járat újraindításért folytatott kormányzati lobbi a Budapest Airport fapados talpra állása után kezdődhetett meg. A Magyar Kormány jelentős erővel próbált üzemeltetőt szerezni az útvonalra, hiszen annak újraindítása nem csak politikai, hanem turisztikai és gazdasági érdek is volt.

Ekkor jött 2014. tavasza és az állami Air China, aki bejelentette hogy május 1-jétől hetente négy járattal újraindítja a Budapest-Peking járatát. Ez azonban már nem non-stop járatként indult, hiszen a gépek a mai napig Budapest felé megszakítják útjukat Minszk városában. Ennek a megállónak elhagyása már évek óta téma kormányzati szinten, hiszen a járat versenyképességét rontja Budapest felé. A budapesti járat Air China járat bejelentésekor szezonális járatként indult volna, de a kedvező foglalási adatoknak köszönhetően a légitársaság azóta is a téli időszakban heti három járatot tart fenn az útvonalon Airbus A330-200 típusú repülőgépeivel. A légitársaság az elmúlt években stabil teljesítményt nyújt kihasználtság terén. A nyári hónapokban átlagosan 70-80% feletti, a téli hónapokban pedig 60-70% feletti az utas töltöttség. Információk szerint a járatot jelentős részét a mai napig is Budapest tölti. Peking felé az elmúlt évben 5,2%-kos utasforgalmi növekedést mért a budapesti repülőtér.

Az Air China járat elindulását követő években Peking mellett felmerült egy másik közvetlen kínai járat indítása is Sanghaj városa felé. Erről számtalan alkalommal számoltam be nektek első kézből a blogon. A hosszú tárgyalási folyamatoknak köszönhetően idén június 7-től a China Eastern Airlines leányvállalata a Shanghai Airlines fog hetente három járatot indítani Boeing 787-9 típusú repülőgépeivel a kínai gazdasági és kereskedelmi központból. Ez lesz a légitársaság első európai útvonala, melyet a későbbiekben Nizza és London is követ. A Shanghai Airlines júniusi járatnyitása a Budapest Airport közlése szerint évi 80 ezer potenciális utas számára könnyíti meg a közlekedést, mindemellett  41 ezer új ülőhelyet hoz a magyar piacra.

Régiós előnyben lesz a kínai járatok számában a Budapest Airport!

budosskinai.JPG

Várhatóan augusztusban már ennyi kínai városba eljuthatunk a BUD-ról

Peking és Sanghaj mellett a témában az elmúlt években többször került szóba Csunking, Ürümcsi, Csengtu, Sencsen városa is közvetlen légi járat létrehozása érdekében.  Legutóbb pont Csunking városa volt a blogon melyről itt olvashatsz. Akkor már sejteni lehetett hogy a Hainan Airlines lesz az aki járatot indíthat a kínai városból Budapestre, hiszen más légitársaság nem rendelkezik onnan európai járattal. A most indítani kívánt Budapest-Csunking pedig pártalan járat lesz a Kelet-európai régióban, hiszen se Bécsbe, se Prágába, se Varsóba sincs ilyen járat.

Amennyiben a tervezett augusztusi időszakban elindulnak a Hainan járatai úgy idén nyáron 5 kínai város válik lég úton elérhetővé a magyar fővárosból: Peking, Shanghaj, Sencsen, Hszian és Csuking.

A közelben hol vannak még járatok és mennyi (nyári időszakban)? Íme:

Budapest: 3 kínai légitársaság: Air China, Shanghai Airlines, Hainan Airlines, 5 útvonal: Peking (heti 4), Shanghaj (heti 3), Sencsen (heti 2), Hszian (heti 2), Csuking (heti 2) - összesen 13 járat/hét

  • Prága: 3 kínai légitársaság: Sichuan Airlines, China Eastern Airlines, Hainan Airlines, 4 útvonal: Peking (heti 3), Hszian (heti 2), Sanghaj (heti 5), Csengtu (heti 2) - összesen 12 járat/hét
  • Bécs: 3 kínai légitársaság: Air China, Hainan Airlines, China Southern Airlines + Austrian, 6 útvonal: Peking (heti 8), Kanton (heti 3), Ürümcsi (heti 3), Sencsen (heti 2), Hszian (tervezett heti 2), Csengtu (tervezett heti 2) - összesen 20 járat/hét
  • Varsó: 1 útvonal Peking a LOT és az Air China üzemeltetésében (heti 7 járat)

Az adatokból jól látszik, hogy az elmúlt időszakban Bécs nagyon előre tört a kínai fronton, hiszen ebben az évben 4 új kínai járat indul és egy új kínai légitársaság érkezik (China Southern Airlines). Prága és Varsó esetében az idei év nem hoz újdonságot. A Balkán felé tekintve pedig eddig semmilyen új járatot nem jelentettek be, sőt megszűnt a korábbi belgrádi Hainan járat is.

Az elkövetkező időszakban azonban nem kizárt hogy Budapestre elindul a még korábban emlegetett Csengtu, Ürümcsi járat is, így Kína fontos városainak szinte egésze légi úton le lenne fedve a magyar fővárosból.

A Kína felé való terjeszkedéssel jelentősen nőtt a korábban elhanyagolt keleti oldal járatainak száma, melyeket a következő években újabbak is követhetnek Szöul, Szingapúr, Tokió, Mumbai, Bangkok városai felé.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot