Újabb közvetlen kínai járat bejelentése van láthatáron!

Bár jelen pillanatban is csak egyetlen közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Kínával a Peking-Minszk-Budapest-Peking útvonalon az állami Air China légitársaság jóvoltából, hamarosan a még a hivatalosan be nem jelentett, de a jövő év nyarán induló sanghaji járat után a kínai Csunking városába indulhat közvetlen légi járat a magyar fővárosból.

b7878hainan.jpg

Csunking (Chongqing) lehet a következő célpontja a "Keleti-nyitás" politikájának, melynek jelentős célkitűzése, hogy a Magyarország és Kína közötti közvetlen légi járatok száma az elkövetkező időszakban dinamikusan növekedjen Prágához hasonlóan. Erre enged utalni a China Daily által közölt cikk, melyben a repülőtérről a napokban a Hainan Airlines üzemeltetésében indult 80. nemzetközi útvonalról (Párizs) és a jövőbeli új járatokról számolnak be, melyek neve között a magyar főváros is szerepel két más európai várossal közösen. A repülőtéren az idei évben eddig több mint 40 millió utas fordult meg. Az utasforgalom növelése érdekében az elkövetkező években olyan városok felé indulhatnak közvetlen légi járatok mint Budapest, Barcelona, ​​Szentpétervár, Addis Ababa, Delhi, Jakarta, Manila és Vientián.

A Chongqing Jiangbei International Airport jelenleg 80 nemzetközi légi járattal rendelkezik, melyek közül 66 utasszállító és 14 pedig teherszállító járat. A légikikötő 7 nagy kínai légitársaság HUB (bázis) repülőtere. Arról hogy várhatóan mikor és melyik légitársaság indíthatja el Budapestre a járatot egyelőre nem tudni, csak találgatni lehet, hiszen a légikikötőben jelen lévő kínai légitársaságok közül csak a Hainan Airlines rendelkezik európai útvonalakkal (Párizs és Róma). Ha a Hainan lenne az üzemeltetője az új budapesti járatnak akkor ez azt is jelentené, hogy közel hét év után térne vissza a korábbi Malév megmentőként és befektetőként felmerülő legnagyobb magánkézben lévő, mára már ötcsillagos Skytrax minősítéssel is rendelkező kínai légitársaság, aki a Malév bedőlését követő pár héten belül rendkívül gyors kivonulót fújt a magyar piacon, hiszen járatainak ülőhelyeinek jelentős részét a Malév átszálló utasai töltötték code-share megállapodás értelmében.

A Hainan Budapesthez legközelebb jelenleg Bécsben a sencseni, és Prágában a pekingi járatával van jelen. A légitársaság korábban Belgrádba is üzemeltetett járatokat a Peking-Prága-Belgrád-Prága-Peking útvonalon, ezeket azonban határozatlan időre beszüntette. 

A kínai és a magyar légi kapcsolatok erősítése érdekében idén október 23-án Wang Zhiqing, a Kínai Polgári Légiközlekedési Igazgatóság igazgatóhelyettese Pekingben találkozott a magyar nagykövettel annak érdekében hogy a két fél közötti közvetlen légi kapcsolatok bővüljenek és az együttműködés erősödjön.

Csengtu is a kalapban van!

Csunking mellett egy másik hatalmas kínai város nevével kapcsolatban is felmerült már többször közvetlen légi járat indítása, mégpedig a Szecsuan tartomány fővárosaként számontartott Csengtuval. Legutóbb a sanghaji Kínai Nemzetközi Import Expón történt jelentős előrelépés az ügyben, amikor is Budapest 18. kerülete és Csengtu Shuangliu kerülete együttműködési megállapodást írtak alá, hogy a repterek közötti együttműködést a két város között légi járat indítása követhesse a közeli jövőben. Jelenleg a V4 régióban csak Prága rendelkezik állandó légi kapcsolattal Csengtu városával, melyet a Sichuan Airlines üzemeltet.

Fénykép: connect.sandiego.org

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!