Már két éve van légihíd Debrecen és München között!

180411-lufthansa-pl-mj_44.jpgMásodik éve közlekedik a Lufthansa járata München és Debrecen között, ebből az alkalomból köszöntötte Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi country managere és Herdon István, a Debrecen Airport Zrt.  vezérigazgatója a jubileumi járat utasait és személyzetét a mai napon Debrecenben.

A 2016. április 11-én, Debrecen város napján indított járat újdonsága, hogy a 2018-as nyári menetrend március 25-i életbe lépésétől a korábbi heti három helyett immár hetente ötször, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap is repül a két város között. Az útvonalon továbbra is 98 férőhelyes Bombardier CRJ 900-as típusú gép közlekedik üzleti és turista osztályos kialakításban. A menetrend egyedül a pénteki napon módosul: a többi naphoz képest 40 perccel korábban indul, illetve érkezik a járat. Retúr jegyek már 29 200 forinttól foglalhatók.

„A két éve közlekedő München – Debrecen járatunk pozitív fogadtatásra talált mind az üzleti mind a szabadidős céllal utazóknál, ezért úgy döntöttünk, hogy heti ötre emelve a járatszámot tovább bővítjük kapacitásunkat Magyarország második legnagyobb repülőterére” – mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi country managere.

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér gazdasági és turisztikai céljaink elérésében fontos szerepet játszik. Külön öröm számomra, hogy olyan világcégek is jelen vannak a városban, mint a Lufthansa. A müncheni menetrend szerinti járat két évvel ezelőtti beindításával jelentősen nőtt Debrecen nemzetközi vonzereje” – mondta Dr. Papp László, Debrecen polgármestere.

Németország a legnagyobb küldő ország, 60% az átszálló utasok aránya

2017-ben több mint kétszeresére nőtt a München – Debrecen útvonalon az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az április-december időszakban 65%-kal nőtt az utasszám. Ugyancsak kétszeresére, 60%-ra emelkedett az átszálló utasok aránya, akik élvezhetik a Skytrax által világ legjobb termináljának választott müncheni 2-es terminál előnyeit: a gyors átszállási lehetőséget, a kényelmes várókat, az ingyenes internetet, a gyerekszigeteket, illetve számos üzlet és étterem kínálatát. Az átszálló utasok háromnegyede Európán belüli célállomásra repül – a legnépszerűbb célállomások Köln, Frankfurt, Berlin, Lisszabon -, míg bő ötöde Észak-Amerika irányába száll át, a legtöbben New Yorkba repülnek. A beutazók/kiutazók aránya mintegy kétharmad – egyharmad, a járatra szóló jegyek közel felét Németországban értékesítik, de jelentős a jegyeladás aránya az USA-ban, Olaszországban és Romániában is.

„Értékesítésünkben jól látható, hogy a jelenlegi, illetve jövőben megnyíló debreceni telephellyel, üzemmel rendelkező nemzetközi vállalatok gyakran veszik igénybe a Lufthansa járatát, illetve nő a kkv-nak szóló Partner Plus Benefit programunkban résztvevő vállalatok száma is. Örülünk annak, hogy a München – Debrecen járat jelentős mértékben hozzájárul a város és a régió gazdasági életének bővüléséhez, a munkahelyteremtéshez és a turizmus élénküléséhez” – tette hozzá Antal Gábor.

 A Lufthansa München – Debrecen járata a 2018-as nyári menetrendben

 

München - Debrecen

            Járatszám         Indulás Érkezés Menetidő         Közlekedik

            LH1686            11:20    12:45        1:25     hétfő, szerda,

                                                                 csütörtök, vasárnap

            LH1686            10:40    12:05        1:25     péntek

Debrecen - München

            Járatszám         Indulás Érkezés Menetidő         Közlekedik

            LH1687            13:20      14:50       1:30    hétfő, szerda,

                                                                  csütörtök, vasárnap

            LH1687            12:40      14:10       1:30    péntek

Fénykép: dehir

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!