Az idei nyári szezonban nem indulnak el az American Airlines budapesti járatai!

A járvány okozta kiszámíthatatlan helyzet ellehetetlenítette az American Airlines új Budapest-Chicago járatának elindítását, valamint a Budapest-Philadelphia közötti vonalnak az újraindulását. A járatok törlését a légitársaság még hivatalosan nem közölte, de az American foglalási rendszerében már nem érhetőek el.

7ctzgko7wvea5pk66awgsd5suu.jpg

Kép: Dallas Morning News

Az American Airlines múlt héten sajtóközleményben tudatta, hogy a koronavírus okozta globális utazási korlátozások és az alacsony utazási kedv miatt a korábban májusra meghirdetett nemzetközi menetrendjének a 80-90 százalékát kénytelen lesz törölni. A csökkentett menetrendet az akkori közlés szerint április 5-től tette volna elérhetővé a légitársaság, azonban a foglalási rendszerben már most nyoma van a jelentős visszavágásnak jóval hosszabb távra vonatkozóan.

Az American május 7-én indította volna el a hetente négy alkalommal  közlekedő új Chicago és Budapest közötti járatát Boeing 787-es Dreamliner gépekkel. Míg a korábbi években sikeres és naponta közlekedő philadelphiai vonal is szintén ezen a napon kezdte volna meg újra a szezonális működését. Az érintett járatokra foglalással rendelkező utasok várhatóan a London Heathrow repterén keresztüli American és British Airways code-share járatokkal érhetik majd el célállomásukat. 

A járatok várható felfüggesztése újabb több tízezer ülőhely kapacitás eltűnését jelenti a Budapest Airport számára, amely közlése szerint a Malév csőd utáni sok éves kemény munkával felépített 153 célállomásból álló útvonalhálózatának egy részét valószínűleg elveszti, vagy több évbe fog telni mire azt újra visszaépíti.

Várunk vissza mihamarabb Budapestre American!