Bővülhet a kereskedelmi területek nagysága a budapesti reptéren!

A rekord szintű több, mint 16 milliós utasforgalomnak, valamint a rengeteg újonnan indított légi járatnak és a turizmus folyamatos erősödésének köszönhetően 2019-ben is nagyot nőttek a budapesti reptér kereskedelmi (retail) bevételei. A jövőben pedig tovább  nőhet a kereskedelmi területet nagysága és színesedhet a kínálat is, hiszen küszöbön van a terminál bővítése, és az új fapados terminálban is helyet kaphat egy-egy új kereskedelmi létesítmény.

9269340995614.jpg

Fotó: Heinemann

A budapesti repülőtér kereskedelmi bevételei (F&B, Duty Free, kiskereskedelmi egységek) 2019-ben 8,5% -kal növekedtek, ami az elmúlt évek két számjegyű növekedési üteméhez képest visszaesés, bár ezen teljesítmény az utasforgalomhoz hasonlóan még így is túlmutat az európai átlagon.

A TRBusiness oldalán  Patrick Bohl a a Budapest Airport kereskedelmi és reklámozási vezetőjével folytatott interjúból kiderül, hogy - „a  növekedésnek a nagy részét a csúcsidőszakokban sikerült elérni. Alapvetően elérjük a korlátokat a meglévő terminál infrastruktúra vonatkozásában. Ezért dolgozunk egy jelentős terminálbővítéssel, amely magában foglalja a teljes kiskereskedelmi elrendezés megváltoztatását." - Hozzátette, hogy "a 8,5 százalékos növekedés még mindig jóval magasabb, mint az európai átlag, tehát azt mondanám, hogy visszatértünk az egészségesebb növekedési ütemhez. Az előző években szélsőséges növekedése a rendkívül sok nem várt új célállomásnak köszönhető, amelyek új ügyfeleket hoztak és növekvő forgalmat generáltak. 

Bővítés van előkészítésben

A jelenlegi terminál bővítésével kapcsolatban, amely a meglévő 2. terminál mellett fog elhelyezkedni, Bohl az interjúban elmondta, hogy a jelenleg tárgyalások folynak a magyar kormánnyal a projektet illetően. Mint, mondta "a terminálnak sürgős bővítésre van szüksége, amely nyilvánvalóan magában foglalja a kereskedelmi terület jelentős növekedését is."

A jövőbeli növekedés egyik fontos eleme a legnagyobb bérlő a Heinemann lesz. A Heinemann jelenleg jelenleg hét üzletet üzemeltet a budapesti reptéren (3 Duty Free, Victoria Secret, Hugo Boss,Tommy Hilfiger és egy Accesories üzlet). A központi Skycourt Duty Free kínálata azonban jelenleg eléggé korlátozott és elmarad más nyugat európai repterek kínálatától. „Jelenleg tárgyalunk a Heinemannal a következő négy évre vonatkozó tervekről. Most a kapacitás határán vagyunk, ezért nagyon kreatívnak kell lennünk, miközben maximalizáljuk a választékot és zökkenőmentes utas áthaladást biztosítunk az üzleten keresztül”

A jövőbe nézve Bohl magabiztos abban, hogy évente legalább 5% -os kereskedelmi bevételnövekedést fog elérni a reptér, és nem valószínű, hogy visszatér az elmúlt évekre jellemző nagyobb növekedési ütem.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot