Ilyen volt a 2019-es év a budapesti reptéren!

Gyorsan és tartalmasan repült el ez az év is a budapesti reptér háza táján. Rekordokból, utasból és fejlesztésekből idén sem volt hiány. Most egy kis összefoglalóban szedjük milyen is volt az évtized utolsó éve Ferihegyen, és mit hozhat a jövő.

fe_1200_0_2018_07_10_bud_legifotok_135.jpg

Fotó: Budapest Airport

Már biztos, hogy több mint 16 milliós utasforgalommal zárja az idei évet a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér. A tizenhat milliomodik utast a reptér közélése szerint december 27-én szolgálták ki. Az utasforgalmi növekedés az év elején a korábbi évekhez képest alacsonyabb volt, de az év végére újra erőre kapott és ismét európai átlag feletti növekedést könyvelhetett el a reptér. Ez nagyrészt köszönhető annak az erőteljes járatfejlesztési munkának is, amely idén meghozta gyümölcsét, mivel a Malév utáni fapados "berobbanás" óta soha ennyi új járat, és új légitársaság nem jelent meg a reptéren. A BUD közlése szerint idén 33 célállomásra indult új járat, melyek között számtalan olyan hely is volt, ahová korábban még közvetlen légi járattal nem lehetett eljutni. Az év során összesen 6 új légitársasági partnert tudott szerezni a reptér. Ami leginkább figyelemre méltó az a hosszútávú járatok számának növekedése. Idén ez minden eddigi év teljesítményét felülmúlta, hiszen sikerült új kapcsolatokat nyitni Ázsia felé 4 új hosszútávú járattal. Így a budapesti reptér a régióban az első helyre került az ázsiai összeköttetések számát tekintve.

Az év legerősebb hónapja utasforgalomra tekintve az augusztusi hónap volt több, mint 1,6 millió utassal. A hónapokat nézve csak február nem tudott az 1 milliós határ fölé kúszni, de ez 2020-ra már várhatóan változni fog. A legnagyobb utasforgalmi bővülést decembert nem számítva a november hozta meg a reptér számára kimagasló 14,3 százalékos növekedéssel.

Érdemes megjegyezni, hogy akár ennél is sikeresebb éve is lehetett volna a budapesti reptérnek, amennyiben nem rendelték volna el a Boeing MAX típusú gépei ellen a repülési tilalmat. A gépek földre kényszerítése miatt így bizonytalan ideig visszavonta járatindítást a flydubai, a LOT pedig tovább késleltette a ráhordó járatainak elindítását. Mindemellett a charter járatoknál is problémás a típus kiesése, így a Smartwings/Travel Service pótgépek bérlésére kényszerült.

Új légitársaságok:

  • Laudamotion
  • SunExpress
  • Shanghai Airlines
  • Hainan Airlines
  • Air Serbia
  • Ural AIrlines
  • (Air France) - A Joon megszűnése miatt

Kivonulót fújt légitársaságok:

  • Air Serbia: Nis (várhatóan 2020. nyarán újra visszatérnek Belgráddal)
  • Flybe: London-Southend

Megszűnt útvonalak:

  • Ryanair: Marrakesh
  • Belavia: Belgrád
  • Wizz Air: Bergen, Agadír, Fuerteventura
  • easyJet: Berlin-Schönefeld

Jelentős fejcserék

2019-ben fontos felsős pozíciókban történt változás a reptéren. Június végén kiderült, hogy René Droese, az ingatlangazdálkodási és cargo üzletág vezetője veszi át – meglévő szakterülete mellett – a vállalat fejlesztési igazgatóságának irányítását Stephan Schattney-től. A vállalat kommunikációs igazgatóságának, illetve kormányzati kapcsolatainak irányítására Valentínyi Katalint nevezték ki, aki Hardy Mihályt és Szarvas Gábort váltotta le.

Augusztusban pedig Dr. Rolf Schnitzlert nevezték ki a tulajdonosok az új vezérigazgatónak, aki pedig Jost Lammerst váltotta le.

Világbajnok járatfejlesztő csapat

A Budapest Airport hozta el a legjobb légitársasági marketing díjat az ausztráliai Adelaide-ben zajló World Route Development Forum elnevezésű légiközlekedési konferencián. A budapesti reptér a 4-20 milliós kategóriában és az összesítésben is az első lett.

Fejlesztések 2019-ben

2019. a fejlesztések éve volt a reptéren, amit tovább gyorsítottak a komoly kormányzati kritikák és nyomás is. Tavasszal 77 pontos követeléscsomagot küldött a kormány a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak. A csomag pontos tartalma nem volt ismert, de különböző hiányosságok azonnali megszüntetését irányozta elő, melyek közé tartozott a bádog terminál eltüntetése is. A bádog eltüntetésére a kormány külön határidőt is szabott mégpedig az idei év végét - "Ha a Budapest Airport nem teljesíti a követelést december 31-ig, akár rendeleti úton betiltják az épület használatát – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter." Az épület az év végére azonban még nem tűnt el, viszont a reptér teljes titokban egy új fapados terminál építésébe kezdett, mely első fázisa várhatóan a jövő év első felében nyithat meg az utasok előtt. Az új fapados beszállító kapuk kulturáltabb és komfortosabb utazási élményt fognak nyújtani a fapados járatok utasainak. Mivel a koncepció és annak tartalma pontosan nem ismert, így egyenlőre csak az építkezésből lehet kivenni, vajon milyen is lesz az új fapados terminálrész. A napokban már a kapu jelző táblákat is kihelyezték ami alapján A12-től A25-ig lesznek számozva a beszállító kapuk az új épületrészben.

Új UB csatornák

Az új fapados terminál építése mellett az idei évben két új sávval bővült a biztonsági ellenőrző csatorna a 2-es terminálon korábbi szolgálati helységek kibontásával. Ez összesen 15 százalékos kapacitás bővülést  jelentett, ami jelentősen javította a szolgáltatási színvonalat és csökkentette a korábbi zsúfoltságot. A zsúfoltság csökkentése érdekében tájékoztató monitorokat is kihelyeztek, melyen a várható várakozási időről tájékoztatják az utasokat. A gyorsabb haladást teszi lehetővé az két előkészítő asztal elhelyezése is, mely a tiltott mennyiségű folyadékok kidobását és a megengedett mennyiségű folyadékok becsomagolását teszi lehetővé. A biztonsági sáv bővítésének köszönhetően 16 csatornára bővült az áteresztő képesség.

Egy technológiai újításnak köszönhetően a laptopokat, tabletet, vagy éppen hajszárítót is zárt csomagban lehet hagyni, külön nem szükséges kivenni a kézipoggyászból.

Új kijelzők

Az idei évben a reptér lecserélte régi mátrix jellegű kijelzőit sokkal modernebb és több információt közlő utastájékoztató panelekre az érkezési és indulási szinteken. Az új járatinformációs óriás panel mellett több kisebb monitor is kihelyezésre került az érkezési és indulási szintek külső részén, valamint a parkolóból felvezető úton.

Az új kijelzőkön az utas már megérkezéskor tájékoztatást kap arról, hogy az adott járatára mely terminálon tudja elvégezni az utasfelvételt. Emiatt lehet, hogy egy korábban a 2B terminálon csekkoló járat a 2A-ra kerül.

Önkiszolgáló poggyász feladás

A budapesti reptér idén már megkezdte az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer tesztelését 2-2 pulttal a 2A és 2B terminálokon, A rendszer még csak a Wizz Air utasai számára érhető el, de a jövőben az üzemeltető további légitársaságokat tervez bevonni, és bővíteni szeretné a pultok számát is.

Automata útlevél ellenőrző kapuk

A korábbi sokszor nem működő e-útleveles kapukat kiváltva 12 új automata útlevél ellenőrző kaput állítottak forgalomba a reptér 2B Terminálján.

Körforgalom építése

Az utolsó simítások zajlanak azon a körforgalmon, amelyet a reptér Uniós támogatásból épített a növekvő autó forgalom zavartalan lebonyolítása miatt. Így a jövőben a Cargo City, valamint a parkolók megközelítése könnyebb lesz.

Cargo City

Az új légi áru központot idén november végén adták át a reptér 2-es pálya Vecsés melletti részénél. A központ megépítésével centralizáltak lettek az árukezelési folyamatok, és bővültek a kapacitások is. A létesítmény egy időben két B747-8F típusú áruszállító gépet tud kiszolgálni.

Új utashidak

Az idei évben az összes utashíd felszerelésre került a korábban átadott 2B mólón, mely így már teljes kapacitással fogadhatja a járatokat.

Szalag kordon

Mintegy 387 darab, szalaggal összeköthető oszlopot telepítettek a repülőtér termináljain, annak érdekében, hogy a korábbinál rendezettebb és átláthatóbb legyen a sorképzés a check-in és a határellenőrző pultok, valamint a UB előtt. A határellenőrző pultoknál nemzeti színű "Welcome to Hungary" szalagok kerültek kihelyezésre.

Pályafelújítás

2-es futópálya északnyugati (13L jelű) végéhez tartozó műszeres leszállító rendszer cseréjlét vitte véghez a repülőtér, amely miatt két hónapig csak az 1-es pálya fogadta és indította a gépeket. A zárása alatt egy sor egyéb korszerűsítést és javítást is elvégeztek a futópályán, mint burkolatjavítást fénytechnikai berendezések korszerűsítése, vízelvezető rendszer javítása.

LOT Business váró

A lengyel nemzeti légitársaság már régen várt Business várót alakított ki a 2B terminálon, emellett Transfer Service pultokat helyezett el a 2A és 2B terminálon megkönnyítve átszálló utasaik számára a budapesti reptéren történő átszállást. 

Automata beszállító kapuk

Az év végére újabb informatikai újítás érkezett, mely jelenleg a 2A terminál kapuinak egy részénél él. A rendszer maga végzi a beszállítást, így gyorsítva a korábban csak manuálisan végzett folyamatokat.

2020 és a következő évtized

A fejlesztések és az új járatok indítása a jövő év során is folyamatos lesz, bár az égetően szükséges és megkésett T3-as új terminál pontos megvalósulási ideje és a parkolóház jövője egyenlőre ismeretlen. A jövő évre 17 új járatot jelentettek be eddig, de ez a szám még jelentősen bővülhet. A járatnyitások mellett úgy tűnik több bezárással is számolni kell tavasszal a Ryanair és a Wizz Air háza táján.

A jövő év során a reptér átadja és várhatóan tovább bővíti titkos bádog kiváltó terminálját. Emellett egy új hangár építése már biztos a már meglévő hangárok szomszédságában, melyben a repülőgép festéssel és javítással foglalkozó Satys Group vesz bérbe Boeing 737-esek és Airbus A320-as családba tartozó gépek kiszolgálására.

A kisgépek mellett 2021-re a ACE is újabb hangárral gazdagodhat, amelyet B777/B787-es, valamint Airbus A330/A350-es gépek karbantartását végezné el. Az új hangár építésével kapcsolatban már a megállapodás is megtörtént a Budapest Airporttal, és az ACE tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is hozzájárult.

A következő évtizedben a MAX gépek problémájának megoldását követően erőre kaphat a LOT budapesti bázisának fejlesztése is, mely újabb hosszútávú és ráhordó járatok megnyitását tenné lehetővé.

Az elkövetkező években a hosszútávú fapados járatok is megjelenhetnek Ferihegyen, melyhez nagy löketet adhat az Airbus A321XLR gépe.

 

Köszönjük, hogy 2019-ben is velünk tartottatok és olvastátok, valamint megosztottátok a legfrissebb híreinket és információinkat!

Maradjatok velünk a következő évtizedben is!

Boldog, repülős utazásokban és felejthetetlen élményekben gazdag évet és évtizedet kívánunk!