Rövid életű volt az Air Serbia új járata!

Úgy tűnik nincs szerencséje már másodjára a szerb nemzeti légitársaságnak a budapesti járat működtetését illetően, hiszen a korábbi belgrádi vonal bezárása után a nemrég újonnan nyitott Nis járatra kerülhet "lakat", hiszen az előre meghirdetett járatokat hirtelen kivették a téli menetrendből.  Az Air Serbia a járattörlésről már az utasait is kiértesítette.  Arról hogy a jövő nyáron van-e esély az újraindulásra, a légitársaság válaszára várunk.

Frissítés: Az Air Serbia az alacsony keresletre hivatkozva végleg megszünteti a két város közötti járatot!

11130379_985389094806552_5195347021313455468_o.jpg

Forrás: Ex-Yu Aviation

Eltűnt az Air Serbia foglalási rendszeréből a légitársaság Budapest és Nis városa között hetente két alkalommal közlekedő járata. Az utolsó gép október 27-én fog felszállni Budapestről. A korábban a menetrendben már betervezett járatok törlésével kapcsolatban információnk szerint az Air Serbia már értesítette a foglalással rendelkező utasait.

A két város közötti légi kapcsolat megteremtésének alapja még idén tavasszal jött létre, amikor a Szerb Állam tizenkettő Nis városából létesítendő légi járat üzemeltetésére írt ki közszolgálati szerződésen alapuló pályázatot, amely budapesti vonalat is tartalmazott. Az üzemeltetést az állam 5 millió Euróval támogatja. Ezen a pályázaton egyedüliként az Air Serbia indult el, így ők is lettek a nyertesek. 

A pályázat előírta, hogy a járatokat egész évben üzemeltetni szükséges, minimum heti két frekvenciával. Ez alól Tivat városa élvezett kivételt, ahová csak a nyári időszakban fognak hetente háromszor repülni az Air Serbia gépek. A megállapodás feltétele volt továbbá, hogy a Nis repülőtéren köteles a légitársaság legalább 1 darab 125 férőhelyes repülőgépet állomásoztatni és a támogatásért cserében a járatokat 5 évig üzemeltetni - ezek szerint e szerződést az Air Serbia Budapestre vonatkozóan felmondja, vagy a későbbiekben csak a nyári időszakban fogja üzemeltetni. Miért? Vélhetően a két város közötti rendkívül alacsony kereslet az oka, ami miatt még a támogatás ellenére is gazdaságtalan fenntartani ekkora géppel egy point-to-point járatot. (Bővebb adatokat persze csak a KSH évközi jelentése után lehet majd csak tudni)

Az Air Serbia a Budapest és Nis közötti járatát 2019. augusztus 2-án indította el, és hetente kétszer repülte Airbus A319-es típusú gépével a csütörtöki és vasárnapi napokon.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!