Már idén ősszel közvetlen légi járattal utazhatunk Szöulba!

Több változás is várható a LOT budapesti menetrendjében

Ahogy már a korábban írt cikkekben megemlítésre került, most be is igazolódott, hogy a LOT lengyel nemzeti légitársaság lesz az első, aki menetrendszerinti közvetlen légi járattal köti össze a történelem során első alkalommal Budapestet a Dél-koreai Szöul városával. Az első járat már idén szeptemberben elindulhat,  ez azonban jelentős menetrendi módosításokat hoz magával a LOT magyar hálózatában. 

lotbudseoul.png

Ahogy az lenni szokott általában az informatikusok megelőzték a hivatalos járatbejelentést, mely szerdára van meghirdetve, és már a mai napon ellőtték a meglepetést, mivel megjelent a LOT foglalási rendszerében a közvetlen Budapest-Szöul Incheon légi járat.

A hivatalos bejelentés híján jelenleg még csak a foglalási rendszer adataira tudunk hagyatkozni, amiből világosan látszik, hogy az első járatot a légitársaság szeptember 22-én tervezi elindítani hetente három alkalommal a már Budapesten korábban is alkalmazott Boeing 787-8-as Dreamliner géptípussal. A repülési idő Szöul felé 10 óra 40 perc, míg Budapest felé 12 óra 45 perc általánosan.

A LOT járata lesz az első közvetlen és menetrendszerinti légi járat a két ország között. Korábban a koreai Asiana Airlines charter járatokat üzemeltetett időszakosan ezen útvonalon, de a menetrendszerinti működtetésbe végül nem vágtak bele. Érdemes megjegyezni, hogy a Korea nemzeti légitársasága a Korean Air is kész Budapestre járatot nyitni, mely elsődleges információk alapján charter, de akár menetrendszerinti légi járat is lehet a jövőben.

Menetrend (nyári)

Budapest-Szöul Incheon LO2001 ind.:12:25  érk.: 06:05 Járatnapok: kedd, péntek, vasárnap

Szöul Incheon-Budapest LO2002 ind.:07:30  érk.: 13:15  Járatnapok: hétfő, szerda, szombat

Menetrend (téli)

Budapest-Szöul Incheon LO2001 ind.:11:25  érk.: 06:05 Járatnapok: kedd, péntek, vasárnap

Szöul Incheon-Budapest LO2002 ind.:07:35  érk.: 12:20 Járatnapok: hétfő, szerda, szombat

Változnak a menetrendek több LOT járatnál!

A közeli indulási időpont egy kicsit furcsának tűnhet egy hosszútávú járatnál, hiszen a LOT és más légitársaságok is általában ennél hosszabb időszakot hagynak meg a bejelentés és az első járat elindítása között. Azonban ha azt vesszük figyelembe, hogy a piaci igény igen magas a közvetlen járat iránt, akkor a rövid idő miatti negatív hatás elhanyagolható. Sok utas biztos hogy lesz. Bár a statisztikák és a lengyelek is ezt mondták és gondolták a New York és Chicago járatok esetében is, ezen járatok teljesítménye az elmúlt egy év forgalmi adatait figyelembe véve nem túl fényes. A nem túl fényes jelző főleg Chicago töltöttsége estében áll fenn. Ezért már korábban légiközlekedési fórumokon felmerült az is, hogy e járatot célszerű lenne megszüntetnie a LOT-nak. Azonban egy-egy ilyen hosszútávú járat indítása egyben egy hosszútávú befektetés, mely megtérüléséhez legalább 3-4 év kell, tehát az első éves negatív számok még nem jelentik feltétlen azt, hogy fel kéne adni e járatot, de elgondolkodásra kényszeríthetik a döntéshozókat, hogy mégis hogyan tovább. Most ezen elgondolás ténye itt is beigazolódni látszik, hiszen megelőzve a tavalyi csúfos téli töltöttséget, idén télen most kivették a menetrendből a korábban már betervezett és foglalható járatokat. Az utolsó ORD járat a mostani állás szerint október 26-án száll fel Budapestről. Ezt követően március 31-én indulna újra a közvetlen üzem heti két járatpárral.

New York esetében is változtatásokat vezettek be. A korábban már menetrendben és foglalásban is szereplő pénteki járatokat október 25-től ideiglenesen megszüntetik, így a korábbi négy helyett csak heti három járat marad meg Budapest és New York JFK között. Amellett hogy egy járat kiesik az indulási és érkezési idő is változik. A hétfői és szombati napokon október 28-től a Dreamliner gépek már nem dél körül, hanem délután 16:30-kor szállhatnak fel Budapestről és 20:30-ra érkezhetnek meg a JFK-re. E változás a nyári menetrendre történő, március végi átállásig áll fenn. A mostani adatok szerint ekkortól újra négy járatra állhat vissza a rend (hétfő, csütörtök, péntek, vasárnap).

Változtatások a szeptemberben indítani kívánt bukaresti és brüsszeli LOT járatok esetében is fennállhatnak, mivel jelenleg úgy látszik e járatok "finomhangolását" végzik a szakemberek a foglalási rendszerben.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!