Hamarosan közvetlen légi járat indulhat Budapestről Jekatyerinburgba és Kazanba!

A Kazani járatindítás már régebb óta ismert volt a médiában, azonban most az Átlátszó blogja a Nemzeti Közlekedési Hatóság oldalán megtalált dokumentuma hivatkozva írja, hogy hamarosan Oroszország másik nagyvárosába Jekatyerinburgba is indulhat közvetlen légi járat a magyar fővárosból.

jekatyerinburg-kazan-terkep.png

Március 4-én felkerült egy dokumentum a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapjára, amely szerint az Európai Unión kívüli harmadik ország felé, jelen esetben Oroszország kihasználatlan légiközlekedési jog áll fenn. Ez alapján a Hatóság várja azon csak magyar tulajdonban és irányítás alatt álló légitársaságok jelentkezését, akiknek utas és áruszállítás a főprofiljuk, és rendelkeznek olyan típusú géppel amin a kapacitás 500 ülőhely alatt van. A hatóság továbbá a tervezett menetrendet és frekvencia tervet is kéri a fuvarozóktól, és meghatározza azt is hogy várospáronként csak egy fuvarozó jelölhető ki. Az NKH ezen pályázatot jelen esetben a Budapest-Kazan és a Budapest-Jekatyerinburg közötti légi útvonalakra írta ki.

A kiírás érdekessége hogy megint egy légitársaságra azaz jelen esetben a balkáni koncesszióhoz hasonlóan a Wizz Air-re szabott pályázat sejthető, hiszen de az irat szerint csak magyar tulajdonban és irányítás alatt álló légitársaság jelölhető ki a feladatra, de "tárgyalások folynak az európai uniós kijelölés elfogadtatásáról”

Oroszország és Magyarország között közvetlen légi járat jelenleg két városból indul: Budapestről Moszkvába és Szentpétervárra, míg Debrecenből Moszkvába lehet eljutni. A moszkvai járatokat Budapesten a a Wizz Air és az orosz állami Aeroflot üzemelteti, míg a szentpétervári és a debreceni moszkvai járatok üzemeltetési jogát szintén a Wizz Air birtokolja a korábbi pályázatok során elnyert jogok alapján. Korábban Szentpétervár és Budapest között az orosz UTair és a Malév is repült, azonban mind két szolgáltató beszüntette járatát így a jogok kijelölése során a Wizz Air lett a nyertes.

Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a Malév orosz privatizációs időszakában az orosz fél erőltetésére már indultak Budapestről Jekatyerinburgba járatok, de azok sikeressége a 0 volt, hiszen hiába volt a Malév hálózati légitársaság az útvonal és a budapesti csatlakozások sem adtak kedvet ahhoz, hogy gazdaságos legyen üzemeltetni, ezért később be is csukták. Habár a Budapest Airport kiszolgálatlan útvonalainak profiljában még a mai napig ott szerepel Jekatyerinburg neve.

[Fénykép: Átlátszó]

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!