A Wizz Air bejelentette 2019/2020-as téli menetrendjét!

A Wizz Air ma bejelentette budapesti és debreceni járatainak 2019. évi téli menetrendjét. A 2019. október 27-én kezdődő téli szezonban a Wizz Air csaknem 2,5 millió helyet kínál a magyar utazóknak, 12%-kal többet, mint egy évvel korábban - amit leginkább a megnövelt ülőhellyel rendelkező újonnan érkező gépeknek köszönhetnek, hiszen nagy újdonságot, mint a Ryanair egyelőre most télen sem tudnak felmutatni.

20180614wizzair.jpg

A Wizz Air 2018-ban több mint 5 millió utast szállított Magyarországra induló és az országba érkező járatain, ami meghaladja bármely más légitársaság egy év alatt valaha elért magyarországi forgalmát, és évi közel 20%-os növekedést jelent. Hazai elkötelezettségét megerősítve a légitársaság számos új útvonallal bővítette hálózatát az előző évben: olyan városok váltak elérhetővé, mint Stavanger és Athén Budapestről, Dortmund és Barcelona Debrecenből, Bázel és Doncaster–Sheffield mindkét városból.

A terjeszkedés idén is folytatódik: Budapestről London Gatwick, Oslo és Castellón, Debrecenből Palma de Mallorca, Lárnaka és Málta kerül fel az úticélok térképére - ezek azonban mind az idei nyári szezonban induló járatok, így újdonságot egyelőre nem osztott meg a 2019/2020-as téli menetrendi időszakra vonatkozóan a Wizz.

Sőt! Porto úgy tűnik kuka, vagy szezonális járat lesz. Ebből a szempontból érdekes, hogy a Ryanair pont tegnap jelentette be ezen útvonalon való indulását az ősztől. De nem indul újra a most március végén beszüntetendő Agadir és Fuerteventura járat sem. Továbbá Eliat-Ovda, Bordeaux és Nizza sem került be a menetrendbe.  Ezen lépések azonban nem arra utalnak hogy a légitársaság Budapestre újra nagy hangsúlyt fektetne, hiszen az elmúlt időszakban szinte több járat szűnt meg, vagy lett szezonális, mint amennyi új indult. Mindemellett Budapesten a Ryanair erősen kezd feljönni és újra felvenni a harci helyzetet, hiszen megint elkezdtek Wizz Air útvonalakra rányitni.

A Wizz Air 2019-ben összesen 6 új útvonalat indít széles és változatos hálózatában. A légitársaság minden közösségben, ahol tevékenykedik, jelentősen hozzájárul a helyi gazdaság növekedéséhez, és továbbra is stimulálja a munkaerőpiacot a légiközlekedéshez kapcsolódó iparágakban, a helyi turizmusban és vendéglátóiparban. A legfrissebb adatok szerint a légitársaság magyarországi tevékenysége közvetetten több mint 4500 munkahely  megteremtését támogatja.

Radó András, a Wizz Air kommunikációs menedzsere elmondta: „Büszkén jelentjük be 2019. évi téli menetrendünket, amely minden korábbinál nagyobb kapacitást biztosít minkét hazai bázisunkról. A hazai utazók 31 országba közlekedő 81 járatunkra válthatnak már most jegyet, amennyiben Magyarország hazai légitársaságát választják nyári, késő őszi vagy akár téli utazásaikhoz. Minden utast szeretettel várunk a WIZZ alacsony viteldíjai és a kiváló minőségű fedélzeti kiszolgálása mellett.”

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!