Már tárgyalnak egy Budapest és Bangkok közötti közvetlen légi járatról!

A Malév korábbi Bangkok járatának megszűnését követően már évek óta téma Magyarország és Thaiföld közötti közvetlen légi kapcsolat újraindítása. A témában korábban  több alkalommal felmerült Ázsia legnagyobb fapadosának az Air Asia-nak a neve, aki már évekkel ezelőtt jelezte, hogy a kihasználatlan piaci lehetőségek miatt érdekelt a Kelet-európai régió fővárosaiba, köztük Budapestre is hosszútávú járatokat indítani.

000_hkg625533.jpg

Továbbra sem került le a Külgazdasági és Külügyminisztérium napirendjéről a Budapest-Bangkok közötti közvetlen légi járat megvalósítása. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mai napon tárgyalásokat folytatott Csatcsai Szarikulja thaiföldi miniszterelnök-helyettessel. Ennek okán a külügyminiszter az MTI-nek adott beszámolójában megemlítette, hogy az EU feloldotta a thaiföldi légitársaságokkal kapcsolatos korlátozásokat, így tárgyalni kezdtek egy közvetlen légi járat indításáról, emellett pedig a légi forgalom irányításában megvalósítandó magyar vállalati részvételről is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

A miniszter konkrét légitársaságot egyelőre nem említett, de vélhetően nem lehet gazdag a paletta, hiszen a Budapesthez közeli bécsi repülőtéren a thai nemzeti légitársaságnak a Thai Airways-nek már 2017. november óta van menetrendszerinti járata, úgy hogy mellette még a Star Alliance partner Austrian Airlines, és a tajvani EVA Air is üzemeltet járatokat ugyanezen az útvonalon. Így a magyar fél vélhetően a korábban már járatindítási szándékát meglebegtető, a Budapest Airport szolgáltatási színvonalába beleillő fapados hosszútávú járatokra specializálódott Air Asia légitársasággal állhat kapcsolatban.

Az Air Asia X-el kapcsolatos budapesti járatindítás kérdése, már hosszú évekkel korábbra nyúlik vissza. 2016-ban a légitársaság igazgatója egy interjúban 2017-es járatnyitást emlegetett amiből nem lett végül semmi, annak ellenére hogy Kelet-Európában jelen van egy nagy, de kielégítetlen kereslet a közvetlen Thaiföldre irányuló repülő járatok iránt. Ezen magas kereslet Budapesten is megmutatkozik, hiszen Bangkok TOP10-es kiszolgálatlan útvonal a Budapest Airport listáján.

Érdekesség továbbá, hogy az elmúlt hetekben a Cseh oldalon is aktív lobbi folyt szintén a közvetlen légi járat megteremtésén, hiszen Andrej Babiš cseh miniszterelnök az Air Asia vezetőivel folyatott tárgyalásokat Thaiföldön. Ennek köszönhetően az Air Asia vezetői meglátogatják Prágát, mely során partneri kapcsolatot próbálnak majd kialakítani a cseh nemzeti légitársasággal, hogy járataikhoz összeköttetést biztosítsanak Prágából más európai célállomások felé.

Útóljára a Malév idejében volt közvetlen bangkoki járat Budapestről!

A Malév egészen pontosan 2008. március végéig repülte a légitársaság Boeing 767-es szélestörzsű repülőgépeivel az útvonalat.  1996 és 2001 között menetrendszerint, majd 2001 és 2005 között charter Malév járatok közlekedtek a thai fővárosba. 2005. december 2-től 2008-ig a magas kereslet végett ismét újraindultak a menetrendszerinti járatok hetente 3 alkalommal.

Fénykép: phnompenhpost

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!