A Budapest Airport megőrizte a karbonsemleges minősítését!

Továbbra is Budapest az egyetlen karbonsemleges repülőtér a régióban

fe_1200_0_carbon.jpg

Az erről szóló hivatalos oklevelet a napokban vehette át a Budapest Airport, amely először a tavalyi évben érte el ezt a magas környezetvédelmi minősítést. A közép-kelet európai régióban továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az egyetlen, amely teljesíti ezeket a szigorú környezetvédelmi követelményeket. Ezek lényege, hogy a repülőtér működése során keletkező széndioxid-kibocsátást (ez az energia-felhasználás általánosan elfogadott mérőszáma) teljes mértékben képes ellensúlyozni, vagyis egyensúlyban tartani.

A Budapest Airport újabb egy évre szerezte meg a karbonsemleges minősítést, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetvédelmi átvilágítását követően az ACI Europe, azaz a Repülőterek Nemzetközi Szövetségének európai szervezete  oklevéllel is igazolt. Ezeket a szigorú környezetvédelmi normákat Európában mindössze 39 repülőtér teljesíti, javarészt skandináv és olasz repülőterek. Hat évvel ezelőtt a program elindulásánál először felmérték a budapesti repülőtér széndioxid-kibocsátását (ez az ún. karbon lábnyom) és meghatározták, hogy egy utasra számítva ennek milyen határértéken kell lennie, illetve milyen mértékben kell csökkennie.

A 2018-as elismerést követően 2019-ben is sikerült megszerezni a karbonsemleges minősítést, amit a Budapest Airport egy sor energia-takarékossági és egyéb módszerrel biztosított. Egyebek mellett elérte, hogy a repülőtéren működő cégekkel közösen egyre több területen alkalmazzanak elektromos meghajtású járműveket, számos helyen növelte az épületek és hangárok hőszigetelését, optimalizálták a vízhálózatot és a vízfelhasználást is. Emellett egy kínai szélerőmű projekt működése által megtakarított ún. karbonkrediteket is vásárolt a Budapest Airport, ezzel hozzájárulva a klímaváltozás elleni nemzetközi küzdelemhez.

A Budapest Airport globális felelősségvállalásának részeként további jelentős környezetvédelmi lépéseket vállalt. A 2019 és 2021 közötti hároméves időszakra bejelentette, hogy 10 %-kal csökkenti a repülőtér egy utasra számított széndioxid kibocsátását a 2016-os adatokhoz viszonyítva (azóta működik a repülőtér karbon semleges szinten). A program sikeres megvalósításához a Budapest Airport Greenairport programján keresztül együttműködik a repülőtéren működő légitársaságok közül például a Wizzair-rel, földi kiszolgáló szervezetekkel és kereskedelmi, logisztikai partnereivel egyaránt. Emellett állami szolgáltatók is csatlakoztak a programhoz, így például a légiforgalmi irányítást végző HungaroControl, a NAV repülőtéri kirendeltsége, vagy a Magyar Posta repülőtéri Nemzetközi Kicserélő Központja.

„A program elindítása óta közel 50 %-kal sikerült csökkentenünk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egy utasra számított széndioxid kibocsátását, és különösen nagy öröm a számunkra, hogy ehhez a partner vállalatok együttműködését is sikerült megszereznünk,” hangsúlyozta Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi igazgatója. Arról is beszélt, hogy újabb jelentős lépéseket terveznek, hiszen a 2016-ban mért 1,67 kgCO²/utas+cargo kibocsátáshoz képest a következő három évben mintegy tíz százalékos csökkentést irányoztak elő. Így ezen a területen továbbra is a Budapest Airport a „legzöldebb” repülőtér a közép-kelet-európai régióban.

Fénykép: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!