Keleti újdonság: Budapest lesz a flydubai legújabb célállomása!

Bár már az idei év nyarán bővültek volna a keleti irányú légi kapcsolatok a budapesti repülőtéren a tervezett Iran Air járat jóvoltából, a járatnyitás végül az utolsó pillanatban meghiúsult. De tényleg az utolsó pillanatban, hiszen a Budapest Airport annyira fel volt készülve a járat fogadására, hogy kiadványában még a légitársaság utasfelvételi pultjának helyét is kijelölte. Ezt követően pedig az emírségekbeli Air Arabia érkezése is biztosra vehető volt, de ezzel a légitársaság egyelőre még várat magára, hiszen új budapesti járat bejelentése helyett inkább Prágában és Bécsben indítanak a jövő év során új járatokat. Végül csak összejött egy nagy meglepetés az év végére, ami egy régen várt bővítés bejelentése Dubaj felé, melyet az Emirates szövetségese a dubaji központú flydubai légitársaság fog véghez vinni a jövő nyár során.

max-787-4-972x450_tcm8-133719_w1032.jpg

Az Emirates-hez hasonlóan szintén dubaji központtal rendelkező és állami tulajdonban lévő diszkont légitársaság a flydubai 2019. június 27-től naponta közlekedő légi járattal köti össze Dubaj központi repülőtérét Budapesttel. A menetrend alapján az új járat egyfajta rásegítője lesz a már meglévő budapesti napi Emirates járatnak. Erre enged következtetni azon tény is, hogy az ismert kihasználtsági adatok alapján, már igazán "érett" a 2014. október 27. óta működő járat bővítése. A járatok átlagosan 80% feletti kihasználtsággal repülnek, ami nagyon jó töltöttségnek számít, amellett hogy az Emirates a budapesti légikikötő legnagyobb utasszállító gépét üzemeltető légitársasága. A Boeing 777-300ER típusú gépek két osztályán (2019. február 1-től ismét 3 osztály lesz) több, mint 400 utast is szállíthatnak egy irányba. Míg a régióban Prágában már naponta két Emirates járat várja az utasokat, addig Varsóban az Airbus A380-as bevezetésére készülnének, ha mindezt nem fogadná ellenállás a repülőtér részéről. Budapesten az Emirates mellett, eddig csak a Wizz Air volt jelen a piacon, de a magyar fapados gépei nem a központi, hanem az Al Maktoum repteret használják, ami nagyobbrészt inkább cargo járatok reptereként üzemel. Ezen járatok kihasználtsága is igen szép eredményeket tud felmutatni, hiszen az Emirates-hez hasonlóan a kihasználtság eléri a 80 százalékot.

De a versenytársak az elmúlt időszakban történő budapesti fejlesztései is lépésre sarkallták az Emirates-t, köztük a Qatar Airways magyar piacon lévő aktívabb jelenléte is, melynek köszönhetően a légitársaság a délutáni járatain az Emirateshez hasonlóan szélestörzsű repülőgépet állított forgalomba. Továbbá az idei nyári menetrendben egy harmadik járatpárt is elindítottak, így sokkal rövidebb csatlakozási időket nyújtva azon átszálló utasaik számára, akik Ázsia, India, Afrika vagy Ausztrália felé tartanak.

Hatékonyabb volt a flydubai-ra bízni a működtetést

Habár többen egy újabb nagygépes Emirates járatnak örültek volna a legjobban, mégis inkább egy költséghatékonyabb megoldás került kivitelezésre, mely a piac igényeinek és a reakciójának felmérésére is jó alternatíva lehet, hiszen nagy töltöttség esetén adott az a szituáció, hogy végül az Emirates is belevág egy második budapesti járat üzemeltetésébe. Jelenleg Prágában is ez a helyzet, hiszen ott a napi két EK járat mellett a flydubai is napi járattal van jelen, így kiegészítve egymás működését. A költséghatékonyságot segíti az a tény is, hogy új és a legmodernebb Boeing gépet használó légitársaságként a flydubai nagyobb kedvezményben részesülhet a reptéri díjakból Budapesten, mint ha az Emirates egy második járatot indított volna. De egy újabb 777-es gép töltése is nehezebb feladat lett volna az Emirates számára mint egy 737-es megtöltése, hiszen az EK-nál a Boeing 787-esek érkezéséig nincs a 777-es gépnél kisebb kapacitás. Így a flydubai légitársasággal együttműködve egy hatékony és egymást jól kiegészítő működést tudnak majd megvalósítani Ferihegyen a közös kóddal és közös jegyértékesítéssel, melynek már most nyoma van a foglalási rendszerben.

A code-share rendszeren keresztül a Magyarországról Dubajon át közlekedő utas akár az Emirates járataira is tud átszálló jegyet foglalni, és a feladott poggyászát is automatikusan továbbítják ezen járatokra. Így még több Emirates járat válik majd elérhetővé a korábbihoz képest rövidebb átszállási idővel Budapestről.

Mi várja majd az utasokat?

A budapesti járatokat a légitársaság legújabb Boeing 737 MAX 8 típusú repülőgépei fogják repülni. Ezen gépek a legmodernebb Sky Interior típusú fedélzettel rendelkeznek a flottán belül. Habár egyfolyosós és keskenytörzsű gépekről van szó az utasoknak nem kell nélkülözniük a különleges fedélzetéi szolgáltatásokat, melyek között az Emirates járatokhoz hasonlóan saját IFE és Wi-Fi is elérhető, így a több mint 5 órás út nem fog unalmasan eltelni. A MAX gépekkel teljesített járatok két osztályos elrendezésűek Economy és Business osztállyal rendelkeznek. A gépeken összesen 172 utasnak jut ülőhely, melyből 10 darab Business, és 162 darab Economy ülés.

Menetrend

A tervezett menetrend kiválóan illeszkedik az Emirates naponta közlekedő délutáni járatához, hiszen a flydubai gépe késő délután indul majd Dubajból (17:35-kor) és 21:30-ra ér Budapestre. A gép itt pontosan két órát tölt el, majd 23:30-kor indul vissza, és mintegy öt és fél órás repülést követően helyi idő szerint 7:05-re érkezik meg a Dubai International (DXB) repülőtérre.

Csomagok:

Turista osztályon 1 db maximum 7 kg súlyú, 55 cm x 38 cm x 20 cm-es poggyász vihető fel a fedélzetre. Business osztály esetében ez 2 db maximum 14 kg súlyú,  55 cm x 38 cm x 20 cm-es poggyász engedélyezett.

A feladandó bőröndök esetében Economy-nál előre fizetés esetén az alap  keret 20 kg, melyhez további költségek mellett akár plusz két táska feladása is engedélyezett, amelyek súlya nem haladhatja meg a 40 kg-ot, és bőröndönként a 32 kilogrammos maximális súlyt, valamint a 75 cm x 55 cm x 35 cm-t.

Business osztály esetén 3 darab, 40 kg összsúlyt meg nem haladó poggyász engedélyezett, melyek közül egyik sem lehet nehezebb 32 kilogrammnál. A maximális méret 75 cm x 55 cm x 35 cm.

Lite árcsomag választása esetén csak egy darab, maximum 7 kilogrammos kézipoggyász vihető fel a fedélzetre, a feladandó csomagért külön kell fizetni!

A különböző viteldíjcsomagokról bővebben itt olvashastsz!

Business Class MAX 8

Az üzleti osztály székei teljes mértékben síkba dönthetőek, így az utazás során könnyen alakíthatóak át kényelmes ággyá. A fedélzeten teljes körű Wi-Fi áll az utasok rendelkezésére. A bőr ülések, a nagy tér és a kihajtható asztal, lehetővé teszi azt, hogy akár irodaként is használjuk ülőhelyünket a céges dolgok intézéséhez.

A fedélzeti szórakoztatásról az ülésekbe beépített 15,6 hüvelykes HD monitorok gondoskodnak, melynek programjában mozifilmek, játékok és TV műsorok is helyet kaptak. A fedélzeti ellátás ízletes ételeket, harapnivalókat és italokat tartalmaz.

flydubai-business-class-seat-916x539.jpg

A prémium szolgáltatás magába foglalja a külön reptéri check-in használatát és dubaji indulás esetén a légitársaság saját üzleti várójának használatát is, mely a 2-es terminálon található meg.

Economy MAX 8

A turista osztályon kényelmes, ergonómikus ülőhelyek várják az utazókat. Az ülőhelyek lábtere extra díj ellenében nagyobbra cserélhető. Az üléstámlákba 11.6 hüvelykes HD képernyős monitorok vannak beépítve, mely több mint 2000 órányi szórakoztató tartalommal rendelkeznek. További külön díj ellenében prémium szórakoztató csomag is elérhető. Az üzleti osztályhoz hasonlóan itt is elérhető a Wi-Fi kapcsolat különdíj ellenében, valamint lehetőség van a Live TV csomag megvásárlására is a repülés közben. A fedélzeti ellátás Value és Flex díjcsomagok esetén ingyenes, viszont a Lite csomag nem tartalmazza ezt!

flydubaieconomyseats.jpg

Ülőhelyválasztás: Lite és Value csomagok esetében külön díjat számolnak fel, míg Flex csomagnál szabadon választhatunk magunknak ülőhelyet.

flydubec.jpg

Járatunk indulás előtt 24 órával lehetőség van úgynevezett étel előrendelésre, ha járatunk menetideje a 120 percet meghaladja.

Átszállás

A reggeli érkezésnek köszönhetően pedig az utasok kényelmesen elérik az Emirates által kínált járatokat Ausztrália, Thaiföld, Japán és India irányába. A flydubai természetesen bőséges átszállási lehetőségeket kínál a saját rendszerén keresztül is, hiszen Dubajból 95 célállomásra, számos kedvelt óceáni üdülőhelyre repülnek, és kínálatukban indiai, pakisztáni, és afrikai egzotikus úti célok is szerepelnek.

Képek: EX-YU Aviation, flydubai, BusinessTraveller

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!