Nem tartott ki sokáig a MyWay Airlines budapesti járata!

Véget ért a MyWay Airlines budapesti pályafutása - értesült a Turizmusonline. Az október 29-én indult Tbiliszi-Budapest járatot a légitársaság december másodikával felfüggesztette. De nem csak a budapesti járatot érinti a felfüggesztés hiszen a korábban indított kijevi és római járatok is leállításra kerültek.

myway_jiraterkezes_20181028_nagymeret_43.jpg

Újabb tiszavirág életű "startup" légitársaság dobta be a törülközőt Ferihegyen. A korábbi évekről már számtalan példa adódott hasonló esetre, de úgy tűnik ezen szituációk itthon jóval gyakrabban jönnek elő, elég csak emlékezni a Volotea, a SkyGreece történetére. Most újabb hasonló szituáció került elő mégpedig a grúz MyWay Airlines járatával kapcsolatban, hiszen a légitársaság a tegnapi napon felfüggesztette összes menetrendszerinti járatát, közöttük az alig pár hete indult budapesti járatot is. A felfüggesztést a Turizmusonline közlése szerint  a légitársaság magyarországi értékesítési ügynöke, a CE Aviation Service is megerősítette, bár azzal a közléssel, hogy 1-2 héten belül kiderülhet az hogy a nyári menetrendben folytatja-e a légitársaság a budapesti járatainak üzemeltetését - amire valljuk be hasonló leállást követően igen csekély esély mutatkozhat, és az utasok bizalmát sem hozza majd vissza a céggel kapcsolatban.

A felfüggesztést vélhetően az téli időszakban tapasztalható alacsony kihasználtság és a járat nagyon késői bejelentése, valamint a márka hazai piacon való alacsony ismertségének is betudható. A történetben az a legszomorúbb, hogy így a budapesti repülőtér egy nagyon régóta üzemeltetőre váró útvonaltól esik el újra. 

A budapesti járatokra a légitársaság honlapján már foglalni sem lehet.

A grúz, de kínai befektetők kezében lévő MyWay jelenleg két darab Boeing 737-800-as géppel rendelkezik, melyek mellé a későbbiekben Boeing 777-es repülőgépekkel is terveztek, hogy beindíthassák Észak-Amerika felé tervezett hosszútávú járataikat.

Fénykép: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!