Az elmúlt hetek újdonságai!

Utazás és sok más elfoglaltság miatt inkább gyors Facebook bejegyzésekben számoltam be nektek az elmúlt hetekben milyen új járatok is jönnek Budapestre, de most ebben a bejegyzésben bővebben is szeretnélek titeket tájékoztatni, hiszen még el sem kezdődött a téli menetrend, de már egyes légitársaságok a jövő nyárra készülnek és új útvonalakat, valamint bővítést jelentenek be a budapesti repülőtérről. Lássuk!

ujdonsagosz_1.png

Még idén ősszel 45. légitársaságként érkezik Budapestre egy nagy új név a légiközlekedésben a grúz Myway Airlines, akik TOP kiszolgálatlan útvonalat tűntetnek el a Budapest Airport fehér foltjait tartalmazó térképéről, hiszen Tbiliszivel kötik össze a magyar fővárost. Az első járat október 28-dikán indul, és ezt követően november 20-ig hetente kétszer, majd háromszor repülik az útvonalat a légitársaság Boeing 737-800-as repülőgépei két osztályon 170 ülőhelyet kínálv az utasoknak. A járatok egyelőre csak a téli menetrendi időszak végéig vannak feltöltve.

Menetrend:

TBS-BUD MJ209

18:10-19:40  Csütörtök és Vasárnap (nov. 20-tól keddenként is!)

BUD-TBS MJ210

20:40-01:50 (másnap) Csütörtök és Vasárnap (nov. 20-tól keddenként is!)

A légitársaságnak Budapest lesz az első útvonala az Európai Unión belül. A légicég egy start-up vállalkozás, mely fél éve kezdte meg működését és kínai valamint grúz befektetők kezében van. A társaság hosszútávú terjeszkedési tervei között szerepel további európai, indiai, kínai, és amerikai járatok nyitása is, aminek érdekében Boeing 777-es repülőgépek üzemeltetését is tervezik. A kereskedelmi igazgató a Flightglobalnak adott interjújában kiemelte azt is, hogy jelenleg működő járataik 70-80%-os kihasználtsággal üzemelnek.

easyJet: London-Southend és Manchester

Az angol fapados új járatait leginkább a magyar "vendégmunkás" igény hívta életre, valamint az is hogy a Flybe jaunártól megszűnteti londoni járatát, így ezen útvonalon egyedül marad az easy, míg Manchester esetében a Jet2 és a Ryanair is versenytársa lesz.

Manchester:

- első járat november 5.

- hetente 2 járatpár

U2 1857 MAN-BUD

6:00-9.45 hétfő - 16:00-19:45 péntek

U2 1858 BUD-MAN

10:15-12:15 hétfő - 20:15-22:10 péntek

London-Southend:

- első járat november 2.

- hetente 2 járatpár

U2 7497 SEN-BUD

8:05-11:30  hétfő - 7:20-10:45 péntek

U2 7498 BUD-SEN

12:00-13:30 hétfő - 11:15-12:45 péntek

Ryanair: Cork

Szintén egy munkás és látogatásra épülő járat, melyet az írek vesznek üzemeltetésükbe 2019. április 4-től hetente két alkalommal. Cork után az ír szigeteken ott hever még Belfast városa is üzemeltetőre várva.

FR9136 ORK-BUD

6:30-10:40 csütörtök - 18:05-22:15 vasárnap

FR9137 BUD-ORK

11:05-13:15 csütörtök - 15:30-17:40 vasárnap

SAS: Osló és Stockholm

A Budapestről állandó járataival kivonult, de egy-egy ünnepek alkalmával menetrendszerinti járatokat fenntartó Scandinavian Airlines az idei karácsonyi időszakban Oslóból és Stockholmból is fog menetrendszerinti járatokat üzemeltetni Budapestre.

Budapest és Stockholm Arlanda között míg Budapest és Osló között négy járatpárt terveznek elindítani.

OSL-BUD

December 21. 16:50-19:10

December 22. 12:25-14:45

Január 1. 9:15-11:35

Január 2. 11:00-13:20

BUD-OSL

December 21. 19:50-22:15

December 22.15:25-17:50

Január 1. 12:15-14:40

Január 2. 14:00-16:25

Budapest és Stockholm Arlanda között pedig 11 járatot terveznek indítani

ARN-BUD

December 20-22. 19:20-21:30 / 6:20-8:30 / 18:15-20:25

December 28-30. 17:50-20:00 / 18:15-20:25 / 8:40-10:50

Január 1-4. 17:40-19:50

Janáur 6. 16:45-4518:55

BUD-ARN

December 20-22. 22:10-00:30 / 9:10-11:30 / 21:05-23:25

December 28-30. 20:40-23:00 / 21:05-23:25 / 11:30-13:50

Január 1-4. 20:30-22:50

Január 6. 19:35-21:55

Aegean Airlines: Szaloniki

Az idei év másik ünnepi újdonsága, hogy a görögök ideiglenes menetrendszerinti járattal kötik össze Budapestet Szalonikivel az ünnepek idejére. A négy járatpár az alábbi időpontokban fog közlekedni:

SKG-BUD A3 522

December 23. 27. 30. és január 3. 14:30-15:20

BUD-SKG A3 523

December 23. 27. 30. és január 3. 16:00-18:40

 

Transavia: Nantes

Szintén egy Toplistás szereplő, mely már régóta kiáltott közvetlen járatért. Most az Air France fapados légitársasága hozza el Budapestre 2019. április 7-étől hetente két alkalommal, Boeing 737-800-as gépekkel kiszolgálva.

Az útvonal pontos menetrendjét sajnos még nem tették közzé.

Sűrítés

Az új járatok mellett eddig ismert még hogy az Austrian Airlines 19 helyett heti 20 járattal folytatja télen Budapesten, valamint az ukrán UIA 2019. április 1-jétől már naponta két járatpárt fog üzemeltetni.

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!