Magas töltöttséggel közlekednek az új amerikai járatok!

Immár három hónapja annak, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között 7 év után újraindultak a menetrendszerinti közvetlen járatok. Az útvonal és az ülőhely választék is minden rekordot felülmúl, hiszen 2 légitársaság 3 útvonalon repül New York JFK, Chicago és Philadelphia városába. Bár a légitársaságoknál egy-egy útvonal teljesítménye titoknak minősül, bizonyos adatok és nyilatkozatok alapján hamar meg lehet tudni egy adott útvonalról hogy sikeres-e. Bár a most indult amerikai járatok esetében még korai teljes sikerről beszélni, hiszen hosszabb időszaknak kell eltelnie ahhoz, hogy ezt biztosan kijelentsük, de a látott adatok alapján mindenképp kijelenthetjük, hogy megérte újraindítani a közvetlen járatokat a két ország között, hiszen a gépek kihasználtsága az elmúlt két hónap adatai alapján igen jónak mondhatóak.

transatlanticbud.png

Dübörög a nyári utazási szezon és dübörögnek az amerikai járatok nagygépeinek hajtóművei Ferihegyen. A két ország között május elején indult újra a közvetlen légi forgalom a LOT New York JFK járatának köszönhetően, melyet rögtön követett a légitársaság Chicago járata és az American Airlines szezonális Philadelphia járata is. Így a nyári menetrendi időszakban vannak napok, amikor két gép is felszáll az USA felé Budapestről. Ez év júniusáig a Magyarország és az Egyesült Államok közötti légi utasforgalom elérte a 37.222 főt, ennek legjelentősebb részét a lengyel nemzeti légitársaság Boeing 787-es Dreamliner repülőgépeivel repült New York és Chicago járatok adták, melyet június végéig 17.826 utas vett igénybe. A naponta közlekedő American Airlines járatok szállítják legtöbb utast egy útvonalra levetítve és bírnak a legnagyobb kihasználtsággal. Június végéig a budapesti AA járatokat összesen 19.396 utas vette igénybe. Ez alapján jól látszik, hogy az American nagyobb frekvenciának is köszönhetően sokkal több utast tudott eddig a két ország között szállítani a LOT-hoz képest nagyobb kapacitás kihasználtsággal. Ennek a legfőbb oka, hogy míg a LOT járatok utasainak jelentős része point-to-point, azaz nem átszálló utas, addig az American Philadelphiai központján keresztül az egész állam területére, sőt azon túl is kínál átszállást az utasai számára.

Mit mutatnak a számok a kihasználtságról?

A Budapest Airport oldalán bárki számára elérhető utas és frekvencia szám alapján könnyen ki lehet következtetni egy-egy adott járat töltöttségét, persze ha azon az adott útvonalon egy fajta kabin verziót használnak, ahol az ülések száma nem változik járatról-járata.

Ezen adatokat összevetve az American májusban 73%, júniusban 88%-os töltöttséggel repülte a járatait. Ezen szép számokra az American vezetésében is felkapták a fejüket, hiszen egy vállalati fórumbeszélgetésben megjelent alelnöki nyilatkozat szerint meglepődtek a „Kelet-európai járataik sikerességén” így az American következő lépése a jól működő Kelet-európai járatainak bővítése, mely több „szolgáltatást” vonna maga után a piacon – ami bővülő ülőhelyszámhoz ezzel együtt nagyobb kapacitású típus cseréhez és akár egész éves üzemeltetéshez is vezethetné a járatokat. Sőt pletykák szerint újabb amerikai üzemeltetőt hozhat az American sikere Budapestre, mely nagy valószínűséggel a United lehet.

A LOT esetében viszont kiemelhető, hogy a kezdeti első hónap után rendkívüli fejlődést ért el a két járatának forgalmi teljesítménye, hiszen New York JFK esetében a májusi 65% júniusra 85%-ra ugrott, míg Chicagónál az 51% lett 84%. A LOT vezérigazgatójának a HVG-nek adott interjújában hasonló júniusi értékekről beszélt, és kiemelte, hogy eredményeik meghaladják az előzetes várokozásaikat. Ezen eredmények tovább pedig jól tükrözik azt 7 év során teljesen kiaknázatlan piaci lehetőséget, melyre senki se csapott le mostanáig. Jól látszik, hogy a ráhordó légitársaságok rendívül sokat nyertek anno a közvetlen USA járat hiányából, hiszen az jelentős utas potenciállal rendelkezik.

Kanada

Negyedikként nem USA, de mégis amerikai és transzatlanti járatként megemlíthető a már 3. szezonját repülő Air Canada Rouge torontói járata is, mely szintén magas kihasználtsági adatokat produkál a korábbi évekhez hasonlóan. Az idén már áprilisban elindított járat az első hónapban 72%, májusban 79%, júniusban pedig 85%-os kihasználtsággal repült. Az Air Canada szabadidős Rouge vállalata az idei évtől már a téli időszakban is repülni fog magyar fővárosba a november, december és a január eleji időszakban. E kis szünetet követően a légitársaság 2019. április 2-án indítja újra járatait, melyek június 24-től ismét naponta fognak repülni.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!