Bővíti járatainak számát az idén télen Budapesten a British Airways!
A téli menetrendi váltással egy időben bővíti a korábbi téli időszakokhoz képest a budapesti járatainak számát a British Airways.
A nyári menetrendi időszakban közlekedtetett napi négy járatpár, ahogy az szokott lenni október 19-ével megszűnik, viszont a légitársaság az idei évben újdonságként a hét két napján meghagyja a napi négy járatpárját Budapest és London Heathrow repülőtere közötti útvonalán. Ennek köszönhetően már a téli menetrendi időszak első vasárnapjától (október 28-tól) a pénteki és a vasárnapi napokon a korábbi három helyett, négy járatpár fog közlekedni.
A British Airways így a hét két napjára rakott be extra járatot, mely a pénteki napokon 14:40-kor, míg vasárnaponként 20:25-kor száll fel Ferihegyről. A járatokra már foglalhatóak a jegyek!
Bár az idei téli menetrendben eddig nem sok újdonságról lehet beszámolni, az mindenképp fontos megemlíteni, hogy:
- az Air Canada Rouge január 7-ig kitoltja a szezont,
- a LOT továbbra is változatlan járatszámmal fogja üzemeltetni amerikai járatait,
- a Qatar Airways délutáni járatain maradnak a szélestörzsű Airbus A330-as típusú repülőgépek,
- az Air France járatait október 28-tól a JOON repüli
- a fapados szekcióban egyedül csak a Ryanair indít új járatot két útvonalon – Ammánba és Marseillébe
- és UP by EL AL helyett pedig október 15-től visszatérnek a hagyományos EL AL gépek Ferihegyre.
Fénykép: Flightglobal
Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!