Újabb Cseries üzemeltető Ferihegyen!

Megérkezett az első CS300-as airBaltic járat

29663330_2188155621211421_751859132_n.jpgA nyári menetrend kezdetével erőteljesen bővíti budapesti kapacitásait a lett állami légitársaság az airBaltic. Ennek köszönhetően a mai naptól a légitársaság már a második üzemeltetője a budapesti repülőtéren a kanadai Bombardier repülőgépgyár legmodernebb és legújabb típusának a CSeriesnek. Az airBaltic mostantól a típuscsalád legnagyobb tagjával, a CS300-as típussal fogja repülni budapesti járatait a Riga-Budapest-Riga útvonalon. Az új géptípusnak köszönhetően változott a menetrend, több lett az ülőhely, és a repülési idő is csökkent a két város között.

2016. márciusában járt első alkalommal Bombardier CSeries repülőgép Budapesten, majd július 15-én már az első menetrendszerinti járat is megérkezett a SWISS színeiben. A mai naptól viszont már a második üzemeltetőt köszönhetjük Budapesten az airBaltic színeiben, aki korábban használt, szintén Bombardier típusú, de turbólégcsavaros Q400-as repülőgépeit cserélte le a kanadai repülőgépgyár legmodernebb gépeire. A csere része annak a flottamodernizációs programnak is, melynek eredményeként fokozatosan kivonják a turbólégcsavaros gépeket az airBaltic flottájából.

Komfortosabb utazás jelentős időmegtakarítással!

A gépcsere legnagyobb nyertesei maguk az utasok, hiszen a légitársaság a mostani fejlesztésnek köszönhetően több ülőhelyet tud a piacra dobni a két ország között, mivel a jelenlegi 76 férőhelyes kapacitás helyett, már 145 fős utas kapcitás tud felkínálni a CSeries fedélzetén, ami +69 fő/irány utasmennyiség többletet jelent. De nem csak, hogy kényelmesebb lesz az utazás, hanem gyorsabb is! A menetidő a sugárhajtóművek és a nagyobb utazósebesség miatt jócskán lerövidül. A jelenlegi 2 óra 20 percről 1 óra 55 percre. Mindezek mellett a menetrend is változik, hiszen az eddig megszokott délutáni járatokat, reggelente közlekedő járatok váltják fel.

29663324_2188156484544668_1782023784_n.jpg

A járatot ünnepélyes keretek között köszöntötte Bogáts Balázs a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője, Ms. Yana Denisova az airBaltic területi értékesítési menedzsere, és Gints Serafinovics a Lett Köztársaság Magyarországi Nagykövetéségének második titkára.

Járatnapok: Szerda-Csütörtök-Szombat

RIX-BUD BT491 07:15-08:05

BUD-RIX BT492 08:50-11:45

A most kialakított új menetrend olyan járatokra kínál jó csatlakozást Budapestről Rigán keresztül, mint Vilnius, Tallin, Szentpétervár, Helsinki vagy Minszk vagy akár Abu Dhabi - ammihez a budapesti járaton lévő Etihad Airways kód is hozzájárul.

Az Air Baltic 2011. május 26-án indította el első menetrendszerinti járatát Budapestre. A lett légitársaság a mai napig az egyetlen, aki közvetlen, menetrendszerinti légi járattal köti össze a Baltikumot Magyarországgal, pedig a Budapest Airport adatai szerint további közvetlen járatokra lenne igény Tallin és Vilnius városába, melyet várhatóan valamelyik fapados légitársaság, vagy a LOT tulajdonában is álló, észt Nordica üzemeltethet majd.  

Mit tud a Baltic CS300-as?

A légitársaság volt a világon az első aki átvehette a kanadai repülőgépgyár hosszabb törzsel rendelkező CS300-as típusát, amellyel az első kereskedelmi repülését 2016. december 14-én hajtotta végre Riga és Amszterdam között. A Baltic CS300-as repülőgépe összesen 145 utast képes szállítani, maximum hatótávolsága pedig 4575 km, ami elég volt ahhoz is, hogy egyhuzamban lerepülje a Riga-Abu Dhabi távolságot. A CS300-as a kategóriájába tartozó Airbus, Boeing, vagy Embraer típusú gépekkel szemben jelentős üzemanyagmegtakarítással is bír.

29745547_2188156014544715_1583086798_n.jpg

Kabin: 

- 2-3-as szék elrendezés

- 30%-al nagyobb ablakoknak és a hangulatos LED világításnak köszönhetően rendkívül világos kabinbelső

- nagyobb csomagtartó rekeszek alacsonyabb magassággal

- kényelmes, modern ülések

- üléssorok feletti kijelző

29852657_2188155967878053_1481269631_n.jpg

Hajtómű: Az új Pratt&Whitney hajtóművek takarékosabbak  (akár 20%-os üzemanyag és 15%-os műkődési költségmegtakarítás) és lényegesen csendesebbek, valamint igen környezetbarátak a most piacon lévő más hajtóművekhez képest.

29745674_2188156494544667_293889368_n.jpg

A légitársaságnak jelenleg 8 darab CS300-as repülőgép van a flottájában, de az elkövetkező években további 12 darab még gyarapítani fogja azt, hiszen összesen 20 darabra szóló megrendeléssel rendelkeznek. A Baltic 50 ezer járatát a tavalyi év során több, mint 3 millió utas vette igénybe, ami 22%-os növekedést jelentett a 2016-os időszakhoz képest. Az elmúlt évben 13 új járattal gazdagodott a légitársaság útvonalhálózata, melyek már nem csak Rigából, hanem Tallinból és Vilniusból is közlekednek.

Az airBaltic 2018-ben elnyerte a világ legpontosabb légitársaságának járó díjat az OAG légiközlekedési elemző cégtől, 90.01%-os pontossági mutatójával - a pontosságot magam is tanusíthatom, úgyanis a kedves lett légikisasszonyok igen siettetve kérték a sajtót a munkjának végzéséhez, és mire a sajtóbeszédek elkezdődtek, addigra a Baltic gépe már útvon volt Riga felé.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!