Hamarosan jöhet az egész éves Air Canada járat!

c6b018b5e63f642a71c4013df245d85281a39a2c.jpgNagyon jó hírrel szolgált Magyarország torontói Főkonzulátusa a Kanadában élő magyarok és az itthonról utazók számára, hiszen sokak vágya válhat valóra azzal, hogy újból egész évben közlekedő légijárat kösse össze Torontó városát Budapesttel, melyre útóljára a Malév időszakában volt példa.

2018. január 31-én a Magyar Turizmus Ügynökség igazgatója Máté Kristóf és új észak-amerikai képviselője Sarmon Zsuzsanna, dr. Ódor Bálint nagykövet és Szabó Stefánia főkonzul megbeszélést folytattak az Air Canada vezetőivel a járatbővítés további lehetőségeiről, hogy az utasok az év bármely szakában közvetlenül utazhassanak Toronto és Budapest között közvetlen légijárattal.

Van igény az egész éves járatra!

Nagyon pörögnek a szezonális budapesti járatok!

Már korábban az Air Transat budapesti megjelenésekor sokak reménykedtek a légitársaság egész éves budapesti üzemelésében, azonban mint ismeretes a Transat tevékenységi köre inkább az úgynevezett leisure, azaz szabadidős utaztatásra terjed ki ami inkább szezonális jelleggel bír egy-egy útvonalon, hiszen a téli időszakban repülőgépeiket a jól jövedelmező karibi útvonalakra irányítják át, ahol a kereslet sokkal magasabb, ahhoz képest, mint ami fennállna a Torontó-Budapest útvonalon ezen időszakban (bár Budapest szezonalitása is egyre inkább eltűnik, melyet jól mutat, hogy idén januárban már majdnem egymillió utast kezelt a repülőtér-szerk.)

De 2016. nyarán jött az Air Canada Rouge, aki a Transathoz hasonlóan szintén szabadidős légitársaság, mely az Air Canada leányvállalataként üzemel, de sokkal több előnnyel bír, mint a versenytársa hiszen átszállást kínálva a többi Torontóból induló Air Canada járattal rengeteg Egyesült Államokbeli, Dél- és Közép-amerikai célállomás érhető el. Mindezek mellett a Star Alliance tagsága és a torontói repülőtéren elérhető Preclearance eljárás is vonzóvá teszi a járatot.

Az Air Canada Rouge 2016-os budapesti megjelenése rendkívül pozitív hatással bírt, hiszen a légitársaság olyan piacon indított közvetlen transzatlanti járatot mely nem rendelkezett közvetlen légi összeköttetéssel egyetlen Észak-amerikai nagyvárossal se, holott rengeteg potenciális utas érhető el ezen az útvonalon. A budapesti megjelenés pedig nemcsak az utasoknak jött be, hanem a légitársaságnak is. Mi sem bizonyítja jobban, hogy évről évre előbb indítja járatait és egyre inkább kinyújtja a szezont, valamint folyamatosan sűríti járatainak számát. Míg 2016-ban hetente 3 járat kötötte össze a két várost és június 11-én érkezett meg Budapestre az első járat, addig 2017-ben már május 20-án megérkezett az első repülőgép, mely május 20-tól június 3-ig heti három (kedd, csütörtök, szombat) június 6-tól június 18-ig heti négy (kedd, csütörtök, szombat, vasárnap), június 20-tól egészen szeptember 17-ig heti hat (kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap), majd az ezt követően szeptember 24-ig ismét négy, végül az utolsó hetekben újra heti három járattal közlekedett.

Végül 2017. nyarán itt a blogon olvashattatok elsőként arról, hogy a légitársaság első "szezonindító" járata már április 5-én megérkezik Budapestre, valamint az idei évben a legforgalmasabb időszakban (jún. 25. és szeptember 16. között) már naponta fognak megfordulni a ferihegyi betonon. De arról is értesülhettetek, hogy a légitársaság utólag az előzetes tervezett menetrendjét kitolta, hiszen a korábbi október közepei befejezés helyett, október végéig fognak járatai repülni a magyar fővárosba.

A szezon meghosszabbítása és a korábbi, alig pár hónappal a szezonális járatok újbóli elindulása előtti menetrendi sűrítések mind azt mutatják az Air Canada Rouge budapesti járata igazán jól működik és igen keresett az utazók körében. Szintén erre utal a légitársaság napokban a Budapest Airport gála estjén elnyert elismerése is, melyet "A legjobban teljesítő hosszútávú járat" kategóriájában nyert el. Habár a légitársaságok járatinak töltöttségi (load factor) adatai nem nyilvánosak, bizonyos nyilvános és ismert adatokból és könnyű technikával könnyen ki lehet deríteni hogy is muzsikál egy-egy légitársaság Budapesten. Ha ezen adatokat vesszük alapul nem valótlan a díj megítélése, hiszen a tavalyi évben az Air Canada Rouge budapesti járatainak töltöttsége ezen adatok alapján 80-90% körüli volt -ami igazán szép teljesítmény. Ehhez nagyban hozzájárult azon tény is, hogy a tavalyi évben egyetlen versenytárs sem volt Budapesten a transzatlanti útvonalon. Ez azonban idén májustól megváltozik a LOT és az American Airlines járatainak köszönhetően, ami már most erős árversenyt generál, melyből mi utasok profitálhatunk. Tény az is, hogy míg az Air Canada Rouge jelenleg szezonális járat, addig az LOT Budapestről induló amerikai járatai egész éves üzemben fog működni.

Talán ezen szituáció is arra sarkalhatja az Air Canada képviselőit, hogy a korábbi számtalan sűrítés és a kiváló utasforgalmi adatok után "beadják" derekukat és átváltsanak egész éves üzemre, felvéve a versenyt a Star Alliance partnerük amerikai járataival. Ha megteszik akkor viszont kérdéses, hogy marad-e vajon a járat Air Canada Rouge üzemeltetés alatt, vagy netán Varsóhoz és Casablanca-hoz hasonlóan az Air Canada brandje veszi át a működtetést? Ez előbbi hatalmas minőségi változást is eredményezne a jelenleg az útvonalon használt öreg és a 90-es éveket idéző, fapados jellegű 767-es repülőgépek mellett, így akár Boeing 787-es vagy Airbus A330-as Air Canada repülőgépekre történő átállás is megtörténhetne Budapesten. Bízzunk benne!

Borítókép: Torontói Magyar Főkonzulátus

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!