Hivatalos! - Újabb nagygépes járat indul Ferihegyről
Ma sajtóközleményben is megerősített a Qatar Airways budapesti képviselet azt a remek hírt, amit ti már első kézből tudhattatok, hogy a idén nyáron a légitársaság jelentősen növeli kapacitásait a budapesti légikikötőben, hiszen a késő délutáni járatokat a légitársaság szélestörzsű Airbus A330-as típusú repülőgépei fogják teljesíteni. Mindemellett a Qatar már március végétől a jelenlegi Airbus A320-as gépek helyett a nagyobb kapacitással rendelkező Airbus A321-es repülőgépeit fogja Budapestre küldeni.
A Qatar Airways 2018 augusztusától szélestörzsű repülőgépet is üzemeltet a Budapest-Doha útvonalon, ami jelentős szolgáltatásbővítést jelent. Az útvonalat jelenleg napi két Airbus A320 gép teljesíti.
A légitársaság közlése szerint az országba irányuló és onnan induló utazások iránti kereslet növekedése, valamint a légitársaság magyar piac iránti elkötelezettsége eredménye, hogy a napi két járat egyikeként a 272 üléses repülőgép teljesít majd szolgálatot Budapest és Doha között.
Majdnem kétszeres kapacitást dob piacra a Qatar!
Az Airbus A330-as géptípus bevezetésével ezen a népszerű desztináción majdnem megkétszereződik a jelenlegi kapacitás, hiszen az Airbus A320 gép 144 ülése helyett 272 férőhelyet kínál a légitársaság ezen a frekvencián. További jó hír az utazóknak, hogy már március végétől a második gépet A320-ról A321-re cseréli a légitársaság, köszönhetően a megnövekedett igényeknek.
„Örömmel mutatjuk be a Qatar Airways Airbus A330-as géptípusát Budapesten, amely nem csak növeli a kapacitást az útvonalon, hanem újradefiniálja azt a repülési élményt is, amit a Dohába, illetve azon túli pontokra utazó utasainknak nyújtunk.” – mondta Grisha Jenkov, a Qatar Airways közép-kelet európai igazgatója.
Az A330-as Business osztályán az ülések 180 fokban dönthetőek, így biztosítva a kényelmes alvás élményét, illetve hatféleképpen állítható fejtámlával, négyirányú állítható deréktámasszal, különféle személyes tárolórekeszekkel, illetve elválasztókkal friss, modern stílusban szolgálják az utasok kényelmét. Az ülések PC-teljesítményt, USB-portokat és intelligens eszközök csatlakoztatását is kínálják. Ezen felül a kabinban 40 cm-es intelligens monitorok és érintőképernyős távirányító készülékek is rendelkezésre állnak, és több mint 3000 féle szórakozási program nyújt szórakozási lehetőséget a repülés időtartama alatt. Az A330-as repülőgép fedélzetén lehetőség van internetezésre, illetve SMS és MMS üzenetek küldésére és fogadására. Ezek a funkciók összhangban vannak a Qatar Airways hosszú távú útvonalain közlekedő szélestörzsű gépeinek komfortjával.
Az Economy osztályú ülőhelyek nagyobb kényelmet és nagyobb személyes teret biztosítanak, és minden ülés rendelkezik beépített 27 cm-es monitorral és hozzátartozó távirányítóval.
A Budapestről induló napi járatok a dohai Hamad Nemzetközi Repülőtéren keresztül kényelmes, akár pár órás átszállási idővel kapcsolódnak a Qatar Airways globális hálózatának kedvelt üzleti és szabadidős célállomásaihoz. A Hamad Nemzetközi Repülőtéren az átszállási idő alatt számos szolgáltatás – ingyenes wifi, játszótér a gyerekeknek, több pihenőzóna, duty-free és étkezési lehetőség – várja az utasokat.
A késő délutáni nagygépes járat előreláthatólag október 27-ig (nyári menetrendi időszak utolsó napja) fog közlekedni.
Borítókép: Kína online
Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!