Belgrádba indít járatot az Iran Air és a Qeshm Air

e54326a1-e3a8-48b6-8a1c-1af6fb03c53d.jpgMiközben Budapesten már hosszút idő óta más és más légitársaság neveket lehet hallani addig Belgrádba igen rövid idő alatt két légitársasággal is létrejön a közvetlen légi járat az Irán fővárosának számító Teheránnal, melyet a jövő évtől az Iran Air és a Qeshm Air légitársaság repülőgépei fognak kiszolgálni. A balkáni járatnyitás első látásra inkább tűnik politikai döntésnek, mintsem valós igényekre alapuló összeköttetésnek.

A tervek szerint január 13-án fog landolni Belgrádban az Iran Air legelső menetrendszerinti járata Teherán városából - számolt be róla az EX-YU Aviation. Az iráni nemzeti légitársaság ezzel első járatát indítja el a balkáni régióba, valamint annak környékén, hiszen legközelebb Bécsbe kell utazni, hogy Iran Air repülőgépekkel találkozzunk. A járatokat a légitársaság keskenytörzsű Airbus A320-as repülőgépei fogják teljesíteni a keddi és a szombati napokon.

Az Iran Air mellett egy másik teheráni járat is indul, szintén hetente két alkalommal (hétfő, csütörtök), amit az iráni Qeshm Air fog repülni szintén Airbus A320-as típusú repülőgépeivel február 1-től. A légitársaság az idei évben már repült Belgrádba, viszont ekkor charter járatokat teljesített, hetente egy alkalommal.

A közvetlen légi kapcsolat 27 év után éled újra a két főváros között, hiszen Jugoszlávia felbomlása előtt a korábbi JAT Airways már repült az útvonalon menetrendszerinti járataival.

Mahan Air Budapest?

Még idén novemberben Twitter oldalán osztotta meg a lentebb látható képet  a világ legnagyobb légiközlekedési útvonalak változását nyomon követő oldala az Airlineroute. A térképen és a közzétett Tweetben az iráni Mahan Air légitársaság jelenlegi és jövőbeli útvonalai láthatóak egy térképen ábrázolva, kínai nyelven. Erről jól kivehetőek a tervezett járatok útvonalai (szaggatott vonallal jelölve), melyek között London, Lisszabon, Casablanca, Stockholm és Marrákesh mellett Budapest neve is megtalálható (bár egyelőre csak kínaiul). A Mahan Air légitársaság nemzetközi oldalán lévő térképen azonban ezen változások már nem szerepelnek.

A Mahan Air neve nem ismeretlen korábbi hírekből, hiszen az iráni embargó enyhítését követően 2014-ben a turizmusonline.com cikke szerint a Budapest Airport vezetői több alkalommal találkoztak Irán második legnagyobb, magántulajdonban lévő légitársaságának a Mahan Air vezetőivel.

Fénykép: PressTV

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!