Érdemes elgondolkodni egy athéni utazáson?

athens.jpg(Új) egész évben közlekedő járatot indít a Wizz Air mégpedig Athén városába. A hazai fapados lépésével a jövő nyári menetrendi időszak során már három légitársaság közvetlen járatával is elérhetjük a görög fővárost, melynek köszönhetően jelentős árverseny alakulhat ki, és igen olcsó jegyeket is kifoghatunk utazásunkhoz. A légitársaság kínálatában korábban már volt közvetlen járat a két város között, ami később megszűnt.

A Wizz Air a mai napon bejelentette, hogy újraindítja athéni járatát. Az első járat március 25-én száll fel, és ezt követően hetente négy (hétfő, szerda, péntek vasárnap), szeptember 17-től pedig már napi járattal lesz elérhető a város Budapestről. A kezdő jegyárakat a Wizz 5990-Ft-ra lőtte be, de mivel az útvonalon rajta kívül további két versenytársa is lesz, elképzelhető hogy ezen árszint megmarad, vagy esetleg kicsit csökkenhet is. A Wizz 2004-ben már üzemeltetett járatokat az útvonalon, akkor heti három járatpárral, ám később kivette az útvonalat a kínálatából.

A Wizz Air legújabb bejelentése 12 idén elindított budapesti útvonalat követ. 2017-ben további három járat indul Budapestről, Agadirral, Frankfurttal és Berlinnel kapcsolva össze a fővárost. Stavanger és Basel pedig 2018. tavaszától válik elérhetővé Budapestről. Athénnel együtt a Wizz Air budapesti hálózata már 68  járatot számlál, ezáltal a budapesti kínálat továbbra is a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatába, habár lenne még pár fehér folt amit kilőhetnének.

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta: „A WIZZ budapesti hálózatának idei masszív növekedése újabb mérföldkőhöz érkezett a várva várt Budapest-Athén járatunk bejelentésével. Örömmel jelentjük be, hogy immár Athén is közvetlenül elérhető Budapestről alacsony viteldíjainkon. Biztosak vagyunk benne, hogy az utazók lelkesen indulnak majd felfedezőútra Európa történelmi fővárosába, amely páratlan kulturális élményt nyújt az oda látogatóknak."

Athén városa jelenleg a görög Aegean Airlines és a Ryanair járataival érhető el közvetlenül Budapestről. Az Aegean a 2018-as nyári időszakban június 24-ig heti négy, majd ezt követően már heti öt járatpárral lesz jelen az útvonalon, míg az ír fapados heti négy járatpárral versenyez.

2017 első kilenc hónapjában a Wizz Air több mint 3,3 millió utast szállított magyarországi útvonalain, ami 16%-kal haladta meg az előző év hasonló időszakának forgalmát. 

Borítókép: Vista

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!