Erős szeptemberi hónapot zárt a Budapest Airport

22221800_911030749054012_8697100990549259107_n.jpgDinamikusan növekszik továbbra is az utas, az áruforgalom és a gépmozgások száma a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Az üzemeltető Budapest Airport Zrt. az ide évre vonatkozóan 12,5, de legjobb esetben 13 millió feletti utasforgalmat vár.

Idén szeptemberben 1,2 millió érkező és induló utast szolgált ki a budapesti repülőtér. Ezen utasszám a tavalyi évi havi rekordot (1.101.156) 13%-al múlta felül, ami több, mint 143 ezer plusz utast eredményezett, így a szeptember havi utasszám átlépte az 1 millió 244 ezer főt.

Az áruforgalom, azaz a cargo területén +6%-os növekedést mértek, ennek köszönhetően 10.597 tonna árut kezelt a budapesti repülőtér.

A gépmozgások számában +5,6%-os növekedés volt, így a le és felszállások össz száma 9373.

Előretekintés alapján a korábbi évekhez képest erősebb téli időszak elé nézhet a légikikötő, hiszen az Aeroflot és a Lufthansa +1 napi járattal, a Ryanair 7 új, a Wizz Air 2 új útvonallal, míg az Iberia az eddigi szokásoktól eltérően a téli menetrendi időszak alatt heti 3 járattal járul hozzá a dinamikus növekedéshez.

A bővülés mellett azonban járatok is megszűnnek mégpedig október 28-tól Air Berlin napi két járata Berlin-Tegel repülőterére, ami miatt teljesen megszűnik a közvetlen légikapcsolat Budapestről ezen repülőtérre. Továbbá "megy a levesbe" az easyJet velencei (okt. 28), a Wizz Baden-Baden (dec.16.) és Lamezia Terme (jan. 10.) járata is.

Forrás: CAPA

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!