Újra üzemel mind két futópálya Ferihegyen

palyafelj.jpg

Ma délutánra befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának 3 hónapig tartó rekonstrukciója a terveknek megfelelően. A 3 kilométer hosszú futópálya 900 méteres szakaszának beton burkolatcseréjére félmilliárd forintot költött el a Budapest Airport. A repülőtér többi részein továbbra is folynak az építési munkálatok a BUD2020-as fejlesztési programhoz kapcsolódóan.

A Lufthansa 1677-es számú müncheni járatának Airbus A320-as típusú gépe volt az első, amely ma délután pontosan 14.00 órakor elsőként felszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felújított 1. futópályájáról. A pályát a terveknek megfelelően, három hónap és egy hét után adták át ismét a forgalomnak a Budapest Airport szakemberei. Az egypályás üzem a légiforgalmi irányítás számára is többletmunkát (sőt egy rövid időre teljes pályazárat is) jelentett, különösen a csúcsidőszakban a tornyos és az ún. közelkörzeti irányítók terhelése nőtt meg, de a HungaroControl szakemberei magas szakmai színvonalon és biztonságosan oldották meg a feladatot.

A biztonság az első - 30 éve nem volt ekkora volumenű felújítás az 1. futópályán

A rekonstrukcióra elsősorban a repülésbiztonság fenntartása miatt volt szükség, ugyanis a több mint 30 évvel ezelőtt épített futópálya beton táblái, illetve az alapozás mostanáig bírták a fel- és leszálló gépek jelentette terhelést. A felújítás a futópálya Vecsés felőli végének 900 méteres szakaszát érintette, a 45 méter széles betonsáv középső elemeit kellett az alapozástól újraépíteni a fénytechnikával együtt. A beruházás 1,65 millió euróba, vagyis valamivel több, mint 500 millió forintba került a Budapest Airportnak.

A futópálya felújítását úgy időzítette a Budapest Airport, hogy a nyári csúcsforgalom, ezen belül is a budapesti vizes vébé előtt elkészüljön minden munka. Huszka Péter forgalmi igazgató szerint a repülőtér komoly fennakadás nélkül üzemelt a használatban megmaradt kettes futópályával, bár széliránytól függően az érkező vagy az induló repülőgépeknek hosszabb gurulási idővel kellett számolni. „A repülőtér környezetében így egyes helyeken szokatlan volt a megnövekedett légi forgalom, különösen a repülőtér közelében, ahol normál esetben a repülések csak elenyésző része zajlik. Köszönjük a lakosok türelmét, hogy az elmúlt három hónapban megvalósíthattuk a repülőtér biztonságos üzemelését hosszú ideig garantáló futópálya rekonstrukciót.” – mondta el Huszka Péter.

Minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy a futópályát a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legjobb minőségben újítsuk fel.” – hangsúlyozta a futópálya rekonstrukciót irányító Kovács Sándor, a Budapest Airport Műszaki Központjának csoportvezetője. Hozzátette: „A felújítás legfontosabb szempontja a repülésbiztonság garantálása volt. Ezzel együtt, a mérnökeink, a projekt menedzserek és az alvállalkozók is sokszor éjszaka és a hétvégeken is dolgoztak, hogy a nyári utazási csúcsidőszakra ismét átadhassuk a futópályát a forgalomnak. A betonozás mellett a pálya teljes hosszában polimer alapúra cseréltük a betonlapok közötti bitumenes fugákat.”

Rákoshegyen nehezen tűrték a pályazárat

Ezen időszakban a Rákoshegyi lakosok sem tétlenkedtek és folyamatosan hangot adtak elégedetlenségüknek és nemtetszésüknek, melyről számtalan magyar médium is beszámolt.

Fénykép: Budapest Airport

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!