Ugrik Kijev? Csökken Lisszabon!
Az köztudott, hogy a járatritkításokat nem verik nagy dobra a légitársaságok, így a Wizz Air sem. Hát ez történhetett most is, mivel az elmúlt hetekben a Wizz Air megnyitotta foglalási rendszerét a 2017/2018-as téli menetrendben közlekedő járataira, egészen 2018. márciusáig bezárólag. És két járattal kapcsolatban is változás történhet a jelek szerint.
Az egyik, hogy október 28-tól eltűnik a légitársaság addig naponta közlekedő kijevi járata, valamint október 30-tól a hetente négy alkalommal (hétfő, szerda, péntek, vasárnap) közlekedő lisszaboni járatok száma is lecsökken heti háromra (hétfői járat eltűnik).
Bye Kijev?
Mindez véletlen egybeesés lehet-e azzal, hogy az ukrán nemzeti légitársaság az Ukraine International Airlines (UIA) idén júniusban naponta közlekedő járatot indít Kijev másik repülőteréről a Boryspil Airport-ról, mely a téli menetrendi időszakban is megmarad? Ez érdekes lépés lenne, hiszen a fapados légitársaság idén nyár végén emeli meg heti hétre kijevi járatának számát.
Továbbá a lisszaboni útvonalon Portugália nemzeti légitársasága, a TAP Portugal július 1-től ismét feléleszti közel 1 éve megszüntetett járatát, mely heti 7 alkalommal fog a portugál főváros, és Budapest között repülni. A Wizz ezen útvonalon a TAP légitársaság kivonulását követően nem sokkal növelte a járatainak számát, heti háromról heti négyre, így reagálva a kiesett kapacitásokra.