Prága után Budapestre érkezhet a China Eastern légitársaság!

Az Air China után újabb kínai légitársaság színesítheti a budapesti kínálatot!

chinaeastern.jpgA közvetlen Shanghaj-Budapest járat közelebb van mint gondolnánk? - Ha minden igaz hamarosan az idén nyitott Prágai járatokat követően, Budapesten is megjelenhetnek a kínai China Eastern Airlines szélestörzsű repülőgépei. Ezt erősítik azok a sanghaji tárgyalások, amelyeket Bienerth Gusztáv folytatott a Sanghaji Turisztikai Hivatal, kelet-kínai turisztikai- és média óriásvállalkozások vezetőivel, közöttük a China Eastern Airlines légitársaság vezetőivel is 2016. október 20-án.

Az ázsiai ország egyik legfejlettebb gazdasági térségében található 25 milliós metropolisz turisztikai hivatalának igazgatóhelyettesével egyetértettek abban, hogy Budapest és Sanghaj testvérvárosi kapcsolatának szinergiáit is ki lehet aknázni a kétoldalú turistaforgalom élénkítésére. Connie Cheng szerint mindezt nagyban megkönnyíti, hogy hazánk konzulátust és vízumközpontot is működtet Sanghajban.

A China Eastern Airlines részéről többek között Li Yangmin, a China Eastern Airlines alelnöke és párttitkára fogadta Kormánybiztos urat, akivel elsősorban a Sanghaj-Budapest közvetlen légi járat esetleges elindításával kapcsolatos kérdésekben egyeztettek. Li úr a légitársaság bemutatását követően kifejtette, hogy a kínai „egy övezet, egy út” stratégia mentén a China Eastern támogatja a KKE országokkal való kapcsolatok mélyítését és nyitott az újabb légi járatok indítását célzó tárgyalásokra. Hangsúlyozta az igények alapos felmérésének és a turisztikai piac kölcsönös serkentésének fontosságát, valamint kifejtette, hogy a menetrendszerinti járatok elindítása előtt első lépésként charter járatok elindítására lát lehetőséget.

A turizmusért felelős kormánybiztos októberben már tárgyalt az Air China képviselőivel további kínai járatok ügyében:

Az akkori tárgyalások során szóba került a közel másfél éve indult pekingi járatnak a Budapest felé tartó minszki kitérőjének leválasztása (a járat non-stop járattá alakítása), valamint más kínai nagyvárosokba Budapestről közvetlenül közlekedő Air China járatok indításának lehetőségéinek megvizsgálása is.

Igény van a közvetlen Shanghaji járatra!

A a város neve a 3. helyen szerepel azon a listán, melyen a Budapest Airport TOP kiszolgálatlan útvonalait sorolták fel. Shanghaj városát csak Szöul, és New York városa előzi meg.

A budapesti reptér tapasztalatai alapján folyamatosan nő az érdeklődés a távol-keleti célállomás iránt, ugyanis egyre több magyar dönt úgy, hogy Ázsiában tölti a szabadságát.

A KSH adatai alapján a tavalyi év során 18 ezer érkező, és 22 ezer induló utas vette igénybe az Air China budapesti járatának valamelyikét. 

Prágába idén nyártól már közlekednek a China Eastern repülőgépei!

Idén június 23-án Prágában nyitotta meg első Közép-Kelet-európai járatát a China Eastern Airlines. A prágai járatuk hetente 3 alkalommal kötik össze a cseh fővárost Kína kereskedelmi, és pénzügyi központjának számító Shanghaj városával. A járatokat a légitársaság két osztályos elrendezésű, 264 fő befogadására alkalmas Airbus A330-200-as típusú repülőgépei teljesítik (valószínűsíthetőleg ezen géptípust állítanák szolgálatba Budapestre is). Prágán kívül a környéken, még Bécs városából juthatunk el Shanghajba az Austrian Airlines menetrendszerinti járataival.

A China Eastern Airlines Kína második legnagyobb légitársaságának számít az utasforgalmi adatok alapján. Központja Shanghaj Pudong, Shanghaj Hongqiao nemzetközi repülőterén található. Másodlagos bázisai közé tartozik Peking, és Xi'an repülőtere is. A légitársaság flottáját Airbus, és Boeing repülőgépek alkotják, viszont a legfrissebb információk alapján indító légitársasága lehet a Comac C919 típusú kínai gyártmányú új repülőgépnek.

 

Ne feledd továbbra is tart a blog nyereményjátéka, melyről bővebben itt olvashatsz!!! Játssz te is!

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is! Kövess Twitteren is: BUDflyerblog

Forrás: kormany.hu / Wkipedia / ATWonline

Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség