Jelentősen változik az Emirates flottája!

2 éves a budapesti Emirates járat!

p1100066.JPG

Még idén októberben elhagyják az Emirates flottáját az utolsó Airbus A330-200, A340-300, és Boeing 777-200ER típusú repülőgépek.

Patrick Brannelly az Emirates Customer Experience IFE & Connectivity alelnöke a Szingapúrban megrendezett Experience Association rendezvényen elhangzott beszéde alapján kiderült, hogy az Emirates flottája novemberre már csak kizárólag Airbus A380, és Boeing 777-es típusokból fog állni.

Az utolsó menetrendszerinti Airbus A330-as repülőgéppel teljesített járat október 29-én közlekedik majd az indiai Thiruvananthapuram, és Dubaj városa között. Míg az utolsó A340-es járat október 30-án indul útjára Muscatból. A Boeing 777-200ER típusú repülőgép, melyből már csak 3 db maradt fenn, várhatóan október 29-én közlekedik útóljára Ahmedabadból Dubajba.

A repülőgépek kivonását követően az Emirates flottájában 84 db Airbus A380-800, 10-10 db Boeing 777-200LR, és 777-300, valamint 124 db 777-300ER típusú repülőgép marad meg.

Már két éve napi vendégei a Budapest Airportnak az Emirates repülőgépei!

Idén október 27-én ünnepelte az Emirates Budapest-Dubaj járata a fennállásának második évfordulóját. Két évvel ezelőtt még a mostanra kivonásra ítélt Airbus A330-200 típusú repülőgéppel nyitotta meg új naponta közlekedő budapesti járatát az Emirates. A légitársaság ezen lépésének köszönhetően Budapestre ismét visszatért a szélestörzsű repülőgép forgalom, mely azóta is tovább "színesedik" . Tavaly december 1-je óta viszont már a budapesti repülőtér életében azelőtt ritka vendégnek számító Boeing 777-300 típusú repülőgépek teljesítik a járatokat, melyeket jövő február 1-től a modernebb 777-300ER típusú "testvér" repülőgépek váltanak le. Az Emirates járatai jelentősen megkönnyítik a magyar, és külföldi utasok számára a Közel-keleti, indiai, ázsiai, valamint az Ausztrál, és az óceániai nagyvárosokba való gyors, és kényelmes eljutást, valamint hozzájárulnak a Budapest Airport cargoforgalmának növekedéséhez is.

 

Ne feledd továbbra is tart a blog nyereményjátéka, melyről bővebben itt olvashatsz!!! Játssz te is!

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is! Kövess Twitteren is: BUDflyerblog

Forrás: ch-aviation