Hosszú távú reklámszerződést kötött a Budapest Airport és az IAAC

bud-apt.jpg

A BUD és az International Airport Advertising Corporation (IAAC) szerződése értelmében az IAAC kapta meg az összes kültéri and beltéri repülőtéri reklámfelület értékesítésének jogát. A társaság széleskörű nemzetközi repülőtéri tapasztalatokkal rendelkezik, és innovatív megközelítésével nyerte el a Budapest Airport tetszését.

2017. március 1-én lép hatályba az ezen a héten aláírt szerződés, amelynek értelmében a repülőtérre vezető bekötő utak mentén, a parkolókban, a terminálok belső tereiben, valamint a légi oldalon (az utasszállító járatok környezetében) található összes repülőtéri hirdetési felület üzemeltetésének és értékesítésének jogát az IAAC kapja meg. Ez az utolsó lépése annak a folyamatnak, amelyet a Budapest Airport idén januárban indított el a vonatkozó pályázat meghirdetésével, s amelyet a nemzetközi repülőtéri reklámszakemberek nagy érdeklődéssel fogadtak. A győztes IAAC jól ismert, komoly tapasztalatokkal rendelkező multinacionális vállalat, amely a közterületi hirdetésekre specializálódott, és Máltán, Cipruson, Horvátországban valamint Görögországban is vannak repülőtéri koncessziós szerződései.  

„A 2015-ös év rekord növekedést hozott számunkra mind az utasforgalom, mind kereskedelmi bevételeink tekintetében, ami kifejezetten vonzó pályázati feltételeket jelentett a potenciális új partnerek részére,” jegyezte meg Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. “Fantasztikus eredményeink számos cég érdeklődését fölkeltették, amelyek osztozni kívánnak dinamikus repülőterünk sikerében.”

Üdvözöljük az IAAC-t Budapesten, miután győztesen kerültek ki az igen erős versenyt hozó tender-folyamatból, és azt várjuk tőlük, hogy sikerrel alkalmazzák újszerű megközelítésüket a repülőtéri hirdetési tevékenység során,” mondta Patrick Bohl, a Budapest Airport kereskedelmi és reklámozási vezetője, és hozzátette, „Várakozásaink szerint idén több mint 11 millió utas fordul meg a termináljainkon, ezért úgy gondolom, hogy az innovatív, korszerű reklámhordozók egész sora kiemelt szerepet fog biztosítani BUD-nak abban, hogy az itt megjelenő márkák kivételesen közel hozhatók legyenek a fogyasztókhoz.”  

Michael E. Kyriakides, az IAAC ügyvezetője aláhúzta, „Ez a szerződés lehetővé teszi számunkra, hogy bővítsük repülőtéri reklámozási hálózatunkat, további lehetőségeket biztosítva a hirdetőknek és ügynökségeiknek márka-üzeneteik kommunikálására, méghozzá prémium helyszíneken, és a legmodernebb technológiák alkalmazásával, amelyeket mielőbb bevezetünk a budapesti repülőtéren is. Nagyon örülünk, hogy a Budapest Airport az IAAC-t választotta, amivel maximálisan jól járnak az utasok, a hirdetők és márkáik egyaránt. A repülőtéri reklámozási lehetőségekről máris érdeklődni lehet a Sales@AirportAdvertising.com-on.”

Ne feledd továbbra is tart a blog nyereményjátéka, melyről bővebben itt olvashatsz!!! Játssz te is!

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is! Kövess Twitteren is: BUDflyerblog

Kép: Agoratrans