A világ legforgalmasabb repülőterei

2015-ös TOP10

fofot.jpg

Míg Magyarországnak 10 milliós éves utasforgalmával (2015-ös adat, idén már meglehet a 11 is) ott van a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, mint az ország fő nemzetközi repülőtere, addig a bolygó más tájain ezen utasforgalomnak akár a tízszeresét is kiszolgálják a világ legnagyobbjainak számító repülőterei. A következő sorokban a 2015-ös év utasforgalmi adatai alapján összeállított, a legtöbb utast kiszolgáló TOP 10 repülőteret ismerhetitek meg.

dallas.jpg

A tavalyi utasforgalmi listára kezdőként a 10. helyre szám szerint 65.516.163 főnyi utas kellett. Ezt a hatalmas számot a American Airlines fő központjának is számító amerikai Dallas/Fort Worth repülőtér érte el.

9. helyezett:

Az első európai repülőtér a listán, az Air France légitáraság központi repülőterének számító párizsi Charles de Gaulle nemzetközi repülőtér. A tavalyi évben összesen 65.766.986 fő használta a francia repülőteret. Budapestről a nyári menetrendi időszakban napi 4 járatpár is közlekedik a CDG-re.

8. helyezett:

hongkong.jpg

Hong Kong mesterséges szigetre épült repülőtere 68.283.407 főnyi utast fogadott, valamint indított el útjára. A "sziget" repülőtér több nemes címet is birtokolhat, mint például a világ legdrágábban felépített repülőtere, valamint a 20. század egyik legnagyobb építészeti projektje is. A repülőtérnek megépített mesterséges sziget közel 1%-al növelte Hong Kong területét.

7. helyezett:

LAX-Los Angeles-i nemzetközi repülőtér a tavalyi évben 74.937.004 utast kezelt összesen. A nyugati part legforgalmasabb repülőtere ad otthon az American, United, Delta, és a Virgin America légitársaságoknak. L.A. minden bizonnyal hamarosan hozzánk is közelebb kerülhet, ha az Austrian Airlines elindítja Bécsből közlekedő non-stop járatát.

6. helyezett:

london.jpg

Európa legforgalmasabb, és legzsúfoltabb repülőtere a londoni Heathrow. A 2015-ös év során összesen 74.989.795 főnyi utast kezelt. A repülőtér fő bázisa a British Airways, és a Virgin Atlantic légitársaságoknak. A repülőtéren két kifutópálya található, melyek kapacitásaik maximális szintjén üzemelnek. Így talán nem is kérdéses, miért is olyan drága, és nehéz itt slot-ot szerezni a légitársaságoknak, és miért is lenne olyan égetően fontos egy harmadik kifutópálya mihamarabbi megépítése.

5. helyezett:

A lista felénél járva megérkezünk a Japán fővárosába Tokióba, azon belül pedig a Haneda nemzetközi repülőtérre. A repülőtér 2015-ben összesen 75.573.106 főnyi utast kezelt. Emiatt pedig Haneda Japán legforgalmasabb nemzetközi repülőtere. A Haneda repülőtér kezeli szinte az összes belföldi járatot, így központja két legnagyobb japán légitársaságnak a Japan AIrlines-nak, és az ANA-All Nippon Airways-nek  is.

4. helyezett:

Ismét egy amerikai nemzetközi repülőtér, mégpedig a Chicago-i O'hare szerepel a listán. Chicago repülőterén 2015-ben összesen 76.949.504 fő fordult meg.

3. helyezett:

dubai.jpg

A bronzérmet a dubaji nemzetközi repülőtér repülőtér nyerte. Sokan úgy gondolják, hogy Dubaj a legforgalmasabb a világon pedig nem, viszont az biztos, hogy a leggyorsabban növekvő repülőtér címet ők nyernék meg. Míg 2002-ben közel 16 millió utasa volt a repülőtérnek, addig tavaly összesen 78.014.841 fő fordult meg a repülőtér óriási termináljain. A dubaji repülőtér ad otthont az Emirates központjának, és a világ legtöbb A380-as, és Boeing 777-es óriásgépének.

2. helyezett:

A dobogó második fokára Kína fővárosának Pekingnek a nemzetközi repülőtere került, mely a tavalyi év során 89.938.628 főnyi utast kezelt. Peking városa Budapestről is elérhető már közvetlenül hetente 4 alkalommal az Air China járataival.

1. helyezett:

atlanta.jpg

Töretlenül 1998-óta továbbra is Atlanta Hartsfield-Jackson nemzetközi repülőtere uralja a dobogó legmagasabb fokát. A repülőtér a tavalyi év során összesen 101.491.106 főt indított, és érkeztetett, pedig Dubajban, és Pekingben is több légitársaság van jelen mint az atlantai repülőtéren. Viszont hogy továbbra is rekorder maradjon, ahhoz legnagyobb részben a Delta Airlines járult hozzá, köszönhetően annak, hogy a légitársaság központjának ad otthont a Hartsfield.

 

Ne feledd továbbra is tart a blog nyereményjátéka, melyről bővebben itt olvashatsz!!! Játssz te is!

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is! Kövess Twitteren is: BUDflyerblog

Forrás: Wikipedia / USAToday

Képek: flypgv / wikipedia / aviationnepal / dubaiiren / smaily