Negyedik Budapest Airport:Runway Run sikeresen teljesítve!

14188450_10154440048672829_5826716126796315155_o.jpg

A mai napon negyedik alkalommal került megrendezésre Európa, és egyben Magyarország egyik legkülönlegesebb futóversenye a bud:Runway Run. A verseny különlegessége magában a helyszínben rejlik, mivel ilyenkor a Budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 1-es kifutópályáját (13R/31L) nem repülőgépek foglalják el, hanem a több száz lelkes verseny vagy amatőr/hobbi futó akik 5, esetleg 10 kilométer távolságon keresztül versenyeznek egymással.

Az idei évben rekord indulóval, csaknem 1000 versenytárssal együtt, az a megtiszteltetés ért, hogy a blogomat képviselve a Szentkirályi Futócsapatát erősítve részt vehettem a nem mindennapi sporteseményen, és első ízben átérezhettem mennyivel is más egy nem szokványos futópályán futni, ahol azelőtt kisebb, nagyobb repülőgépek szálltak le, vagy fel. A bemelegítésben Béres Alexandra volt segítségünkre, majd 11-kor megszólalt a startot jelző duda, és kezdetét vette az 5 kilométeres megmérettetés. A verseny élményét erősítette, hogy futás közben a 2-es kifutópályára érkező repülőgépeket is megfigyelhettük.

14182569_1500129540014036_1710651566_n.jpg

A Runway Run viszont nem csak a futásról szól, mivel az idei évben is jótékony célt képviselt a rendezvény. A verseny nevezési díjából befolyt összeggel a Budapest Airport a magyar Suhanj! Alapítványt, illetve a brit Anthony Nolan Alapítványt támogatja, amely csontvelő átültetésre váró gyermek pácienseket támogat.

A felkészülés már hetekkel a verseny előtt elkezdődött, és a verseny előtt még intenzívebben folyt köszönhetően Túróczi Rékának, a Szentkirályi futónagykövetének, akinek segítségét innen is nagyon köszönöm még egyszer!

A 10 kilométeres távot a legjobb idővel férfi egyéni kategóriában az ír Robert Murphy nyerte 34 perc 47 másodperces idővel, míg a nők között Szőke Cecília bizonyult a leggyorsabbnak 43 perc 16 másodperces eredménnyel. Az 5+5 kilométeres váltó csapatok között az Aer Lingus légitársaság csapata volt a leggyorsabb.

A negyedik alkalommal megrendezett Runway Run jótékonysági futóverseny idén olyan fő támogatókat tudhatott maga mögött, mint a Qatar Airways, az Airbus Industries, a Szentkirályi Ásványvíz, a Travelport, a KPMG, a K&H, a SITA, a Heinemann és az SSP Hungary. A Runway Run 4.0 hivatalos versenypólóját az Adidas készítette el.

14248877_1500129526680704_687617209_n.jpg

A résztvevő légitársaságok között  szerepelt a Singapore Airlines, United Airlines, Air Canada, Emirates, Qatar Airways, LOT, Wizz Air, Air Transat, Pegasus, Aer Lingus,Turkish Airlines, és az Etihad Airways csapata is, de futócipőt ragadtak többek között a Budapest Airport üzleti partnerei, a budapesti nagykövetségek és a külföldi kereskedelmi kamarák képviselői, valamint a repülőtéri hatóságok, így a rendőrség, a NAV, a tűzoltók, a TEK és a Légügyi Hivatal szakemberei is.

run.jpg

Az élmény örök marad, találkozzunk jövőre is!

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is! Kövess Twitteren is: BUDflyerblog

Első kép: Budapest Airport