Visszatért az orosz UTair Sármellékre!

A budapesti járat újraindítása az orosz beutazó forgalomtól függ

Több mint egy éves kihagyás után vasárnaptól ismét közlekednek az orosz UTair légitársaság repülőgépei Moszkva Vnukovo, és Sármellék (Hévíz Airport) között.

Július 10-én megérkezett az idei szezon első orosz repülőjárata Sármellék repülőterére, így hosszabb kihagyás után újra létrejött a közvetlen légi kapcsolat az orosz fővárossal, mely 2015-ben szakadt meg, amikor is a UTair felfüggesztette sármelléki járatait az orosz gazdasági helyzetre hivatkozva.

Az újraindított menetrendszerinti járatok november elejéig fognak vasárnaponként közlekedni. Az első járat foglalási adatai biztatóak, mivel a Boeing 737-500-as típusú repülőgép 126 utassal (teltházzal) érkezett, a vissza útra pedig félig megtelt. A gépek kapacitása egyelőre kisebb, mint ami a járat felfüggesztése előtt az utasok rendelkezésére állt. Akkor 180 személyes gépekkel is közlekedett a UTair Sármellékre.

2017-ben több járat közlekedhet:

Az végén és a jövő év elején, a pravoszláv karácsony idején valószínűleg megint lesznek charterek, 2017 márciusától pedig várhatóan újra elindulnak az UTair menetrend szerinti gépei. Így az idei évhez képest jövőre, még több orosz vendég érkezhet a sármelléki repülőtérre.

Kepli József János  Hévíz alpolgármestere a  gép fogadásakor az MTI-nek felidézte, hogy az oroszországi gazdasági helyzet bizonytalanságai miatt álltak le másfél évvel ezelőtt az orosz menetrend szerinti járatok. Az újraindulással idén már több mint 2000 utassal gyarapodik a sármelléki leszállóhely forgalma, Hévízen pedig mintegy 8000 vendégéjszakát töltenek a repülőgéppel érkező orosz vendégek.

Az alpolgármester hozzátette: míg 2013-ban 33 ezer utast regisztráltak Sármelléken, tavaly ez a szám éppen az oroszok elmaradása miatt csökkent 22 ezerre. Idén az utasforgalom a tervek szerint meghaladja majd a 25 ezret, az újraindult orosz járatoknak is köszönhetően.

Budapestre is visszatérhet a UTair?

Az orosz légitársaság 2013-ban indította el Budapest és Szentpétervár városa között közlekedő menetrendszerinti járatát, melyek hetente 2 alkalommal kötötték össze a két várost. A járatok 2014-ben közlekedtek útóljára. Idén márciusban azonban felmerült ezen járat újraindítása is a növekvő orosz beutazási forgalomnak köszönhetően. Szentpétervár városa az egyik legfontosabb "fehér folt" a Budapest Airport kiszolgálatlan útvonalai között.

A légitársaság hazai képviseletét, az 1000 Út utazási irodát megkerestem a budapesti járat újraindításával kapcsolatban. Válaszként kaptam, hogy "amennyiben újraindul a járat, az leghamarabb az új évben derülhet ki, illetve nagyban függ az orosz beutazó forgalomtól is, mely a jövőre nézve még bizonytalan."

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!

Forrás: index

Kép: UTair