Létrejöhet-e egy Teherán-Budapest menetrendszerinti járat?

mahaniran.png

Most, hogy az Irán elleni szankciók feloldása megkezdődött idén januárban, és Irán két legnagyobb légitársasága az állami Iran Air, valamint a Mahan Air is elkezdett új piacok után nézni, és új járatokat indítani azon helyekre, melyekre az eddigi szankciók miatt nem indíthattak járatokat, felvetődött azon kérdés is vajon létrejöhet-e egy közvetlen menetrend szerinti Teherán-Budapest járat?

A közvetlen járat létesítése, nem új ötlet. Már 2014-ben a szankciók feloldásának megkezdése előtt az iráni  Mahan Air aktívan érdeklődött egy budapesti járat indításáról. Akkor Mohammad Reza Morshedzadeh az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete beszélt erről, megemlítve azt, hogy amint a szankciók feloldásra kerülnek, azt követően létrejöhet a közvetlen légi járat. Akkor még a Budapest Airport illetékesei is megerősítették, hogy a Mahan Air vezetői több alkalommal is jártak Budapesten, és még a nagy ünnepséggel induló, majd "zuhanórepülésben" eltűnő Sólyommal is felvették a kapcsolatot egy lehetséges teheráni járat indítása miatt.

A közvetlen Iráni járatindításnak nincsenek adminisztratív akadályai, mivel a Magyar és az Iráni Állam között kétoldalú légiközlekedési megállapodás is él, már 1994 óta. Hatálya a menetrendrend szerinti járatokra terjed ki. Magyarország és Irán között igen régóta működő kiváló diplomáciai kapcsolat is fenn áll, ami tovább segítheti a közvetlen járat indítását. Tehát a lehetőség adott, viszont a járatindítást legfőképpen a "koros" géppark, és az új gépek hiánya hátráltatja.

A Mahan Air idei tervei között azonban még nem szerepel budapesti járat indítása, de számos új európai járat elindítását tervezik: Párizsba, Londonba, Stockholmba és Koppenhágában. A növekedés a flottabővülésre is kiterjed, a légitársaság főként hosszú távú útvonalakon használt Airbus A340-600 típusú gépeket fog beszerezni.

Irán állami légitársasága az Iran Air gépei a szankció feloldása előtt állandó vendégei voltak a budapesti reptérnek, azonban csak technikai leszállás (tankolás) végett. Ez annak az oka volt, hogy a légitársaság, nem kapott üzemanyagot az őt ért szankciók miatt a Nyugat-európai országok repülőtereitől, illetve csak A300 és 310-es gépeivel repülhetett Európába. Ezek a gépek viszont közbülső tankolás nélkül nem tudták egy tankkal lerepülni oda-vissza a járatokat.

Az Iran Air egyelőre az idei évre nem tervezi új járatok indítását, viszont "koros" kiöregedett gépparkját igyekszik megújítani, ezt szolgálja az európai repülőgépgyártóval az Airbus-al kötött hatalmas üzlete is, mely értelmében az Airbus 118 új gépet fog az Iran Air számára legyártani, melyből 12 db a legnagyobb utasszállító gép az A380-as lesz. Mihelyt elkezdenek érkezni az új gépek a légitársasághoz, beindulhat az útvonalak számának bővítése is. Öt-hét év múlva az Iran Air minden nagy légitársaságnak riválisává válik, mondta Abbasz Akondi iráni közlekedésügyi miniszter az amerikai CNN-nek. Ha ez az ígéret bejön, az Iran Air azon rangos Közel-keleti légitársaságok (Emirates, Qatar Airways, Etihad Airways) csoportjába kerülhet, melyek jelenleg "letarolják" a légiközlekedési piacot. Ennek köszönhetően akár Teherán repülőtere is hatalmas elosztóközpontként működhetne, mint napjainkban Dubai, Doha és Abu Dhabi.

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!

Forrás: turizmusonline / IHO / légügyihivatal / magyaridők / wikipedia / mandiner