Idén már nem, de 2017-től már lehet közvetlen járat az USA-ba Budapestről!

Szijjártó Péter  külgazdasági és külügyminiszter az inforádiónak adott interjújában elmondta, hogy akár már 2017-től létrejöhet a közvetlen légi kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között. A miniszer Amerikai útja során, nem csak az American Airlines vezetőivel, hanem más Amerikai légitársaságokkal is tárgyalt a közvetlen járat létesítéséről. "Budapest a transzatlanti járatok szempontjából egy kiszolgálatlan piacnak minősül, tekintettel arra, hogy egy tavaly nyáron, szezonálisan megindított, Budapestet Torontóval és Montreallal összekötő járaton kívül nincs közvetlen összeköttetés" - jelentette ki. Szijjártó Péter hozzátette: "ugyanakkor az Egyesült Államok és Magyarország közötti légiutas-forgalom tavaly 16 százalékos növekedés után hatszázezer főt ért el. New York és Budapest között pedig 130 ezren utaztak valamilyen átszállással. A Magyarországon legalább egy éjszakát eltöltő amerikaiak száma 250 ezerre növekedett, ami a 2011-es évhez képest 49 százalékos emelkedést mutat. Azért ahhoz az évhez érdemes hasonlítani, mert akkor szűnt meg a közvetlen légi összeköttetés Budapest és az Egyesült Államok között." Az interjújában elhangozott, hogy ha kormányon múlna, már lenne közvetlen járat, azonban, ez üzleti kérdés, mert a légitársaságok kalkulációján múlik, az hogy melyik városba indítanak járatot. Ha a kalkuláció negatív, akkor kevésbé esélyes az útvonal megnyitása. Tehát a jövőre nézve, van esély egy újbóli közvetlen járatnak az Egyesült Államokba Magyarországról, akár egy, de legjobb esetben több Amerikai társaság részvételével.

Forrás: inforádio