BUD flyer

A Wizz Air közleménye a brüsszeli helyzettel kapcsolatban!

A brüsszeli robbantások következtében a Wizz Air közleményt adott ki, melyben megemlíti, hogy a légitársaság a Brüsszel-Charleroi-ba tartó és onnan induló járatai jelenleg menetrend szerint repülnek, azonban a megszigorított repülőtéri biztonsági intézkedések miatt a Brüsszel-Charleroi-ból induló utasoknak azt tanácsolják, hogy az indulási idő előtt legalább 5 órával érjenek ki a repülőtérre.

Azok az utasok, akik úgy döntenek, hogy ma, 2016. március 22-én nem utaznak Brüsszel-Charleroi-ba, visszakapják a repülőjegyük árát, vagy lehetőségük van díjmentesen átfoglalni utazásukat későbbi időpontra - közölte a Wizz Air.

Forrás: napi.hu

Kép: wikipedia

Címkék: wizz brussels
2016\03\22 Bbalint 6 komment

Budapesten is növelik a repülőtér biztonságát a brüsszeli robbantások után!

Update: Időközben járőröket és páncélos autókat vezényeltek a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre!

Megerősítették a biztonsági ellenőrzéseket a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren is számolt be róla a bbj.hu. Mint ismeretes ma reggel két helyen robbantás történt Brüsszelben. Az egyik robbanás a város Zaventeme nemzetközi repülőterét, a másik robbanás, pedig a Maalbeek metrómegállót érintette. Mind két helyen áldozatokról számoltak be a híradások. Belgiumba 4-es szintre emelték a terrorkészültséget a merényletek hatására. Budapestről jelenleg a robbantás által érintett Brüsszeli nemzetközi repülőterére a Brussels Airlines közlekedtet közvetlen járatokat, naponta 3 alkalommal. Mivel a repteret teljesen lezárták, emiatt az nem fogad és nem is indít járatokat bizonytalan ideig. A Budapest Airport járatinformációs oldalán a mai napon induló és érkező, valamint a holnap reggeli első induló SN2830 járatszámú Brussels Airlines által üzemeltetett járatokat törölték! (Ez azonban változhat!)

A Brüsszeli Charleori repülőtérre a Budapestről közlekedő járatokat (Wizz Air, Ryanair) egyenlőre nem érinti a törlés!

Azon utasok akiknek jegye volt a mai járatokra, vagy a holnapira bővebb információért kapcsolatba léphetnek a légitársasággal az alábbi elérhetőségeken: 

Városi jegyiroda: Corvin Offices – Futó utca 47-53. 3rd floor, 1082 Budapest

Nyitva tartás: H-P: 09:00 - 17:00  

Tel.: +36 1 235 07 10  

Reptéri jegyiroda: A Celebi végzi a légitársaság jegyeladását a 2B terminálon található jegyirodájukban

Tel.: +36 70 932 5027 / +36 70 332 4009 / +36 70 332 4050

Forrás: brusselsairlines / bud / index / bbj

Fotó: xpats

 

Gyász, és fájdalom: lezuhant a Flydubai 737-es gépe Rostov-on-Don-ban!

Mint minden repülés iránt elhívatott embert, engem is mélyen megrendített a tegnap kora reggel olvasott első hírek, miszerint lezuhant a Flydubai FZ981 járatszámú Boeing 737-800 típusú utasszállító gépe a Dél- oroszországi Rosztovban. Az ilyen esetek mindig fájdalommal járnak a repülési társadalom számára, arról nem is beszélve, hogy következő héten lesz a Germanwings szerencsétlenség első évfordulója, és alig két év eltelte után a harmadik "fapados" légitársaság gépe szenvedett súlyos katasztrófát. 

Amit eddig tudni lehet, hogy szombaton kora hajnalban nagyon rossz időjárási körülmények uralkodtak a repülőtéren. Több más társaság köztük az Aeroflot (egyszer próbálkozott leszállással, de kitérő mellett döntöttek) és a CSA Czech Airlines gépét is átirányították a 250 km-re található Krasnodar repülőtérre. Azonban a Flydubai gépe nem változtatott irányt, holott az első leszállással való próbálkozása után, még két órát körözött a levegőben, majd a második próbálkozás során bekövetkezett a katasztrófa. A gép egy reptér közeli biztonsági kamera felvételei alapján becsapódott a földbe, és közben felrobbant. A gépen 62 fő tartózkodott, melyből 55 személy utas és 7 személy a személyzet tagjai voltak. Szerencsére magyar áldozat nem található az elhunyt személyek között (jelenleg is sok magyar pilóta és légiutas kísérő dolgozik ezen társaságnál, ezért fennállt ennek lehetősége). A fekete dobozokat még a tegnapi során megtalálták a hatóságok és elküldték Moszkvába. Jelenleg is zajlik a felvételek kinyerése, valamint elemzése, mely segíthet megfejteni mi is történhetett valójában az A6-FDN lajstromjelű alig 4 éves géppel. Találgatások most is születtek. Egyesek a pilóták hibájára gyanakodnak, mások a rossz időjárást hozzák fele a tragédia okaként. Egy biztos a kutatás és az adatok kinyeréséig, és azok nyilvánosságra hozásáig, nem lehetünk ezen feltételezések egyikében sem biztosak.

A flightradar24.com felvételén látható, hogy a gép hogyan körözött a reptér térségében órákig

Az áldozatok hozzátartozói és az együttérző emberek a Rosztovi repülőtéren várják a további fejleményeket, közben gyertyákat gyújtanak, valamint virágokat és játékokat helyeznek el, az áldozatok emlékére.

Véleményem szerint, ezen katasztrófa tovább rontja az amúgy se fényes Oroszországi légi biztonsági mutatókat, melyek a világon az egyik legrosszabbak ezen országban.

Forrás: aljazeera / airfleets

Kép: lockonaviationphotography

Jet Airways: Brüsszel helyett Amszterdam lesz az új európai elosztó központ!

 

 2016. március 27-től kezdődően az Indiai Jet Airways megszünteti az eddig használt Brüsszeli európai HUB-ját, és szolgáltatásait áthelyezi Amszterdam Schiphol repülőterére. Ezzel a költözéssel Amszterdam lesz a Jet Airways új európai elosztó központja. Az áthelyezés annak a stratégiai code-share együttműködésnek köszönhető, mely a légitársaság, valamint a Holland KLM és az Amerikai Delta Air Lines között köttetett meg.

Március 27-től az alábbi Jet Airways járatokat szolgálja ki Amszterdam: Delhi, Mumbai és Toronto-Pearson, (a Newarki járat sajnos megszűnik)

A légitársaság az átköltözés után napi 7 összeköttetést biztosít Európa és Mumbai illetve Delhi között.

A code-share együttműködésnek köszönhetően New York JFK, Newark, Washington DC, Chicago, San Francisco, Los Angeles, továbbá Vancouver és Montreal is elérhető lesz, Amszterdami átszállással a légitársaság utasai számára. Ezzel jelentősen bővül a Jet Airways 9W kódja alatt elérhető észak-amerikai célállomások száma.  

Emellett a KLM Európán belül is biztosítja a kiváló csatlakozást számos városból, így Budapestről és Bécsből is a Jet Airways új amszterdami járataihoz. Így több mint 30 európai desztinációról lehet eljutni majd indiai és észak-amerikai célpontokra Amszterdamon keresztül a légitársaság járatain.

Az új amszterdami „hub” nem befolyásolja a Jet Airways párizsi és londoni járatait, azok továbbra is foglalhatók Budapestről Air France és British Airways által üzemeltetett ráhordó járatokkal.

Az indiai fuvarozóval 51 indiai desztináció érhető Budapestről az amszterdami mellett londoni és párizsi átszállással.

A Jet Airways hazai képviseletét az AVIAREPS Magyarország Kft látja el.

Forrás: AVIAREPS / atwonline

Kép: flanderstoday

 

Megérkezett Bostonba a Qatar Airways!

Csütörtökön érkezett meg a Qatar Airways első járata a Boston Logan Nemzetközi Repülőtérre. Az első nonstop járatot a légitársaság új típusú Airbus A350-900-as gépe teljesítette, mely tegnaptól kezdődően folyamatos napi vendég lesz a Bostoni repülőtéren.

A Qatar Airways volt az első légitársaság a világon, aki Airbus A350-900-as repülőgéppel az USA-ba indított járatokat, még 2015. decemberében. Az akkori célállomás Philadelphia volt, ahová jelenleg is ezen típussal teljesít járatokat a társaság, így Bostonnal együtt már két Amerikai város érhető el az Airbus legújabb gépével.

A Qatar Airways desztináció közül Boston a 9. Amerikai úti cél. A légitársaság Amerikai piacon való terjeszkedése azonban nem állt meg, mivel június 1-től Atlanta is felkerül a Qatar célállomásai közé.

Forrás: bizjournals.com

Fotó: worldairlinenews

Tovább csúszik az Emirates Panamai járata!

Az arabianindustry.com-on, valamint a légitársaság elnökével az atwonline-on készült interjú szerint tovább csúszik az Emirates által üzemeltetett Dubai-Panama járat megnyitása. Jelenlegi dátumként 2016 végét és 2017 elejét nevezték meg. A csúszás oka lehet, az engedélyek kiadásával kapcsolatos bonyodalmak. A járatról nem tett le az Emirates, továbbra is dolgoznak a mihamarabbi elindításán.

Érdekesség, hogy a tavaly augusztusban bejelentett új útvonal, akkoriban még a világ leghosszabb 13.800 km-ert repülő menetrendszerinti légi járata lett volna, és az első céldátum szerint, még idén február 1-jén kellett volna elindulnia. A tervek szerint, és a járat megvalósulása esetén is Boeing 777-200LR típussal repülheti az útvonalat az Emirates.

 

Forrás: arabianindustry / atwonline / turizmusonline

Kép: wikipedia

Címkék: panama emirates

A tervek szerint május 10-én Prágába látogat az An-225!

A planes.cz cseh légiközlekedési portál által létrehozott Facebook esemény alapján, május 10-én a déli órákban Prágába látogat az Antonov An-225 gépe. A dátum nem végleges, emiatt az időponttól eltérés előfordulhat!

Az An-225 Mrija becenevű gép a világ jelenlegi legnehezebb és legnagyobb repülőgépe a fizikai jellemzőit nézve. A gépet a szovjet űrprogram kiszolgálására fejlesztették ki. Első felszállása 1988. december 21-én volt.

A repülőgép utoljára 2008. január 19-én járt Budapesten, amikor is a Mol kutatásaihoz szükséges eszközeit szállította a Közel-Kelet felé. Az akkori időjárás sajnos eléggé rossz volt. A ködös idő miatt, nehezen látszódott a gép, így kevésbé volt élvezhető a repülés "szerelmesei" számára.

Forrás: wikipedia / planes.cz / index

Kép: wikipedia

Címkék: antonov praga

Harmadszorra is elnyerte a Skytrax díját a Budapest Airport!

2014 és 2015 után 2016-ban is megkapta a Budapesti Nemzetközi Repülőtér a legjobb Kelet-Európai Repülőtér címet a Brit légiközlekedési tanácsadó Skytrax cégtől. A díjat Kölnben, a Passenger Terminal EXPO nemzetközi repülőtéri szakkiállításon és konferencián adták át a budapesti repülőtér képviseletének. A díjat évente ítélik oda független utaselégedettségi felmérések alapján. A tavalyi vizsgálat során 160 ország repülőterein 12 millió utast kérdeztek meg. A felmérés anonim, mely során 39 területen ellenőrzik a repülőtereket. 

Önmagában véve is hatalmas elismerés, hogy a régió legjobb repülőterének járó díjat megkaptuk,” hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója a díj átvételekor. Hozzátette: “Azt pedig egyenesen fantasztikus teljesítménynek tartom, hogy egymás után harmadszor is kivívtuk az elsőséget a Skytraxnél, hiszen ezzel minőségi szolgáltatásaink széles palettáját ismerték el. Különös büszkeséggel tölt el, hogy a kiválóság iránti elkötelezettségünket maguk az utasok is méltányolják.”

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója így kommentálta a szakmai díj elnyerését: “A régió legjobb repülőterének járó díj átvételét már első alkalommal is óriási sikerként könyvelhettük el, másodszorra úgy éreztük, ez tényleg nem lehetett véletlen, de hogy harmadszor is nekünk ítélték a díjat, ez valóban minden képzeletet felülmúl! Ez a fantasztikus sikersorozat a Budapest Airport csoport és repülőtéri partnerei minden munkatársának közös munkáját dicséri. A minőségi szolgáltatások iránti elkötelezettségünk töretlen és az is marad!”

Íme a Kelet-Európai lista:

Best Airports in Eastern Europe 2016

1 Budapest
2 Tallinn
3 Kiev Boryspil
4 Riga
5 Belgrade
6 Sofia
7 Bratislava
8 Tbilisi
9 Skopje
10 Tirana

 

A cég rangsorolja a világ repülőtereit is top 100-as listán melynek az élen a Szingapúri Changi repülőtér végzett idén. A listán a Budapest Airport a 76-ik helyet foglalja el megelőzve Los Angeles-t, Máltát, és Prágát is!

Top 10 repülőtér a világban:

1    Singapore Changi Airport
2    Incheon International Airport
3    Munich Airport
4    Tokyo International Airport (Haneda)
5    Hong Kong International Airport
6    Chūbu Centrair Nagoya
7    Zurich Airport
8    London Heathrow Airport
9    Kansai International Airport
10  Hamad International Airport

(Szerzői vélemény: Ezúton is szeretnék gratulálni a Budapest Airport csapatának az elismerésért!)

Forrás: budapestairport / worldairportaward

Kép: budapestairport

Air Europa: új arculat és új 787-es gépek a flottában!

Átvette legelső saját festéssel ellátott Boeing 787-8 típusú Dreamliner repülőgépét a Spanyol székhelyű és a Skyteam légiszövetség tagja az Air Europa légitársaság. A társaság még 2007-ben rendelt 8 db-ot a típusból, majd 2015-ben újabb 14 db-ot a Boeing 787-9-es változatából. Ezen típusú gép nem ismeretlen a légitársaság számára, mivel eddig a LOT Lengyel Nemzeti Légitársaságtól 1 éven keresztül bérelt szintén 787-8-as típusú géppel repült különböző útvonalakon, mint New York és Montevideo. Azonban a LOT gépe, nem viselte az Air Europa festését, de a most érkezett géppel, ez megváltozott. Az új gép az EC-MIG lajstromjelet viseli magán. A légitársaság elnöke Juan José Hidalgo elmondta: "új fejezet kezdődött el a társaság életében" az első önálló Boeing 787-8-as gépük átvételével számos működési előnyre tehet szert a légitársaság, valamint bővítheti a desztinációinak számát a közeljövőben.

Az Air Europa flottája jelenleg 59 db repülőgépet számlál, melyek között találhatóak Embraer Regional Jet-ek, Boeing 737-es, valamint, a hosszútávú útvonalakat kiszolgáló Airbus A330-as gépek is. Tehát az új Dreamliner gép átvételével az Airbus A330-asok mellett, Boeing hosszútávú gépek üzemeltetőjévé is vált a spanyol légitársaság. Az új Boeing gépek a tervek szerint 2022-ig leváltják az Airbus A330-as gépeket.

A légitársaság tervei szerint az első nyolc Boeing 787-8 típusú gép, még 2017 végéig forgalomba fog állni, majd 2018-tól már csak a 787-9-as típusok érkeznek a társasághoz.

Az új gépeknek köszönhetően, új útvonalakat is indít a légitársaság, már idén júniustól közvetlenül lesz Madridból elérhető Bogotá, valamint tervben van, még idén decembertől az Ecuador-i Guayaquil városába is közvetlen járat létesítése. De nem csak új desztinációkon, hanem az eddig A330-as gépekkel repült útvonalakon válik elérhetővé az új típus. Ezen útvonalak: Caracas (Venezuela), Lima (Peru), Santa Cruz de la Sierra (Bolívia),  Sao Paulo (Brazília), valamint, Asuncion (Paraguay) és Buenos Aires (Argentína).

Azonban nem csak új gépet hozott a március az Air Europa számára, hanem teljes arculatváltást is, mely az új gépen már megjelenik.

Forrás: airwaysnews / routesonline /

Kép: aeroweb

Kényszerleszállást hajtott végre Budapesten a Tarom gépe!

Röviddel felszállás után nemsokkal visszafordult a budapesti repülőtérre a Tarom Román Nemzeti légitársaság menetrendszerinti RO236 Budapest-Bukarest járata. A pilóták röviddel felszállás után tűzet észleltek az ATR 72-es repülőgépen, ezért azonnali visszafordulás mellett döntöttek, és sikeresen, biztonságosan földet értek. Személyi sérülés nem történt!

Forrás: inforádió

Kép: wikipedia

Idén nyáron ezekre a desztinációkra repülnek Budapestről a Wizz Air A321-es gépei!

A tervezettek szerint, és az airlineroute.net oldalon megjelent adatok alapján idén nyáron az alábbi új útvonalakon vehetjük igénybe Budapesti utazásunk során a légitársaság legújabb és legnagyobb, 230 fős kapacitással rendelkező Airbus A321-es gépeit.

Budapest – Barcelona március 27-től naponta, kivéve április 5. és május 2. között, amikor hetente 6 járaton lesz A321
Budapest – Bari március 27-től hetente 4x
Budapest – Ibiza  június 18-től szeptember 17-ig, hetente 1 alkalommal
Budapest – Maastricht május 30-tól június 15-ig naponta
Budapest – Madrid március 27-től június 17-ig hetente 5x, majd június 18-tól szeptember 19-ig 7x
Budapest – Malaga  március 29-től hetente 2x, kivéve június 15. és szeptember 19. között
Budapest – Milan Malpensa  március 27-től hetente 11x
Budapest – Rome Fiumcino március 27-től hetente 7x, kivéve június 18 és 28 között, amikor hetente 6x

Útvonalak melyen marad az A321:

Budapest – Brussels Charleroi  napi 1 járat
Budapest – Eindhoven napi 2 járat
Budapest – London Luton napi 3 járat
Budapest – Naples heti 3 járat
Budapest – Stockholm Skavsta napi 1 járat

Felhívom figyelmed, hogy ezen időpontok és frekvenciák csak tervezettek, így bármikor változhatnak!

Forrás: airlinesroute

Fotó: ch-aviation

Július 1-jén indíthatja első menetrendszerinti A380-as járatát az Emirates Bécsbe!

Az aeronews.ro légiközlekedési oldal értesülése szerint, melyet a légitársaság még hivatalosan nem jelentett és nem erősített meg, 2016. július 1-től, az eddigi Boeing 777-300ER típusú gépek helyett az Emirates legnagyobb Airbus A380-800 típusú gépei repülnék a Dubai-Bécs útvonalat. A típus nem ismeretlen a bécsi reptér számára, mivel az Emirates 2014. május 26-án a 10. bécsi születésnapját ünnepelve ezzel a géppel látogatott el az osztrák fővárosba, valamint vészhelyzet esetén is használta már a repülőteret a típus. A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtér pályája alkalmas a gépek fogadására, azonban a terminál épületnél jelenleg is zajlanak a módosítások, hogy megfelelően tudják kiszolgálni az Emirates óriásgépét.

Az Emirates régi tervei között szerepelt a bécsi A380-as járat, azonban korábbi engedélykérelmét az osztrák légügyi hatóság elutasította, mely annak is köszönhető volt, hogy az osztrák nemzeti légitársaság (aki szintén repülte az útvonalat) érdekeiket védte a hatóság. Azonban tavaly ősszel az Austrian feladata az Emirates elleni küzdelmét és fenntarthatósági okokra hivatkozva megszüntette Dubai járatát, mely 1996 óta üzemelt. Így az osztrák piacon egyedüli, versenytárs nélküli légitársasággá vált az Emirates a Dubai útvonalon, és vélhetően ennek köszönhetően engedett a hatóság az engedély megadása kapcsán. Az Emirates-nek jelenleg napi két járata van Bécs és Dubai között.

Érdekesség, hogy ha a bécsi A380 járat elindul nem egyedüli lesz a régióban, mivel idén nyártól Prágába is szezonálisan A380-as gépekkel fog az Emirates repülni. Budapestre pedig marad a tavaly december óta közlekedő Boeing 777-300 típusú gép, amit legkésőbb 2017. februárban válthat ER típusú 777-es.

Forrás: aeronews.ro / logisztikama / turizmusonline /

Fénykép: vienna.at

Helsinkibe nyit járatot a Qatar Airways!

Az új járat 2016. október 10-én fog indulni Helsinkibe a légitársaság keskenytörzsű Airbus A320-as gépeivel. A repült idő alapján ami 6:40 perc Helsinkibe, vissza Dohába pedig 6:25 perc, az egyike lesz a Qatar Airways leghosszabb ilyen típusú gépével repült útvonalának, valamint a legészakibb Qatar által repült desztináció címet is elnyeri. A járat napi kapcsolatot fog teremteni a Dohai HUB-al, melynek köszönhetően könnyebb és gyorsabb lesz az eljutás a Finn fővárosból a Közel-Kelet, India, Afrika, valamint Ausztrália irányába. Azonban felmerülhet a kérdés, mennyire befolyásolja a Finnair Ázsiai üzletpolitikáját egy új versenytárs megjelenése a finn piacon, mely számtalan ázsiai desztinációval rendelkezik és magasabb, 5 csillagos komfortot nyújt az utasai számára. Bár a két légitársaság a Oneworld légiszövetség tagja, emiatt elképzelhető, hogy a Qatar járata akár code share járatként is üzemelhet a Finnair-el közösen.

 

Forrás: airlinesroute / Qatar Airways / avionale.com

Charterjáratok nyáron Kínába Budapestről?

A turizmus.com-on megjelent írás szerint és a kormány.hu-ra hivatkozva kiderült, hogy "Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes megbeszélést folytatott Wang Jianhouval, Ningbo város alpolgármesterével, aki átadta a hivatalos meghívót a 2016. június 8–12. között tartandó Kína-Közép-Kelet-Európa Befektetési és Kereskedelmi Expóra, melynek idén Magyarország lesz a díszvendége." A tárgyalás során felmerült, hogy az expó idején  Budapestről-Ningbo-ba közlekedő charterjáratokat indítanának, valamint a későbbiekben egy közvetlen cargo járat is elindulhatna a két város között. A mihamarabbi cargo járat létesülését erősíti, hogy Wang Jianhou Budapesten megbeszélést folytatott a Budapest Airport ingatlanokért felelős igazgatójával is, valamint korábban a budapesti és a ningbo-i reptér között létrejött stratégiai megállapodás is.

Kínába közvetlen járatot jelenleg a Pekingbe közlekedő Air China biztosít Magyarországról, májustól ismét hetente 4 alkalommal.

Forrás: turizmus.com / budapestairport

Alitalia: Etihad "házasság" után járathálózat bővítés!

A Magyar utasok is élvezhetik az új járatokat!

Az aeronews.ro oldalon megjelent cikk szerint az Olasz nemzeti légitársaság az Alitalia 7%-os kapacitás bővítést tervez az idei évre a hosszútávú járatok számában, valamint új útvonalakat nyit belföldön, és egyes belföldi járatok számát is növeli.

Az első új hosszútávú járat május 1-jén indul Rómából a Dél-Amerikai Santiago de Chile-be, majd ezt követi a június 16-án induló Mexikóvárosi járat. Továbbá újraindulnak a szezonális hosszútávú járatok is Chicago-ba és Los Angeles-be. Frekvencia növelés pedig a Szöul-i útvonalon várható.

Belföldi járatok esetében az új járatok: Bologna-Catania, szintén május 1-től, valamint Bologna-Lamezia Terme és Bologna-Reggio Calabria augusztust 1-től indulnak.

Frekvencia növekedés várható Milánóból: Catania, Palermo, Nápoly, Trieszt, Frankfurt és London felé, valamint több járat fog közlekedni Rómából: Marseille, Nizza, Prága, Teherán, Bejrút úti célok felé.

A 2016-os nyári menetrendben az Alitalia 4400 járatot fog hetente üzemeltetni 70 nemzetközi és 27 belföldi útvonalon.

A Magyar utasok számára az idei nyáron az Olasz nemzeti légitársaság heti 14, azaz napi 2 járatot (reggel-este) kínál Budapestről Rómába. A járatokat a társaság Airbus A320 vagy A321-es gépei fogják teljesíteni. A reggeli járat 7:25-kor indul Budapestről, és 8:55-re érkezik Rómába, míg az esti járat 18:25-kor indul, és 20:10-re ér a Római repülőtérre. Ezen két járatnak köszönhetően a Magyar utasok számára is biztosított az átszállás a Rómából induló hosszútávú és belföldi járatokra, beleértve a két új útvonalat is.

Forrás: Alitalia / aeronews.ro / europeanaviation.net

süti beállítások módosítása