Meglepetés! Új kínai cargo járat indult Budapestre!
Ma hajnalban megérkezett az első Cargolux teherszállító repülőgép a kínai Csengcsou repülőteréről Budapestre. Ezzel a világ egyik legnagyobb cargo légitársasága megduplázta magyarországi forgalmát: idén áprilisától heti háromról hatra emeli a Kína és Magyarország közötti légijáratai számát. A légi teheráru szállítással foglalkozó légitársaság 2002 óta köti össze Hong Kongot Budapesttel és Luxemburggal, a most elindított járat pedig a Csengcsou-Budapest-Luxemburg útvonalon közlekedik a jövőben, Boeing 747-400 típusú gépekkel.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér immár Kelet-Közép Európa egyik elsőszámú légi teheráru elosztóközpontjává lépett elő. A tavalyi évben a cargo mennyisége 14,9%-kal nőtt, a Budapest Airport így 2018-ban összesen több mint 146 ezer tonna légiárut kezelt. Az idei év végére elkészül az új, BUD Cargo City névre keresztelt logisztikai bázis a budapesti repülőtéren, amely a különböző piaci szereplők teremt olyan közös létesítményt, ahol hatékonyabban tudnak együttműködni a mindennapi munka során.
Budapest egyre növekvő piaci szerepét felismerve a Cargolux úgy döntött: a korábbi heti három helyett hatszor közlekedik a magyar főváros és Kína között. Ebből négyszer a Hong Kong-Budapest-Luxemburg útvonalat repüli a légitársaság Boeing 747-esekkel, heti két alkalommal pedig a Csengcsou-Budapest-Luxemburg vonalon közlekednek a Cargolux „Jumbói”. A luxemburgi székhelyű légitársaság és a Budapest Airport közötti együttműködés hosszú múltra tekint vissza: a Cargolux volt az első cég, amely rendszeres cargo légijáratokat kezdett üzemeltetni Budapesten, és 2002 óta mind a mai napig a legnagyobb szolgáltató, amely ezt a régiót szolgálja ki.
Richard Forson, a Cargolux elnök-vezérigazgatója üdvözölte a Csengcsou-Budapest járat elindítását. Elmondta: a Budapest Airport az évek során nemcsak azt bizonyította, hogy Európa legfontosabb cargo elosztóközpontjai között a helye, hanem azt is, hogy a budapesti az egyik legfontosabb útvonal a Cargolux számára. „A ma elindított új járat, illetve a Hong Kong-Budapest járatok sűrítése lehetővé teszi mind a Budapest Airport, mind a Cargolux számára új piacok felfedezését, és egyúttal biztosítja, hogy a felek továbbra is a légi teheráruszállítás európai élvonalát képviseljék.”
„Ez az együttműködés olyan kereskedelmi stratégia, amelyből mind a Cargolux, mind a Budapest Airport jelentős mértékben profitál – mondta Domenico Ceci, a Cargolux kereskedelmi ügyvezető alelnöke. Hozzátette: „A különböző szolgáltatók részéről egyre növekvő igény mutatkozik Budapest, mint cargo elosztóközpont elérésére. Nem is csoda, hiszen a magyar főváros repülőtere adottságaiban rengeteg lehetőség rejlik; ezt az előnyt ismerte fel a Cargolux is, és a múltbeli eredményes együttműködésre tekintettel úgy döntöttünk, bővítjük a Budapestre közlekedő járataink számát.”
„A Cargolux a világ egyik legnagyobb cargo légitársasága, emiatt számos repülőtér versenyez a jelenlétéért. Épp ezért a légitársaság budapesti duplázása igazi mérföldkő számunkra, amely hozzájárul ahhoz, hogy Budapest Airport a Selyemút kelet-közép európai légikapujává válhasson.” – hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
René Droese, a Budapest Airport Ingatlan és Cargo Üzletágának igazgatója kiemelte: „Az új csengcsoui járat elindítása és a hongkongi útvonalon bejelentett járatsűrítés rendkívül jelentős növelése budapesti útvonal hálózatunknak. A Cargolux és a Budapest Airport együttműködésének sikerességéről az idők során már megbizonyosodtunk, és külön öröm számunkra, hogy a BUD Cargo City elkészültével egy megújult, professzionális környezetben folytathatjuk a közös munkát.”
A Budapest Airport az elmúlt években számtalan új cargo légitársaságot tudott a magyar fővárosba csábítani, köztük a tavaly indult orosz ABC Air Bridge Cargo, a Qatar Cargo, a Silkway West cargo járatait.
[Képek: Budapest Airport]