Nem hagyja maga mögött Budapestet az Air Algerie

Télen változatlanul repülhetünk Algírba

14348994_1512497375443919_1591968263_n.jpg

A légitársaság és a Google Flight-ban végzett próbafoglalások során úgy tűnt nem biztos, hogy folytatja budapesti járatát az Algéria nemzeti légitársaságának számító Air Algerie. Azonban ez a feltételezés megdőlt, hiszen a légitársaság magyarországi képviseletét ellátó AVIAREPS megerősítette, hogy a téli menetrendi időszak alatt is elérhetőek lesznek az Air Algerie budapesti járatai.

A légitársaság tavaly szeptember óta van jelen Budapest és Algír között menetrendszerinti járataival, melyek hetente két alkalommal teremtenek közvetlen kapcsolatot a két város között. Ezen tendencia a következő 2017/2018-as téli menetrendi időszakban sem szakad meg, hiszen az Air Algerie közvetlen járata továbbra is heti 2 alkalommal, csütörtökön és vasárnap közlekedik a két város között között az alábbi menetrenddel:

AH2040 ALG  BUD  0800    1100     repülési idő:   3:00

AH2041 BUD ALG   1200    1505     repülési idő:   3:05

A Boeing 737-600-as géptípussal közlekedő járatokon 16 db Business Class, és 85 db turista osztályú ülőhellyel rendelkeznek. A téli járatokat most töltik be a GDS-rendszerekbe, egy-két napon belül láthatóak lesznek és foglalni is lehet rájuk.

Az légitársaság számtalan belföldi, nemzetközi, és afrikai útvonallal is rendelkezik. Olyan városokba is kínál közvetlen járatokat, mint például: Casablanca, Dakar, Bamako, Tripoli, Tunis, Peking, és Montreal.

Mit kínál az utasoknak az Air Algerie?

  • A légitársaság turista osztályon is ingyenes fedélzeti ellátást, meleg étkezést biztosít.
  • Ingyenesen feladható poggyász turista osztályon 30 kg, business osztályon: 40 kg.  Algíron túli desztinációk esetén ez 2x23 kg minden osztályon.
  • 2 x 23 kg poggyász a budapesti kiindulású Algérián túli afrikai desztinációkra

 Hasznos tudnivalók az Algériába utazóknak

  • Magyarországhoz képest  a téli időszakban nincs időeltolódás.
  • Vízumkötelezettség van. A vízumot személyesen kell kérvényezni a budapesti Algériai Nagykövetségen, algériai vízum online nem kérhető és nem vehető át az algériai repülőtéren. A vízum ára kb. 20.000 HUF.
  • Az elektromos áram 230 V feszültségű, 50 Hz, az európai normáknak megfelelő csatlakozókkal, így adapterre nincs szükség.
  • Algériában a hivatalos munkaidő heti 40 óra, vasárnaptól csütörtökig. A hétvégi szabad és pihenőnap péntek és szombat. Pénteken az éttermek kivételével minden hivatal, üzlet és szolgáltató zárva tart.
  • Az ország turisztikailag fontos részének közbiztonsága jó.

A légitársaság magyarországi képviseletét az AVIAREPS Magyarország Kft. látja el.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!