Újabb Ryanair járat Budapestről ezúttal Ukrajnába

st_ryanair_cropped-650x260.png

A Ryanair terjeszkedésének következő állomása Ukrajna. Az Ír fapados két ukrán repülőtérről: Lviv (Ilyvó), és Kijev Zhuliany-ról fog még idén októbertől fapados járatokat kínálni. A Ryanair kelti irányú terjeszkedése egy olyan piacot érint, melyen eddig a fapados szekcióban a Wizz Air volt a legnagyobb piaci szereplő.

A légitársaság 4 új útvonalat jelentett be Kijevből, és további 7 járatot Lviv városából. Ezen hét járat között egy követlen budapesti is szerepel. Az új járatok idén október vége felé indulhatnak el. A budapesti járat a Wikipedia szerint november 2-án startol.

Az ukrán low-cost piacon eddig a Wizz Air járatai voltak a meghatározóak. Budapestről is csak a Wizz Air kínált közvetlen ukrajnai légikapcsolatot. A magyar-ukrán légiközlekedési piac fellendülését mutatja az is, hogy hamarosan az Ukraine International Airlines UIA is megnyitja budapesti járatát, mely naponta fog Budapest és Kijev Boryspil nemzetközi repülőtere között közlekedni. A Wizz a most bejelentett két ukrán város mindegyikében jelen van/lesz (Lviv-ben idén áprilisban indítja el első járatát a Wizz Air).

A Ryanair az elmúlt időszakban nagyon belehúzott Budapesten, hiszen a 2017/2018-as téli menetrendben eddig már hat új járatott jelentett be.

Az összes új Ryanair ukrán útvonal:

✈ Kyiv – London (5x)
✈ Kyiv – Stockholm (4x)
✈ Kyiv – Manchester (3x)
✈ Kyiv – Eindhoven (3x)
✈ Lviv – Eindhoven
✈ Lviv – London
✈ Lviv – Budapest
✈ Lviv – Wroclaw
✈ Lviv – Krakow
✈ Lviv – Berlin (SXF)
✈ Lviv – Memmingen

Forrás: fly4free.com

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!