Modellrepülőként tér vissza a Malév Yakovlev Yak-40-es repülőgépe
A modell saját futóművein és a dobozában mellékelt műanyag állványon is kiállítható lesz, valamint külön érdekesség, hogy – ahogyan a Herpa többi 1:200-as Jak-40 modelljénél, itt is - a hátsó, farokrészben található, az utasok ki-, és beszállását szolgáló ajtó nyitható, ill. zárható lesz.
A modell Zsótér László grafikus tervezte, a ‘80-as évek végétől bevezetett festésminta szerinti lesz. A megjelenő gép lajstroma HA-LJA.
A Malév 1991-ben ezzel a típussal indította el új regionális szolgáltatásait. A flottában összesen három darab Jak-40-es üzemelt.A típussal elérhető útvonalak között szerepeltek a szomszédos országok városai mellett lengyel, német, belga, luxemburgi, olasz, valamint balkáni célpontok is. A gépeket – egy korabeli vállalati katalógus tanúsága szerint - 1991 augusztusától lehetett igénybe venni “turistacsoportok, üzletkötő csoportok, vadászcsoportok, valamint gyorsáruk szállítására” is akár.
“Repüljön Jak-40-essel Európában!” - szólt a Malév szlogenje. A típus 1993 novemberéig volt a Malév-flotta része.
A Jak-40-est a világ első sugárhajtóműves regionális utasszállító típusaként tartják számon. Igen, sikeres. Több, mint 1000 példányban készült 1967 és 1981 között. A Malév üzemeltetésében a típus összesen 20 utast vehetett a fedélzetére. Tekintetbe véve, hogy a fedélzeten akár 30-32 utasülés is elhelyezhető volt, a Malévé egy kényelmes konfiguráció volt. Az utasok kiszolgálására egy fős légiutas-kísérő személyzet állt rendelkezésre a Malév gépein. A pilótafülkében pedig hárman teljesítettek szolgálatot egy-egy útvonal során.
Fontosabb műszaki adatok: Utazósebesség: 550 km/h, utazómagasság: 8000 m, hatótávolság: 1400 km volt a Malév saját típuskatalógusában található műszaki adatok alapján.
Az új Malév modell repülőgépet itt tudod megrendelni.
Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!