Az Emirátusok turisztikai roadshow-ja Budapesten járt!

Az Etihad Airways továbbra sem tett le a budapesti járatnyitásról

13275701_1411035888923402_1481873983_n.jpg

Turisztikai roadshow keretében mutatkozott be először Budapesten az Egyesült Arab Emirátusok hét emírsége:  Dubaj, Abu-Dzabi, Sardzsa, el-Fudzsejira, Adzsmán, Rász el-Haima és Umm-el-Kaivein.

Varsó, Prága után a Budapestre érkezetek, és egy roadshow keretén belül  mutatkoztak be az Egyesült Arab Emirátusok turisztikai képviselői. Az esemény Tóth Attila, az Aviareps magyarországi képviselet vezetőjének beszédével kezdődött, majd átadta a szót Omar Bani Hamour, el-Fudzsejira turisztikai hivatalának munkatársának. Omar beszámolt az Egyesült Arab Emirátusok turizmusának  jelenlegi helyzetéről. Elmondta, hogy hogy az Emírségekbe 2015-ben összesen 22 millió turista érkezett, ami 2014-hez képest 7,5%-os növekedést hozott. A turizmus fontos gazdasági bevétele az országnak, mivel  a GDP 9%-át teszi ki.

Ezek után egy turisztikai videót tekinthetett meg a jelenlévő közönség melyben az sokszínű Emírség mutatkozott be. A videóban szerep jutott a történelmi helyek, tradíciók, luxuséletérzés, a sportlehetőségek, és a modern Emirátus bemutatására.

13228146_1411035958923395_1972965304_n.jpg

Ezt követően lehetőség volt személyesen is megismerkedni a jelen lévő turisztikai szakemberekkel, köztük légitársaságokkal is. Az esemény meghívójában a fly dubai, Emirates, és az Etihad Airways neve is szerepelt. Azonban a helyszínen csak az Abu-Dhabi székhelyű Etihad Airways képviseltette magát. Standjánál Sali Sándor, az Etihad Airways és az Air Berlin magyarországi értékesítési managere fogadta az érdeklődőket.

A vele folytatott beszéltetés során rákérdeztem egy esetleges budapesti járatnyitásra is (2013-ban Budapest is szerepelt azon városok között ahová járatott indított volna 2014-ben az Etihad). A kapott válasz alapján kiderült, hogy Budapest iránt továbbra is aktívan érdeklődik a légitársaság, és tervben van egy esetleges közvetlen járat indítása is, de konkrét időpontról még korai lenne beszélni.

Ezután alkalmam volt megismerni az Etihad járathálózatát, jövőben nyíló útvonalait, igényes és magas színvonalú szolgáltatásait. Az Etihad folyamatosan igyekszik szolgáltatásait minél magasabb színvonalon nyújtani az utasai számára, ehhez járul hozzá legújabb A380-as gépeiken megtalálható "The Residence" luxus lakóosztály, mely minden eddig más légitársaság által kínált repülési luxust felülmúl. A Residence lakosztály 3 részből tevődik össze: nappali, háló és fürdő. Újdonság volt számomra, a légitársaság Flying Nanny szolgáltatása, mely során ingyenesen elérhető dajka biztosít szórakoztatást, és nyugalmat a gyermekükkel utazó szülők számára a hosszútávú járatokon. A "dadák" speciális képzésben is részesülnek.

A beszélgetés során szóba került a flotta modernizáció is, mely során új típusú A380-as és A350-es, valamint 787 és 777-es repülők érkeznek folyamatosan az Etihad flottába. Ennek következtében tervben van, hogy elkezdik kivonni az A340-es géptípusokat. Sali Sándor beszélt, arról is hogy egyre több magyar utas választja az Etihad szolgáltatásait, melyek Budapestről jelenleg Berlinen (Air Berlin), Rómán (Alitalia), Brüsszelen (Brussels Airlines) keresztül érhetők el.

13235857_1411036102256714_398918437_n.jpg

Utólag itt is szeretném megköszönni a meghívást az AVIAREPS Magyarországnak!

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!