Már lehet pályázni a nyugat-balkáni légi útvonalak üzemeltetésére!

Mint ismeretes a Magyar Kormány újraindítaná a légi közlekedést, azon balkáni útvonalakon, melyek a Malév leállását követően kiszolgálatlanok maradtak a budapesti légikikötőből, és ehhez kész támogatást is nyújtani a pályázatra jelentkező légitársaságok számára, bizonyos feltételekhez kötve. Sikeres pályázat esetén, már idén újraindulhat a közlekedés több útvonalon is- írta a Világgazdaság.

Május második felében derülhet ki, hogy mennyire kelti fel a légitársaságok érdeklődését az a pályázat, amelynek keretében a kormány újraindítaná a közlekedést több nyugat-balkáni légi útvonalon. Ha sikeres a pályázat, akkor még idén szállhatnának is gépek Budapestről például Tiranába vagy Koszovó, Montenegró, Macedónia fővárosába. Korábban a kormányzat a Budapest–Szófia járatot is „piacra dobta” volna, de időközben a Wizz Air jelezte, hogy november 1-jétől ezen az útvonalon járatot kíván indítani, emiatt ezen útvonalra visszavonta a támogatását a Kormány, és helyette felvette Szarajevó városát a támogatni kívánt útvonalak közé.

Az Európai Unió hivatalos közbeszerzési lapjában (a TED-ben) megjelenő felhívás szerint a légitársaságoknak mostantól harminc napjuk lesz arra, hogy benyújtsák ajánlatukat. Ekkor derülhet tehát ki, hogy hány útvonalért hányan szállnak versenybe. Ez azért fontos, mert az állam részben ennek függvényében támogatná a járatok üzemeltetését. A nyertes légi fuvarozókkal a tervek szerint még a nyáron megköttethetnék a négyéves időtartamra szóló koncessziós szerződéseket.

Piaci szereplők sok esetben a Wizz Air befutására számítanak a nyugat-balkáni útvonalakon is. Miután az említett országok és Magyarország között van érvényes légügyi egyezmény, adminisztrációs eljárások nem nagyon hátráltatnák a járatok indítását. Azok leginkább annak függvényei, hogy az adott reptereken, illetve a légtérben van-e kapacitás abban az időpontban, amikor a társaság repülni akar. A szakértők szerint ez általában minden viszonylatban adott. Így tehát a cégeknek körülbelül féléves felkészülési időre lenne szükségük a járatok indításához, vagyis azoknak, akik ebbe a térségbe szeretnének közvetlenül légi úton eljutni, legfeljebb az év végéig kellene várniuk.

A győztesek – akik monopolhelyzetben szolgálhatják ki az érintett útvonalakatigényt tarthatnak egyfajta kompenzációra is, amely azonban kizárólag az érintett útvonalakon elszenvedett üzemeltetési veszteségek ellentételezésére és ésszerű profit biztosítására szolgálhat.

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!

Forrás: világgazdaság

Fotó: blog.joinencore.com