BUD flyer


Sűrít Amszterdam felé az easyJet!

A 2019/2020-as téli menetrendi időszakban több easyJet járattal juthatunk el Amszterdam Schipol repülőterére Budapestről, emellett meglepetésnként pedig visszatér a légitársaság London-Southend járata is, mely idén tavasszal tűnt el hirtelen a menetrendből. Egy járattal többet, így pedig már…

Tovább olvasom

Két új francia Ryanair útvonal indul a télen Budapestről!

Nagy meglepetésre a múlt heti még nyári menetrend tartozó új útvonal bejelentése után már a 2019/2020-as téli menetrendjének budapesti újdonságait is elkezdte kiadni a Ryanair. Ez alapján két új francia járat fog indulni, mely közül az egyik Toulouse-ba, a másik pedig a Wizz Air által már repült, de…

Tovább olvasom

A Wizz Air indíthat járatot az ukrán Lemberg városába Budapestről!

Kormányzati szinten a napokban már a Wizz Air került megemlítésre a Budapest-Lemberg (Lviv) közötti közvetlen légijárat elindítása kapcsán, pedig az útvonal üzemeltetésében korábban a Ryanair volt érdekelt. "Wizzair légitársaság közvetlen légi járatot készül indítani a Nyugat-ukrajnai Lemberg…

Tovább olvasom

Kevesebb mint egy hét és itt az új Wizz Air poggyász szabályzat!

A Wizz Air emlékezteti és felhívja az utazók figyelmét, hogy 2018. november 1-jén életbe lép a légitársaság új, átlátható poggyász-szabályzata, melynek célja, hogy megkönnyítse a beszállást az utasok számára, és csökkentse a poggyásszal kapcsolatos késéseket a Wizz Air járatain. 2018. november…

Tovább olvasom

Bejelentették hivatalosan is az új Nantes-Budapest járatot!

A Transavia France a mai napon bejelentette: 2019. április 7-től szezonális járatot indít Budapest és Nantes között. A légitársaság Boeing 737-800-asaival heti kétszer lehet eljutni a francia kikötővárosba, jegyek pedig már szeptember 17. óta foglalhatók. A járat hiánypótló, hiszen magas volt az…

Tovább olvasom

Az elmúlt hetek újdonságai!

Utazás és sok más elfoglaltság miatt inkább gyors Facebook bejegyzésekben számoltam be nektek az elmúlt hetekben milyen új járatok is jönnek Budapestre, de most ebben a bejegyzésben bővebben is szeretnélek titeket tájékoztatni, hiszen még el sem kezdődött a téli menetrend, de már egyes…

Tovább olvasom

Átlagosan 25%-kal nagyobb lábteret nyújt majd az új GEVEN ESSENZA ülés a Wizz Air járatokon!

A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a repülőgépek belső terének szakkiállításán, az Aircraft Interiors Expón bejelentette, hogy versenyeztetéses kiválasztási eljárás eredményeként a GEVEN-nel állapodott meg a 2019…

Tovább olvasom

A Wizz Air leépít az Emirates pedig bővít Prágában

Varsóban pedig ismét felmerült az A380-asra váltás

Az alacsony kereslet miatt idén júniustól megszűnik a prágai Wizz bázis, míg az Emirates hamarosan bejelentheti második napi járatát, mely a jövő év során indulhatna el. Bezár a prágai Wizz Air bázis! Június 13-al jelenleg meglévő kilenc útvonalból csak hármat fog meghagyni a magyar fapados…

Tovább olvasom

WIZZ rekord: több mint 28 millió utas, és 24%-os növekedés 2017-ben!

A Wizz Air ma bejelentette, hogy 2017-ben is rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében. 2017-ben a…

Tovább olvasom

2019-ben nyílhat meg a közvetlen légijárat Budapest és Szöul közöttt

Dél-koreai low-cost légitársaság indít járatokat Budapestre, a Balkánra és Kelet-Európába

Asiana? - nem, Korean Air? - nem, hát akkor ki is? A helyes válasz egy koreai low-cost légitársaság a Jin Air, aki a lengyel Pasazer oldal információi alapján 2019-ben tervezi elindítani menetrendszerinti járatait a Dél-koreai fővárosból Budapestre, valamit Zágrábba. A légitársaság terjeszkedése…

Tovább olvasom

Észak-afrikai járatdömping Budapesten

Újabb légitársaságok érkezhetnek a kontinensről!

Egyre népszerűbbé válik az Észak-afrikai térség a magyar utazók és nyaralók számára. Míg két éve csupán két légitársaság repült menetrendszerinti járattal a térségbe Budapestről, addig mára ez a szám ötre nőtt (Egypt Air, Air Algeria, Air Cairo, Wizz Air, Ryanair) és a jövőben további új járatok is…

Tovább olvasom

Már Marokkó is elérhető közvetlen légijárattal Budapestről!

Október 30-án köszöntötte a Budapest Airport a Ryanair új, Budapestről Marrákesbe induló járatát, ami az első, egész évben üzemelő közvetlen légi összeköttetés a magyar főváros és a marokkói nagyváros között. Az ír légitársaság új járatával heti kétszer érhető el Észak-Afrika egyik kedvelt…

Tovább olvasom

Érdemes elgondolkodni egy athéni utazáson?

(Új) egész évben közlekedő járatot indít a Wizz Air mégpedig Athén városába. A hazai fapados lépésével a jövő nyári menetrendi időszak során már három légitársaság közvetlen járatával is elérhetjük a görög fővárost, melynek köszönhetően jelentős árverseny alakulhat ki, és igen olcsó jegyeket is…

Tovább olvasom

Le szeretnénk csapni az olcsó jegyre, de nem tudjuk még kivel utazunk? - Új szolgáltatás a Wizz-nél

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bemutatta új, Rugalmas útitárs szolgáltatását, amellyel a foglaláskor nem szükséges minden utas nevét megadni. Az innovatív új terméket azok számára tervezte a Wizz Air, akik jó előre szeretnék bebiztosítani utazásukat a…

Tovább olvasom

Visszatér az afrikai kontinensre a Wizz Air

Méghozzá a Ryanairhez hasonlóan Marokkóba indít új járatot a téli menetrendi időszak kezdetétől. Agadir városa a légitársaság 66. útvonala lesz Budapestről. A Wizz mostani járatbejelentése, valamint a Ryanair már korábban bejelentett új járatai már most előrevetítik, hogy minden eddiginél…

Tovább olvasom