BUD flyer

2018\10\31 Bbalint Szólj hozzá!

Hét év után újra van közvetlen légi járat Ammán városába!

A korábbi Royal Jordanian és a vele közös partnerségben lévő Malév járatok után hét évvel újra létrejött Magyarország és Jordánia fővárosa között a közvetlen légi kapcsolat. A légi útvonal felélesztése már régóta nagy vágya volt a Budapest Airportnak, hiszen jelentős számú potenciális indirekt utas utazik a két város között, melyet máig egyetlen hagyományos vagy fapados légitársaság sem próbált meg feltámasztani, de jött a Ryanair.

20181031_ryanair_amman_006.jpg

Ryanair a mai napon elindította az első, Budapestet Ammánnal összekötő közvetlen légi járatát. A Jordán fővárosba a téli menetrendben heti két alkalommal, szerdán és vasárnap lehet eljutni az ír diszkont légitársaság jóvoltából.

A mai napon 14.35-kor landolt először a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Ryanair új, Budapest és Ammán között közlekedő repülőgépe. A téli menetrendben üzemelő új járat heti kétszer, szerdán és vasárnap a kora reggeli órákban (egészen pontosan 7:05-kor) indít járatokat, amelyek 3 óra 25 perc repülési időt követően érkeznek a Jordán fővárosba.

20181031_ryanair_amman_001_1.jpg

Évekkel ezelőtt volt ugyan a Royal Jordanian légitársaságnak budapesti járata, de ez később megszűnt (a Malév járatba csatlakozott a közös Oneworld tagság révén), a Ryanair most viszont nagy fantáziát látott a Közel-Keletre közlekedő járat elindításában. Részben azért, mert Ammán még télen is kellemes, mediterrán klímával várja a látogatókat, részben pedig azért, mert Jordánia a nyugalom és a biztonság szigetének számít a forrongó Közel-Keleten.

20181031_ryanair_amman_013.jpg

A Jordánia észak-nyugati részén fekvő, hét dombra épült Ammán a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa, épp ezért gazdag kulturális hagyományokra tekint vissza. Számos történelmi látnivalót fedezhetnek fel az ide látogatók: itt található Jordánia legnagyobb múzeuma, amely a történelem előtti időktől kezdve mutatja be az ország fejlődését. Az egyik leghíresebb attrakció a városban az I. Abdullah király mecset, amely a város egyetlen olyan temploma, ahol a nem muzulmán vallású látogatókat is szívesen fogadják. Ammán azért is vonzó úti cél, mert a várostól mindössze 40 kilométerre található a Holt-tenger, és a várostól 200 kilométerre délre fekvő romváros, Petra is népszerű az utazók körében.

„Kiváló desztinációval bővült a budapesti repülőtér menetrendje a Ryanairnek köszönhetően. A közel-keleti légi összeköttetés nemcsak hiánypótló, hanem abban is bízhatunk, hogy népszerű lesz a magyar utazók körében. Az itthoni borongós téli időjárás beálltával Ammán kellemes alternatívát kínál azoknak, akik melegebb napokra vágynak egy kellemes hangulatú nagyvárosban.” – mondta Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője.

Fénykép: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

2018\10\30 Bbalint Szólj hozzá!

Biometrikus technológia a légiközlekedésben - az Emiratesnél már élesben tesztelik!

Forradalmasíthatja a repülőtéri utasforgalmat az a technológiai fejlesztés, amelyet az Emirates a világon elsőként szeretne bevezetni. A legmodernebb biometrikus technológiát a check-in-től a repülőgépre történő beszállásig a repülőtéri mozgás több pontján, integráltan alkalmazza majd a légitársaság. Így elkerülhető lesz a sorbanállás a check-in pultoknál, az útlevél- és repülőjegy-ellenőrzés pedig az utas számára észrevétlenül zajlik majd. A rendszert már élesben tesztelik, és hamarosan az utasok is kipróbálhatják a Dubaji Nemzetközi Repülőtéren.

emirates-biometric-e1540816316398-916x515.jpg

Az Emirates már az utolsó simításokat végzi a világ első biometrikus útvonalán”, amely zökkenőmentes és kényelmes közlekedést biztosít majd az utasok számára a Dubaji Nemzetközi Repülőtéren. A legújabb arc- és íriszfelismerő biometrikus technológiának köszönhetően az Emirates utasai hamarosan megállás nélkül, egyszerűen végigsétálva a repülőtéren jelentkezhetnek be, bonyolíthatják le az útlevél- és vízumellenőrzést, használhatják az Emirates Lounge-okat, és szállhatnak be a repülőgépbe.

Az ehhez szükséges ultramodern berendezéseket már felszerelték a dubaji 3-as terminálon. A biometrikus eszközöket feliratok jelzik a check-in pultoknál, a B csarnok Emirates Lounge-ában és egyes beszállókapuknál.

Ezzel egyidőben megkezdték az új útlevélellenőrző rendszer tesztelését is a dubaji határvédelmi szervekkel közösen. Az utasok egy különlegesen felszerelt reptéri szakaszon - úgynevezett „Smart Tunnel-en” - átsétálnak, és közben a bevándorlási hivatal ellenőrzi őket anélkül, hogy elővennék az útlevelüket vagy megállítanák őket.

ekbio.jpg

Amennyiben sikeresen befejeződnek a belső tesztek, az Emirates a biometrikus adatfeldolgozás módszerének kipróbálását a check-in pultoknál, a lounge-okban és a beszállókapuknál folytatja. Később pedig kiterjesztik a tranzitkapukra és a sofőrszolgálatra is. A biometrikus adatokat a dubaji határőrség tárolja, természetesen a próbaüzemben önkéntesen résztvevő utasok hozzájárulásával.

Adel Al Redha, az Emirates alelnöke elégedett az eddigi tapasztalatokkal: „A világ első biometrikus reptéri útvonala készen áll az éles tesztelésre a 3-as terminálon, hogy még kényelmesebbé tegye az utazást az Emirates légitársasággal” - jelentette ki. 

emirates_biometrikus_utvonal2_2.jpg

Az Emirates biometrikus útvonala kényelmesebbé teszi az utasok reptéri mozgását, hiszen kevesebb lesz az útlevél- és jegyellenőrzés, kevesebb lesz a sorbanállás. Ha a rendszer teljesen kiépül, javítja majd a reptéri biztonságot és egyben lehetőséget teremt arra, hogy az Emirates személyre szabott szolgáltatásokat nyújtson utasai számára. Egy példa: ha egy utas eltéved, vagy késésben van, a légitársaság személyzete gyorsan megtalálhatja és a gépéhez kísérheti az utast, aki máskülönben lemaradna a járatáról. A biometrikus útvonalat először a First és Business Class utasok számára teszik lehetővé Dubajban, és fokozatosan terjesztik majd ki az Economy Class utasaira.

Fénykép: Emirates

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

2018\10\30 Bbalint Szólj hozzá!

Nem csak repülőgép óriások uralják Ferihegyet!

Hanem az üzemeltetéshez szükséges gépóriások is! Habár még egyetlen milliméter hó sem hullott le még Ferihegyen, de már egymás után érkeznek a hatalmas hóeltakarító gépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, amelyek a Budapest Airport ún. havas flottáját erősítik. A Norvégiában gyártott gépek már a gyakorlatban bizonyítottak a skandináv országban. Ezzel párhuzamosan a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság az elmúlt hetekben átvette a tizedik, osztrák gyártmányú, 42 tonnás repülőtéri tűzoltójárművét.

img_5926.jpg

Igazi nagyüzem van ezekben a napokban a Budapest Airport téli hószolgálatánál. Most fejeződik be az ún. havas flotta (a különféle hómaró, hókotró és egyéb gépek) műszaki ellenőrzése, miközben a nehézjárművek személyzete frissítő vizsgát tesz repülőtéri KRESZ-ből és helyismeretből. Bár a hőmérők most még szokatlanul magas, kora nyári értékeket mutatnak, a Budapest Airport téli hószolgálata november 15-től már teljes készültséget ad. Ráadásul ezekben a napokban érkezik 5 új, norvég gyártmányú, Øveraasen hókotró, amiknek a használatával most ismerkednek a gépkezelők.

Óriási erő

Az új hóseprőgép egyszerre képes eltolni a havat az 5,5 méter széles tolólapjával, a maradékot pedig elfújja, illetve felszárítja a gép hátsó részére szerelt hatalmas fúvóberendezéssel. A Mercedes Acros vontató mögé szerelt felépítmény erőforrása egy 315kW-os (420 LE) dízelmotor, amellyel óránként 40.000 m³ havat képes eltakarítani. Erre a teljesítményre az erős havazásnál szükség is van, hiszen általában egyszerre négy ilyen jármű halad végig a behavazott repülőtéri futópályán, amelyek közül legalább az egyiket meg kell tudni tisztítani a repülőgépek számára – egy órával az erős havazás kezdete után. Az öt havas jármű beszerzési ára elérte a 2 millió eurót, azaz a 640 millió forintot.

img_5939.jpg

A norvég járművek a lehető legjobb referenciákkal érkeztek, hiszen az Oslói Repülőtéren is ilyeneket használnak, márpedig ott egy-egy téli szezonban akár három méter hó is hullhat.” – jelentette ki Erdei Tamás, a Budapest Airport kényszerhelyzeti és flotta vezetője. Elmondta azt is, hogy az utóbbi években összességében nem sok hó hullott Magyarországon, a repülőtéren azonban a legrosszabb forgatókönyvre is fel kell készülni. Az utóbbi évek tapasztalata, hogy egy-egy váratlan havazás már november végétől egészen március végéig előfordulhat, miközben a repülőtéri üzemnek nem szabad megakadnia az időjárás miatt.

Újabb Rosenbauer oltókocsi is érkezett!

img_5827.JPG

A másik repülőtéri „nagyágyú” a szó szoros értelmében vett nehézfegyver: a FOAM 10-esre (magyarul HAB-10) keresztelt Rosenbauer Panther az ausztriai Linzből érkezett. A 42 tonnás jármű kifejezetten repülőtéri használatra készült, olyan hatalmas, hogy nincs is külsős rendszáma, hiszen nem is férne el közúton a normál sávokban; annál szélesebb. A hathengeres, 16 000 cm³-es, 700 kW (950 LE) teljesítményű Volvo Penta motor egy nagyobb dunai kirándulóhajó meghajtásának is megfelelne. A 42 tonnás járművet (ebben benne van 12 tonna oltóvíz, 1500 liter habképző anyag, valamint 250 kg oltópor is) 0-ról 80 km/h sebességre a motor 34 mp alatt gyorsítja fel, ez azonban bőven elég arra, hogy Ferihegy akármelyik tűzoltóbázisáról két perc alatt elérje a repülőtéri bármely pontját, és megkezdje az oltást. A FOAM 10-es különlegessége az a 16 méter magasra emelhető kar, amelynek a tetejéről fentről lefelé is oltani tudnának egy óriásgépet, akár 80-100 méteres távolságból is.

img_5834.jpg

„Nagyon büszkék vagyunk az új járműveinkre, hiszen a legújabb járművel kiegészülve alaposan megfiatalodott és korszerűvé vált a repülőtéri katasztrófavédelem eszköztára.” – hangsúlyozta Nagy Gábor tűzoltó alezredes, a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóság parancsnoka. Hozzátette: „Az új járműveket mindössze egyetlen személy irányítja, köszönhetően a beépített fedélzeti számítógépnek, a kamerarendszernek és a hőkamerának. Mindez – kiegészülve a repülőtéri tűzoltók magas szintű kiképzésével – nagyban hozzájárul az oltás hatékonyságához és a repülésbiztonsághoz.”

Forrás/fénykép: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

2018\10\29 Bbalint Szólj hozzá!

Új járatokkal nyitja a telet Budapesten a Wizz Air!

A Wizz Air elindítja legújabb útvonalait budapesti bázisáról. Az Egyesült királyságbeli Doncaster mától, az izraeli Eilat pedig november 9-től érhető el Budapestről hetente két járattal. A járatokra a wizzair.com oldalon vagy a WIZZ mobil alkalmazáson keresztül lehet helyeket foglalni már 6990 forinttól. A viteldíj tartalmaz egy legfeljebb 40x30x20cm-es kézipoggyászt is, amely ingyenesen felvihető a fedélzetre.

bud_dsa_1_1.jpg

Doncaster, a természeti erőforrásait kiaknázva fejlődő Dél-Yorkshire-ben található egykori iparváros környékén a viktoriánus kor kedvelői számára is számos látnivaló akad. Izrael legdélebbi városa, a Vörös-tenger északi partján fekvő Eilat nyüzsgő üdülőhely, amely nagyszerű menedéket kínál azok számára, akik az otthoni telet kívánják maguk mögött hagyni. Az ide látogatók egyaránt megcsodálhatják a város csodálatos tengerpartjait, korallzátonyait, pezsgő éjszakai életét, valamint a környék lélegzetelállító sivatagi tájait.

A Wizz Air immár összesen 81 alacsony viteldíjas járatot kínál 31 országba budapesti és debreceni bázisáról, Európa minden tájához megfizethető hozzáférést biztosítva üzleti és szabadidős utazók számára egyaránt.

 2018 első 9 hónapjában a Wizz Air több mint 4 millió utast szállított alacsony viteldíjas járatain, ami éves szinten több mint 20%-os növekedést jelent. Az idei évben a Wizz Air több mint 3000 munkahelyet biztosít országszerte a kapcsolódó iparágakban.

 

Radó András, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta: „Nagyon örülünk új járataink indulásának, melyekkel összekötjük Budapestet és Doncaster-Sheffield, illetve Eilat városát. Biztosak vagyunk benne, hogy magyar utasaink örömmel látogatnak majd az angliai Dél-Yorkshire-be és a Vörös-tenger izraeli partjára is, ami a téli szezonban is tökéletes kikapcsolódást ígér. Barátságos magyar személyzetünk mindenkit mosolyogva vár a Wizz Air fedélzetén!”

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

2018\10\26 Bbalint Szólj hozzá!

Kevesebb mint egy hét és itt az új Wizz Air poggyász szabályzat!

A Wizz Air emlékezteti és felhívja az utazók figyelmét, hogy 2018. november 1-jén életbe lép a légitársaság új, átlátható poggyász-szabályzata, melynek célja, hogy megkönnyítse a beszállást az utasok számára, és csökkentse a poggyásszal kapcsolatos késéseket a Wizz Air járatain.

wizz_uj_poggyasz-szabalyzat.jpg

2018. november 1-től kezdődően minden utas felvihet a fedélzetre egy darab ingyenes kézipoggyászt (legfeljebb 40x30x20 cm), míg az elsőbbségi szolgáltatást (WIZZ Priority) megvásároló utasok egy további fedélzeti kézipoggyászt (legfeljebb 55x40x23 cm) is felvihetnek magukkal. Az utasok visszajelzései alapján és a megváltozott utazási szokásokhoz igazodva a Wizz Air bevezeti a 10 kg súlyú feladott poggyászt a kényelmes utazási élmény érdekében, már 7 eurós induló áron.

A légitársaság új, átlátható és igazságos poggyász-szabályzata a választás lehetőségét biztosítja utasainknak, mivel a fedélzeti és feladott poggyászokat kombinálva több mint 50 különböző összeállítást választhatnak egyéni igényeik szerint.

A Wizz Air arra biztatja utasait, hogy válasszák a praktikus csomagolást és vásárolják meg a WIZZ Priority szolgáltatást, ami tartalmazza az ingyenes kézipoggyászt (40x30x20 cm), egy további fedélzeti kézipoggyászt (55x40x23 cm), az elsőbbségi utasfelvételt és az elsőbbségi beszállást - mindezt akár 5 euróért.

Az október 10. előtt foglalt, 2018. november 1. utáni időszakra szóló WIZZ Priority nélküli foglalásokhoz a Wizz Air díjmentesen hozzáad egy 10 kg-os feladott poggyászt, míg a szintén korábban foglalt és november 1. utáni időszakra szóló, de feladott poggyászt tartalmazó foglalásokhoz díjmentesen WIZZ Priority szolgáltatást ad a légitársaság!

A Wizz Air bízik benne, hogy az átlátható és tiszta megközelítéssel kialakított poggyász-szabályzat hozzájárul a kényelmesebb és gyorsabb beszálláshoz, a jobb utazási élményhez és egyúttal a járatok indulásának még nagyobb arányú pontosságához. Az utasok mostantól biztosabbak lehetnek abban, hogy csomagjuk elfér a fedélzeten, és az új, több méret- és súlyváltozatot tartalmazó szabályzatnak köszönhetően a csomagok minden korábbinál több kombinációja válik elérhetővé.

Johan Eidhagen, a Wizz Air marketingigazgatója elmondta: „Már csak egy hét és életbe lép új, átlátható és fair poggyász-szabályzatunk, ami a legszélesebb választékot nyújtja utasainknak, miközben mindenki számára biztosítja az ingyenes kézipoggyászt. November 1-től simábbá, így kényelmesebbé tesszük a beszállást, miközben továbbra is a lehető legalacsonyabb viteldíjakat kínáljuk 44 ország 143 úti célját összekapcsoló kiterjedt hálózatunkban."

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

2018\10\19 Bbalint Szólj hozzá!

A budapesti repülőtér is kiállít a világ egyik legnagyobb cargo-fórumán!

„Kapcsolódj máshogy!” azaz „Connect Differently!”– ez a közös jelszava annak a közös cargo-stratégiának, aminek a jegyében a budapesti, a düsseldorfi és hamburgi repülőtér immár egy éve együttesen jelenik meg a légi teheráru-szállítás nagy nemzetközi seregszemléin. A Budapest Airport cargo- és ingatlan üzletágának képviselői ezen a héten a kanadai Torontóban vesznek részt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetsége (TIACA) által rendezett Air Cargo Fórumon, a világ egyik legnagyobb cargo-eseményén, amelyen mintegy 300 kiállító és több, mint 4 000 magas szintű döntéshozó vonult fel. A budapesti repülőtér számára pedig nagy lehetőség, hogy már az építkezés szakaszában tartó legnagyobb cargo projektjét a Cargo City-t és az abban rejlő lehetőségeket nagyobb nemzetközi tömeggel is megismertesse.

bud_pic_2.jpg

Egy éven belül már a légi teheráru-szállító légitársaságok vehetik birtokba azt a 20 000 négyzetméteres, korszerű árukezelő központot és raktárt, aminek az építése a múlt hónapban kezdődött Budapesten. A Cargo City megépítése a legfőbb magyarországi üzenet a torontói fórumon, ahol a budapesti repülőtér a düsseldorfi és a hamburgi szakemberekkel közösen állít ki, egy standon. Ez utóbbi jelentőségét az is alátámasztja, hogy mind a három repülőtér mögött ugyanaz a tulajdonosi/befektetői háttér húzódik meg az AviAlliance személyében. Mind a három repülőtéren különös figyelmet szentelnek a cargo üzletág felfuttatásának, elsősorban azért, mert jelentős piaci lehetőségek rejlenek az új teheráru elosztó központokban, ahol a hagyományos európai központokkal ellentétben még jelentős kapacitásokat lehet mozgósítani. A budapesti Cargo City megépítése is ennek a stratégiának a része, hiszen Magyarország ideális feltételeket kínál ahhoz, hogy nagy közép-kelet-európai elosztó központ váljék belőle.

Budapesten az elmúlt két évben nem kevesebb, mint 39 százalékkal nőtt a cargo-forgalom, amely tavaly elérte az évi 127 000 tonnát, az idei évben pedig akár 150 000 tonna áru is megfordulhat a magyar főváros légikikötőjében. Éppen erre a piaci igénynövekedésre ad választ a Cargo City, amelyhez egyúttal 36 000 négyzetméteres beton előteret is építenek, amin egyszerre két teherszállító óriásgépet lehet majd kiszolgálni (az ún. Code F méretű, azaz Boeing B747-8F típusú, akár 100 tonna hasznos terhelésű gépet).

cargo_city_artist_impression.jpg

A Budapest Airport BUD 2020 nevű repülőtér-fejlesztési programból összesen 32,6 millió eurót (mintegy 10 milliárd forintot) fordítanak a Cargo City kiépítésére. Ugyanennek a programnak a részeként tavaly adtak át Budapesten két, összesen 16 000 négyzetméter alapterületű logisztikai központot a TNT és a DHL Express számára a kisméretű expressz küldemények és az e-kereskedelem megnövekedett igényei miatt.

Budapest egyre jobban átveszi a közép-európai áruelosztó központ szerepét, hiszen a szállítási vonzáskörzetünkben nem kevesebb, mint 20 európai ország található.” – mondta René Droese, a Budapest Airport cargo és ingatlan üzletágának igazgatója Torontóban. Azt is kifejtette, hogy a regionális cargo-központokban sokkal kisebb a zsúfoltság, a cargo légitársaságok lényegesen nagyobb rugalmasságra számíthatnak, emiatt a folyamatos üzem miatt sokkal nagyobb növekedést lehet elérni, különösen, ha világszínvonalú létesítményeket kínál az érintett repülőtér.

bud_pic_1.jpg

Az Air Canada fontos partnere a Budapest Airportnak - remélhetőleg idővel tovább növelik budapesti jelenlétüket

Balról jobbra a képen:   Kossuth József, a Budapest Airport cargo-fejlesztési menedzsere, René Droese, Budapest ABirport cargo- és ingatlan üzletág igazgató, Jason Dacota, Air Canada, fejlesztési és kereskedelmi startégiai főigazgató, Palkovits Valér, főkonzul, Magyarország Torontói Főkonzulátusa, Simon Gábor, külgazdasági attasé, Demeter-Pintér Mariann külgazdasági attasé, Magyarország Torontói Főkonzulátusa

A nemzetközi kiállítással párhuzamosan Magyarország torontói főkonzulátusa, a Budapest Airporttal és az Air Canada Cargoval közösen workshopot szervezett a légi szállítmányozásban érintett kanadai cégek számára. Ezen egyebek mellett ismertették a kanadai partnerekkel a Budapest Airport fejlesztéseiben rejlő lehetőségeket, egy potenciális közép-európai áruelosztó központ kialakításának távlatait valamint az Air Canada Magyarországgal kapcsolatos hosszú távú terveit.

Fényképek: Budapest Airport

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

 

2018\10\18 Bbalint Szólj hozzá!

Mit hoz a jövő? – repülőtéri fórumot tartott a Budapest Airport

Rekordszámú résztvevővel, immár harmadik alkalommal rendezte meg a Budapest Airport azt a szakmai workshopot az 1. Terminál épületében, amelyen szervezett, de egyúttal szórakoztató formában tájékoztatja az utazási szakmai képviselőit az új járatokról és a repülőtéri szolgáltatásokról. Az eseményen szinte minden Budapesten jelen lévő légitársaság, közöttük a nemrégen még csak Kormányzati szinten bejelentett China Eastern Airlines is részt vett. Hogy mit tudtunk meg a képviselőktől és milyen újdonságok vannak a Budapest Airporton az a következő sorokból kiderül.

44258669_413135569218079_69770416578625536_n.jpg

Számos új repülőjáratot és kellemes meglepetéseket is ígér a jövő évre a Budapest Airport. Röviden így lehetne összefoglalni annak az egész napos utazási fórumnak a lényegét, amelyet a repülőtér szervezett az légitársaságok és az utazási irodák képviselői számára. A napokban egyre-másra jelentik be a nagy légitársaságok már a 2019 nyári menetrendi szezon új járatait, miközben még el sem kezdődött a 2018-19-es téli szezon. A két legfrissebb újdonság, hogy a Laudamotion új légitársaság 2019 áprilisától heti két járatot indít Stuttgart és Budapest között, valamint a Jet2.com 30 %-os kapacitásbővítést jelentett be a budapesti útvonalakon és ennek részeként elkezdi repülni a Birmingham-Budapest útvonalat is jövő novembertől, szintén heti két alkalommal. De a jövő évi dömping még nem ért véget, hiszen bejelentésre vár még a China Eastern Airlines légitársaság Sanghaj-Budapest járata, mely még nem hivatalos információ szerint 2019. június 6-dikán indulhat Airbus A330-as repülőgépekkel non-stop járatként hetente 3 vagy 4 alkalommal.

budworkforg.JPG

Az idei évben a Budapest Airport számítása szerint 14,86 millió utast veheti igénybe a repülőteret, ami ha a következő három hónap rendkívül jól alakul akár kereken 15 millió is lehet. Bár tavalyhoz képest a növekedés már kisebb lesz.

Ilyen és ehhez hasonló csemegékről is szó volt a Budapest Airport utazási workshopján, ahol elhangzott, hogy igen sikeresnek ígérkezik az idei esztendő is. Az előrejelzések szerint a budapesti repülőtér forgalma elérheti a 15 millió utas/év határt, ami 14 % feletti forgalomnövekedést jelent. Az idei nyári szezonban egyszerre négy transzatlanti járat üzemelt (New York, Chicago, Philadelphia és Toronto), egyformán bővült a hagyományos és a diszkont légitársaságok piaca, egyre újabb európai járatokat indítottak a légitársaságok. A forgalomnövekedés negyedik éve töretlen, a Budapest Airport az elmúlt 11 évben nem kevesebb, mint 500 millió eurót, azaz mintegy 160 milliárd forintot fordított a repülőtér fejlesztésére. Ennek részeként elkezdődött egy 2 500 férőhelyes, hatszintes parkolóház építése a 2 Terminál előtti részen, épül egy új Cargo City, felújítják a 2. futópálya egy részét is.

 

budforg2.JPG

A KKE régióban az első 8 hónapban Budapest hozta a legnagyobb növekedést az utasforgalomban

Továbbá tervezés alatt van a mindenki által már nagyon várt T3 Terminál is, mely a jelenlegi 2A mellett a vecsési oldalon épülhet fel egy úgynevezett „digitális terminálként”, mely a mai modern kori technológiáknak a leginkább meg fog felelni. A Terminál első üteme várhatóan 2021-re készülhet el. A létesítményt több szakaszban tervezi átadni a Budapest Airport. Az épület a B oldali mólóhoz hasonló épületrész lehet. A tervezéshez szükséges fontos információkat a repülőtér most dolgozza ki és juttatja el a tervezőkhöz, így várhatóan a jövő évben már érkezhetnek is az első látványtervek.

A repülőtér fejlesztésének egyik fontos eleme volt az idén januárban átadott reptéri hotel, mely köszönhetően az elmúlt hónapok kiváló kihasználtságának a fejlesztő már most azon gondolkodik, hogy hogyan tudná a továbbiakban bővíteni az épületet.

A Budapest Airport továbbá folytatná a korábban a T1-es terminál mellett található irodaházak felújítását is, melyből egy a korábbi években már megújult.

buddesztwork.JPG

Frankfurt növekedése jelentős, melyhez a 6. napi Lufthansa járat is hozzájárult, de a moszkvai és a tel-avivi bővítés is magas növekedési számot hozott a reptéri adatokban

A mostani projektek közül kiemelkedik a parkolóház építése is, melynek előkészítő munkálatai már megkezdődtek, hiszen október 1-jével lezárták a 2-es Terminál előtti korábbi parkoló területet. Az új parkolóházban a Budapest Airport minden egyes parkolási terméke helyet kap, legyen az rövid és hosszútávú, vagy XXL parkoló, így a repülőtér minden igényt megpróbál kielégíteni. Az épületben közel 2500 parkolóhely kerül kialakításra közvetlen összeköttetéssel az érkezési és indulási szinttel. A parkolóház belsejében a különböző szinteken más-más parkolási formák lesznek elérhetőek. A legalsó szinten pedig az autókölcsönző partnereknek jut hely, valamint ide kerül a parkolóház ügyfélszolgálata is. Mindezek mellett elektromos töltőállomásokat is üzembe állítanak az épületen belül. A ház előtti területen pedig megmarad egy kisebb fedetlen parkoló terület, mely a repülőtér közlése szerint további bővítésre ad területet, de emellett egy buszterminál kerül kialakításra.

„Nagyon fontosnak tartjuk az ilyen fórumokat, ahol a magyar utazási szakma képviselői közvetlenül a légitársaságoktól hallhatnak magyarországi terveikről, az új járatokról, az új szolgáltatásokról. A szakmai előadásokat követő, afféle „rapid-randi” jellegű gyors találkozók sokasága itthon is bevált, az idegenforgalmi szakemberek nagyra értékelik, hogy házigazdaként igyekszünk segíteni az ő munkájukat is, miközben megismerhetik a repülőtéri szolgáltatások egyre szélesebb palettáját is.” – mondta a fórumon Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

utvonalak.JPG

A képviseletekkel folytatott beszélgetés során számos dolog szóba került. A legtöbb légitársaság a jövő év során fejleszti budapesti járatait, de vannak, akik szeretnék, de ezt mégsem tudják, hiszen a kapacitás és a személyzet hiány rendkívüli módon megmutatkozik az iparágban. Így a jövő nyár folyamán nem lesz napi 3.  Finnair és Qatar járat, de a Turkish Airlines se indítja el egyelőre a korábban tervezett 4. járatpárját. Az UIA korábban meghirdetett napi két járata is veszélyben van, hiszen az új reggeli járat már nem érhető el a foglalási rendszerben. Az Air China légitársaságnál az új kínai versenytárs érkezése miatt szóba került az általános kérdés, hogy mikor is válik le Minszkről? – a közlés szerint tervben van. Az American Airlinesnál a prágai gépcserét a németországi philadelphiai útvonal bezárásával indokolták, bár Prágához hasonlóan a budapesti járat eredményeivel is rendkívül elégedettek. A LOT a 787-es helyettesítésnek pontos idejéről érdeklődtünk – mely legjobb esetben jövő januártól, de legkésőbb tavasz elejére befejeződhet. És ekkor készülhet el a LOT budapesti üzleti várója is, mely a B terminál non-schengeni zónájában fog helyet kapni. A légitársaságok között az október 15-től újra a hagyományos brand alatt közlekedő EL-AL is képviselte magát, a légitársaság magyarországi képviseletének vezetője Váradi János ismertette a legfontosabb változásokat, köztük a három új utazási csomagot, mely közül igényeik szerint választhatnak az utazók: Lite, Classic, Flex. Kiemelte hogy az EL-AL a továbbiakban is biztosít étkezést járatainak fedélzetén és a közeljövőben a flotta is megújításon esik át, melynek köszöhetően modern USB kapcsolattal felszerelt ülőhelyek, valamint fedélzeti WIFI kapcsolat kerül kiépítésre az EL-AL Budapesten is használt keskenytörzsű Boeing repülőgépein.

Ábrák: Budapest Airport / Forrás: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

 

2018\10\16 Bbalint Szólj hozzá!

Újabb angliai járattal bővít Budapesten a Jet2.com!

Tegnap még csak a Facebook bejegyzésben robbant a blog oldalán a meglepetés hír miszerint a Jet2.com fapados légitársaság újabb menetrendszerinti járatot indít a budapesti repülőtérről az angliai Birmingham városába a 2019/2020-as téli menetrendi időszakban. Mára pedig már a Budapest Airport közleménybe üdvözölte az új Jet2 járatot, mely a mai napon már a második bővítés az Egyesült Királyság felé a British Airways 5. napi járatának bejelentéstét követően.

jet2_open_day_banner_2c.jpg

East Midlands, Edinburgh, Leeds Bradford és Manchester után újabb járattal gazdagodik a Jet2.com budapesti portfoliója. A légitársaság 2019. november 8-tól új légi járatot indít a napjainkban Wizz Air járatokkal is kiszolgált Budapest-Birmingham útvonalon. A légitársaság így a budapesti kapacitásait több mint 30%-kal növeli a jövő tél során, ezzel együtt pedig 110 ezer ülőhelyet fog felkínálni az utazói számára, melyből  17 ezer új ülőhelyet az új járat fog kitenni. A járatra jegyek egy irányra 18.265 Ft-tól érhetőek el.

A Birminghamben induló új Jet2.com szolgáltatás a hétfői és pénteki napokon, tehát hetente kétszer fog üzemelni a légitársaság Boeing 737-800-as típusú repülőgépeivel. A budapesti repülőtér kínálatában fontos helyen szerepel Birmingham, hiszen a tavalyi évben a két város között több mint 49 000 utast szállított a Wizz Air, mely szám az idei évre még tovább növekedhet, hiszen az év első 9 hónapjában eddig már több mint 36 000 ember vette igénybe a Wizz Air ezen járatát.  


"A Budapest Airport örömmel üdvözli a Jet2. újabb légi kapcsolatát az Egyesült Királysággal" - mondta Kam Jandu a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. "A járatok a jövő tél során kiváló kapcsolatot biztosítanak két nagyváros között. Szívesen látjuk a vendégeket az Egyesült Királyságból, hogy megtapasztalhassák az egyedülálló magyarországi SPA és gyógyfürdő létesítményeket, a bárok és éttermek széles választékát, és természetesen Európa egyik legszebb karácsonyi vásárát. "


Elsőszámú célpont Budapestről az Egyesült Királyság!

A 2018. január-szeptember időszakot tekintve 11,7%-kal több utas repült Budapest és az Egyesült Királyság valamelyik városa között. A nem londoni repülőterekre irányuló utasforgalom pedig meghaladta a 406 ezer főt. A Jet2.com bővítése mellett a Wizz Air október 28-án elindítja hetente három alkalommal közlekedő Doncaster járatát, míg az easyJet novembertől Manchesterbe és London Southendbe fog repülni hetente két járattal. A southendi járat januártól pótló járatként is funkcionálhat, hiszen a Flybe ekkortól bezárja budapesti útvonalát, így nem elképzelhetetlen gondolat egy későbbi bővítés ezen az útvonalon. Ezen felül a LOT februárban beindítja a London City járatát is, mely hetente 12 alkalommal fog repülni, valamint tavasztól a British Airways egy új ötödik járatot állít be a hétköznapok során. Így 2019-re a Budapest Airport már mind a hat londoni repülőtérrel közvetlen légi kapcsolatba fog kerülni és továbbra is London marad az első számú utazási célpont a magyar fővárosból.

Forrás: Aviation24.be

Fénykép: Virtual Aviation

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

2018\10\16 Bbalint Szólj hozzá!

Még több járattal indul neki a jövő nyárnak Budapesten a British Airways!

Még mindig London az elsőszámú és legtöbb utas által igénybe vett légi útvonal Budapesten. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a LOT által februárban elinduló London-City járatot követően az egyik legnagyobb Oneworld tag a British Airways a korábbi napi négy Budapest-London Heathrow járatát ötre emeli. A BA ezzel még több átszállást és rövidebb várakozási időt kínál saját, valamint code-share partnerei járatait használó utasai számára.

britishairways_216861929068387-916x516.jpg

2019. április 1-től a korábbi napi négy helyett, már naponta öt járatpárral fog Budapest és London legfontosabb repülőtere a Heathrow Airport között repülni a British Airways. A sűrítés alól a hétvégi járatok kivételt képeznek, hiszen ekkor marad továbbra is a korábbi napi négy járatpár. A BA így hetente öt új járatpárral bővíti budapesti jelenlétét a 2019-es nyári menetrendi időszakban, ami több ezer új ülőhelyet jelent London és a magyar főváros irányába.

Az új járat kódja BA0688/BA0689 lesz. Menetrendszerint 16:05-kor száll fel Londonból, majd 19:35-re érkezik meg Ferihegyre, ahonnan 20:15-kor indul tovább, majd 21:55-kor száll le a Heathrow repülőtéren (helyi idők).

A British Airways legutóbb 2016-ban vitt véghez sűrítést a budapesti járatain, ekkor a korábbi napi három járatát négyre emelte.

Az új British járatra már foglalhatóak jegyek a légitársaság weboldalán!

Fénykép: Bussinestraveller

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

 

2018\10\09 Bbalint Szólj hozzá!

Hamarosan Indiába repülhetünk közvetlen járattal Budapestről?!

A török államfő tegnapi kijelentése után, miszerint a török nemzeti légitársaság a Turkish Airlines kész non-stop menetrendszerinti járatokat indítani Budapest és az indiai Mumbai városa között, a mai napon újra megerősítésre került a sokak által csak kamunak és hihetetlen hírnek hangzó bejelentés.

30165c4990cd8e094d2087471630ae4a.jpg

Közvetlen járatot indít a világ egyik legnagyobb légitársasága, a Turkish Airlines Budapest és az indiai Mumbai között – jelentette be a török–magyar üzleti fórumon Szijjártó Péter is. A légi járat indításának ténye a tegnapi nap során Erdogan török államfő sajtótájékoztató beszédében került elő. Az elsőre rendkívül furcsának hangzó kijelentésre nagyon sokan felkapták a repülés világában a fejüket, hisLOzen a Turkish jelenleg Törökországon kívül más országokból nem üzemeltet hosszútávú non-stop járatokat, és nem rendelkezik bázissal sem. Jelen bejelentés nagyon hasonlít a 2017-ben bejelentett, Budapestről induló amerikai LOT járatokhoz. Ekkor a lengyel nemzeti légitársaság az első Lengyelországon kívüli bázisának megnyitását jelentette be Budapesten, melyben jelentős segítséget nyújtott a Kormányzati oldal, a Lengyel Kormány és a Magyarország valamint az Egyesült Államok közötti igen magas potenciális utas szám, melyhez nem kapcsolódott közvetlen légi járat. Így a LOT látva a lehetőséget 7 év után idén nyáron non-stop járatot indított Chicagóba és New York JFK repülőterére a magyar fővárosból.

A Magyar Kormány ebben esetben is ezt szeretné elérni csak most India felé és a török nemzeti légitársasággal, hiszen mint azt Szijjártó mondja: a Malév 2012-es csődje óta megszűntek a keleti irányú közvetlen légi kapcsolatok. Jelenleg egyetlen légitársaság sincs a piacon, aki Magyarországról szándékot mutatna egy közvetlen indiai járat elindítására, hiszen az indiai nemzeti légitársaságnak az Air India-nak hozzánk legközelebb Bécsben van már járata. A Jet Airways meg inkább az európai HUB repülőterekre viszi a forgalmát együttműködve az Air France-KLM Csoporttal. De mindemellett e két légitársaság gazdasági mutatói sem éppen fényesek, hiszen jelentős adósággal és üzemeltetési problémákkal küzdenek, így kicsi és ráhordó járatoktól mentes piacra nem érné meg nyitniuk. Opcióként említhető még talán a fapados IndiGo Airlines, akinél tervben vannak új európai járatok indítása, de ezen járatok elsősorban szintén HUB repülőtereket érintetének.

Mindezek mellett az elmúlt időszakban növekedett az Indiába induló és az onnan érkező utasok száma Ferihegyen, hiszen a Budapest Airport korábbi közlése kitért arra, hogy a repülőtér jövőbeli útvonali között szívesen látnák Mumbai és Delhi városát is.

Azt egyelőre még nem tudni, mikor indulhat el az indiai üzleti központ és a magyar főváros közötti járat, hiszen még csak most kezdhetik meg a tárgyalásokat a Turkish Airlines és a helyi hatóságok között. A járat elindítása leginkább az indiai hatóságok jóváhagyásán fog múlni.

Feltételezés szerint a török légitársaság nem szélestörzsű repülőgépet fog beállítani az útvonalra, hanem egy jóval kisebb, jobban tölthető és gazdaságosabban üzemeltethető típust, mégpedig a legújabb keskenytörzsű Boeing 737 MAX típusú repülőgépét, amivel korlátok nélkül lerepülhető a két város közötti távolság. A Turkish Airlines flottájában jelenleg 4 darab MAX 8-as típusú Boeing 737-es található. Ennek a gépnek a maximális hatótáva 6570 km, míg Budapest és Mumbai között a légvonalbeli távolság 5765 km.

Szijjártó Péter szerint a Budapest–Mumbai közötti járat a magyar-indiai és általában a magyar-keleti gazdasági, kereskedelmi, befektetési kapcsolatok szempontjából komoly előrelépést fog jelenteni, hiszen a térségben jelenleg csak Pekingbe lehet eljutni közvetlen légi járattal. Minemellett a Visegrádi országok egyikének sincs közvetlen légi járat nincs Indiával, viszont a lengyelek korábbi hírek szerint tervezik, hogy közvetlen járatot indítanak Delhibe Varsóból.

Forrás: HVG

Fénykép: Flyingphotos Magazine News

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!


 

2018\10\04 Bbalint Szólj hozzá!

Évről évre csökken a repülőterek szén-dioxid kibocsátása

Nem kevesebb, mint 25 %-kal nagyobb mértékben járultak hozzá a nemzetközi repülőterek a széndioxid kibocsátásuk  csökkentéséhez a tavalyi évhez képest – állapítja meg a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) napokban kiadott jelentése. A légikikötők klímaváltozás ellenes küzdelmében élen jár a Budapest Airport, amely az elmúlt 3 év során közel felére csökkentette az egy utasra számított szén-dioxid kibocsátását és ezzel párhuzamosan megszerezte a nemzetközileg elismert „karbon semleges” minősítést.

2018_07_10_bud_legifotok-133.jpg

Az adatok azt mutatják, hogy a 2018 májusát megelőző egy évben mintegy 347 000 tonnával csökkentették a repülőterek szén-dioxid kibocsátása világszerte – egyebek mellett ez derült ki a néhány napja megrendezett a Globális Fenntartható Repülési Csúcson, ahol a Repülőterek Nemzetközi Tanácsának elnöke, Angela Gittens számolt be a repülőipar legutóbbi környezetvédelmi lépéseiről és azok eredményéről. Ekkora eredményt több mint 8 millió elültetett fa tíz év alatt lenne képes elérni. Mindez annak köszönhető, hogy a repülőterek 25 százalékkal több a klímavédelmi tevékenységet folytattak – legyen szó akár a kibocsátás csökkentéséről, vagy környezetbarát megoldások (mint például fenntartható energia) használatáról.

A világon jelenleg 246 repülőtér kötelezte el magát a klímaváltozás elleni küzdelem mellett, köztük a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is. A Budapest Airport az év elején, a régióban elsőként szerezte meg a karbon-semleges minősítést, azaz károsanyag-kibocsátását teljes mértékben ellensúlyozza. A repülőtér üzemeltetője saját programot indított, hogy optimalizálja saját, illetve a repülőtéren működő partnercégek tevékenységét, ezzel csökkentse a repülőtér szén-dioxid kibocsátását és egyéb környezeti hatásait. Az erőfeszítésekért több hazai és nemzetközi elismerést is kapott a Budapest Airport.

„Egész Európában alig harminc repülőtér tartozik a karbon-semlegesen működő légikiötők elitklubjába, így különösen nagy elismerés számunkra, hogy a régióban elsőként szereztük meg a minősítést.” - mondta Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi igazgatója. Kiemelte azt is: „A Greenairport környezetvédelmi programunk keretében egyebek mellett optimalizáltuk elektromos áramfogyasztásunkat, modernizáltuk a fűtési rendszerünket, illetve felújítottuk az ivóvízhálózatot is. Ezek nyomán a Budapest Airport egy utasra számított szén-dioxid kibocsátása az elmúlt öt évben nem kevesebb, mint 44%-kal csökkent.”

Fénykép: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

 

2018\10\04 Bbalint Szólj hozzá!

4 éves az Emirates légitársaság budapesti ügyfélszolgálati központja

Indulása óta majdnem négyszeresére bővítette létszámát, havonta 45 ezer hívást fogad, és 5500 repülőjegyet értékesít az októberben negyedik születésnapját ünneplő budapesti ügyfélszolgálati központ. Az Emirates központjának hatékony működését, és a légitársaság négy évvel ezelőtti döntését ma már a számok is igazolják. De nem csak a központ ünnepel évfordulót ebben a hónapban, hiszen  október 27-én lesz már 4. éve, hogy a légitársaság naponta közlekedő, közvetlen járatot indított Budapest és Dubaj között, melyet a kezdeti Airbus A330-as gépek helyett, ma már a budapesti repülőtéren megforduló legnagyobb utasszálító, a Boeing 777-300ER típusú repülőgépek repülik.

showimage_php.jpg

2014-ben a központ vezetői még csak kilenc ország ügyfélszolgálati támogatásában gondolkodtak, mára a kiszolgált országok száma 31-re emelkedett. A magyar ügyfelek mellett német, amerikai, brit, nigériai, chilei, dél-afrikai, olasz, svájci, ír, belga, svéd, osztrák, dán, norvég, finn, török, mexikói, dán, orosz, horvát, kenyai, zambiai, argentin, bahreini, szaúdi, holland és görög utasok kéréseinek is eleget tesznek.

„Jelenleg több mint 110 alkalmazott kezeli a beérkező hívásokat az egykor 30 munkatárssal induló ügyfélszolgálati központunkban. Az Emirates budapesti szolgáltató centrumába havonta több mint 45 ezer hívás érkezik. A munkatársak 6 különböző nyelven (angolul, spanyolul, németül, olaszul, csehül és magyarul) intézik a foglalásokkal kapcsolatos kéréseket, és havonta 5500 repülőjegyet értékesítenek” - összegezte az ügyfélszolgálati központ teljesítményét a légitársaság magyarországi képviseletvezetője, Horváth Gábor.   

A budapesti munkatársak azonban már nem csak foglalásokat rögzítenek. Ha szükséges, akkor akár elveszett tárgyak megkeresésében és célba juttatásában is jeleskednek.

Minden nap egy új kihívás

Horváth Gábor összegyűjtött néhányat a legérdekesebb és legtipikusabb napi kihívásokból:

Egyik kollégájuknak például egy Skywards Gold ügyfél szemüvegét kellett megkeresnie, majd eljuttatnia Dél-Koreából Németországba. Volt olyan is, hogy egy fontos esküvőre készülő utas tévedésből lemondta a jegyét, amit a központ munkatársának csak az utolsó pillanatban sikerült orvosolnia, de így az utas időben odaért az esküvőre.

A budapesti központ munkatársai néha járatkésések miatt is akcióba lépnek annak érdekében, hogy az utasok le ne késsék a saját nyaralásukat. Volt olyan eset is, amikor egy orvos iPad-jét juttatták haza azt követően, hogy a doktor ellátta egyik gyengélkedő utastársát egy gép fedélzeten. Az eszköz ráadásul az orvos számára nélkülözhetetlen kutatási információkat is tartalmazott.  

A budapesti ügyfélszolgálati központ munkatársai arra is büszkék, hogy rendszeresen részt vesznek különböző jótékonysági akciókban, ezzel is támogatva a hazai és nemzetközi jótékonysági szervezeteket.

Az Emirates a jövőben is fejleszti budapesti járatát, hiszen 2019. február 1-től budapesti járataira újra visszatér az első osztály, így Budapesten egyedüliként már három utazási osztály termékét tudják majd felkínálni az utazók számára.

Fénykép: azevirodaja

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

 

2018\10\03 Bbalint Szólj hozzá!

Hamarosan indul a téli szezon Budapesten!

Három új légitársaság, számtalan új útvonal és időszakosan közlekedő járatok - hamarosan indul a kicsit kevesebb járatot, és visszafogott járat sűrűséget hozó téli menetrendi időszak. Habár az Air Canada Rouge csak pár hétig lóg bele a téli menetrendbe, ennek ellenére az idei téli időszakban hosszú idő után először utazhatunk közvetlen amerikai járatokkal New York és Chicago városába a LOT/EuroAtlantic Airways üzemeltetésében. A tél közeledtével az elmúlt évek tapasztalatai alapján az utasforgalom növekedés se fog csökkenni drasztikusan, sőt az ünnepi időszakban újabb csúcsok dőlhetnek meg, így december végére várhatóan a 15 milliomodik utasa is meglehet a Budapest Airport-nak.

fe_1240_350_000014679_g704950_jpgjpg_photoorig.jpg

Egymás után jelentik be a légitársaságok az újabb, Budapestről induló járataikat az idei téli menetrendi időszakra, sőt, egyes légitársaságok már azt is közölték, hogy jövő nyáron hová indítanak új járatokat a magyar fővárosból. A 2018-2019-es téli menetrend az őszi óraátállítástól, azaz október 28-tól lép életbe a budapesti légikiötőben is.

Az első téli menetrendi napon máris egy új légitársaságot köszönthet a Budapest Airport, a sorrendben 35. légitársaság a nemrég alakult grúz légiközlekedési vállalat, a MyWay lesz, amely november 20-ig heti két, majd ezt követően heti három alkalommal repül Tbiliszi és Budapest között. A jelenleg két, egyenként 170 személyes Boeing B737-800-ast üzemeltető légitársaság úgy állította össze a budapesti menetrendet, hogy egy-egy hosszú hétvégére éppúgy alkalmas legyen, mint az üzleti utazók kényelmes kiszolgálására. Ez már a második közvetlen járat lesz, ami Budapestről Grúziába üzemel, hiszen Kutaiszi nemzetközi repülőtere is elérhető a magyar fővárosból a Wizz Air járataival.

Új légitársaságként érkezik szintén október 28-án Budapestre a francia Joon. A légitársaság leváltja a korábbi Air France járatokat a Budapest-Párizs Charles de Gaulle útvonalon, de a korábbi járatsűrűség nem változik. A fiatalos és "trendi" vonalat képviselő új Air Frace leányvállalatot az elmúlt évek folyamatos sztrájkjai, valamint a munkavállalókkal való ellentét teremtette a franciáknál. Így októbertől a megszokott sikkes crew helyére egy teniszpolóban és tornacipőben dolgozó fiatalos low-cost crew kerül.

Még a téli időszak beköszönte előtt, október 15-től visszatérnek Budapestre a hagyományos EL-AL gépek, leváltva a korábbi low-cost modellt képviselő UP próbálkozást. Az EL-AL így a továbbiakban magasabb komfort és szolgáltatási színvonalat fog kínálni az utasainak.

A Budapestről állandó járataival kivonult, de egy-egy ünnepek alkalmával menetrendszerinti járatokat fenntartó Scandinavian Airlines az idei karácsonyi időszakban Oslóból és Stockholmból is fog menetrendszerinti járatokat üzemeltetni Budapestre.

Budapest és Stockholm Arlanda között 11 míg Budapest és Osló között négy járatpárt terveznek elindítani a december-január időszakban.

A svédek mellett a görögök is ideiglenes menetrendszerinti járatot állítanak forgalomba, méghozzá a Budapest-Szaloniki útvonalon az ünnepi időszak során. Az Aegean Airlines által működtetett menetrendszerinti járatok négy alkalommal fognak közlekedni.

Az Austrian Airlines a korábbi heti 19 helyett, heti 20 járattal indul neki a télnek Budapesten.

A jelek szerint a Brexit cseppet sem szegi kedvét a Nagy-Britanniába vagy onnan Budapestre közlekedő légitársaságoknak, vagy talán éppen emiatt indítanak egyre újabb járatokat. Egyszerre négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között a 2018/19-es téli menetrendi időszakban. Az easyJet heti két alkalommal, hétfőn és pénteken indít járatot London Southend repülőterére, és ugyanezen a napokon repül majd Manchesterbe is. (Nyilván a manchesteri fociklubok magyarországi híveinek nagy örömére.) A Wizz Air heti három járatot indít Doncaster/Sheffield repülőterére , a lila-kék festésű gépek a hét első, harmadik és ötödik napján közlekednek. Emellett a már régóta Ryanair járattal kiszolgált Eliat-Ovda útvonalat is elindítják november 9-től

Slágergyanús a LOT lengyel légitársaság London City repülőterére közlekedő budapesti járata is, amely hétfőtől szombatig minden reggel és minden este, azaz heti tizenkét alkalommal repül a brit pénzügyi világ központjában fekvő repülőtérre. A járatot a brazil gyártmányú Embraer típusú, két hajtóműves gépekkel tervezi a lengyel légitársaság, mert ezek alkalmasak a rövid, mindössze másfél kilométer hosszú futópálya igénybevételére, a Temzén kialakított repülőtéren.

A Ryanair október 28-tól a jordániai fővárosba Ammánba indít heti két járatot (szerdán és vasárnap), rá két napra pedig Marseilles kikötővárosa is felkerül az ír légitársaság kínálatába, ide keddenként és szombatonként közlekedik az ír diszkont cég.

És azok akik nem repülnek, vagy kirepülnek...

Az Air Canada Rouge korábbi január elejéig tervezett, meghosszabított budapesti üzemelési idejét az alacsony keresletre hivatkozva visszavonta, így a légitársaság repülőgépei csak november 10-ig közlekednek a magyar fővárosba. Ezt követően a jövő nyári szezonban április 2-tól újra visszatérnek. 

Búcsúzik Budapesttől az angol Flybe, aki január 5-től megszűnteti London Southend járatát a járatát.

Megszűnik továbbá a Wizz Air bukaresti járata is, mely október 26-án repül utolsó alkalommal. Ezt követően csak a román Tarom légitársasággal lehet csak közvetlen járattal eljutni a román fővárosba.

Tovább folytatjuk a tárgyalásokat a légitársaságokkal az új járatok elindításáról. Európa mellett elsősorban az ázsiai térségben rejlő óriási turisztikai potenciálra koncentrálunk, illetve arra, hogy igyekezzünk minél kedvezőbb menetrendet kialakítani a Budapestről induló, illetve ide érkező utasok számára. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy egyre több európai nagyváros és térség válik elérhetővé közvetlen járattal utasaink számára” – jelentette ki Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője azt követően, hogy véglegesen összeállt a 2018-as téli menetrend Budapestről.

Fénykép: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

 

2018\10\01 Bbalint Szólj hozzá!

Íme az Air France új Economy és Premium Economy kabinjai!

Az Air France bemutatta új Economy és Premium Economy kabinkollekcióját, amely kialakításakor a magas minőségű utazási élményt helyezte a központba. Az új kollekció 15 db Airbus A330 gépen lesz elérhető 2019 januárjától. Az átalakulás keretein belül új színösszeállítást kaptak a kabinok, valamint új kiegészítő termékek és szolgáltatások lesznek elérhetőek a légitársaság hosszútávú járatain.

air-france.jpg

Economy, kényelem mindenkinek

Az Economy ülések ezentúl még nagyobb kényelmet nyújtanak:

  • több hely a karfák között (44 cm)
  • 118°-ig dönthető ergonomikus habbal párnázott ülésekben
  • 79 cm-es lábtér
  • nagyobb lehajtható tálcák és szélesebb, új generációs 29.8 cm-es 16:9 képarányú érintőképernyők  

economy_a330_airfrance.jpgair-france-a330-3.jpg

Nagy örömöt jelent számunkra az új termékek és szolgáltatások bevezetése, amelyek magasabb szinten biztosítják utasaink kényelmét hosszú távú repülőútjainkon. Az A330-as gépek új kabinjaiba 150 millió eurót ruháztunk be, ami egy fontos stratégiai lépés részünkről” -nyilatkozta Anne Rigaul, az Air France ügyfélkapcsolati ügyvezető alelnöke.

Továbbá a kényelmet az újfajta megjelenés és kiegészítők támogatják. A fedélzetet Air France logóval ellátott, mélykék monokróm anyagból készített kabin párnák és fejtámlák díszítik. Az Air France ikonikus élénk piros színű takarói és az úticélnak megfelelő, válogatott éjszakai szemfedők biztosítják a komfortos utazást.

A fülhallgatóval, 2 USB csatlakozóval és egy különálló konnektorral felszerelt Economy üléseket az utasok könnyedén használhatják, így kihasználva a széleskörű szórakoztatási lehetőségeket. Wi-Fi-n keresztül pedig egész úton kapcsolatban maradhatnak a külvilággal.

Premium Economy, exkluzív kényelem és szolgáltatások

premiumeconomy_sie_ge_a330_airfrance.jpg

A Premium Economy kabinokban az elegancia és a privát szféra megteremtése kap fő szerepet.

Kényelem mindenek felett, az Airbus A330-as gépekben:

  • 130°-ig dönthető kagyló alakú ülések
  • szélesebb ülés (48.3 cm)
  • 102 cm-es ülésmagasság
  • különböző testformákhoz igazítható deréktámasz
  • további tárhely
  • szélesebb lábtartó
  • a legújabb generációs 33.9 cm-es HD képernyő
  • puhább üléspárnák és szélesebb bőrkarfák

Ezen kívül az Air France minden hosszútávú repülőútra piros színű párnákat és mélykék takarókat biztosít.

Sok apró dologgal a változásért

Az új üléseken és az új Economy és Premium Economy színrendszeren kívül az Air France további apróságokkal kedveskedik utasainak.

Rögtön a fedélzetre érkezés után az utasok egy oshibori-val (japán hagyomány inspirálta, vendégüdvözlő kis méretű kéztörlő, mellyel az utasok felfrissíthetik kezüket) tisztíthatják meg kezüket. Az aperitifidőben pedig a légiutas-kísérő személyzet egy pohár pezsgőt szolgál fel.

A repülés során az ételt egy új, púder színű, fekete háttérrel ellátott Eugeni Quitllet által tervezett öko terítékben szolgálják fel. A lehajtható tálca pedig egy új design elemmel, az Air France logójával egészül ki.

Azokon a járatokon, amelyek 8,5 és 10,5 óra repülési idő közé esnek, a vendégek egy finomságokkal teli "Bon Appétit" reggeli csomagot kapnak, amit elvihetnek, vagy rögtön elfogyaszthatják a fedélzeten. Köszönetképp pedig érkezéskor minden utas kap egy kis francia édességet.

Borítókép: CBC

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!

2018\09\29 Bbalint Szólj hozzá!

Múzeumba kerül a legendás Tu154-es!

Az Alrosa RA-85684 lajstromjelű TU154-se ma teljesítette utolsó járatát. Mirnijből repült Novoszibirszkbe, ahol a Repüléstörténeti múzeum gyűjteményét fogja gazdagítani. A repülőgép azért legendás, mert 2011. szeptemberében majdnem végzetes tragédia érte, de nem sokkal utána már újból a levegőben rótta a mérföldeket felújított állapotban. A repülőgép végleges kivonása a gép korának valamint, a légialkalmassági bizonyítvány lejártának is köszönhető.

db313ce83bb96b6979a495878269d0d37c6fdde1_800.jpg

A Nagy Tuskó Poliarnyból tartott Moszkvába, amikor a tajga felett a teljes elektronikus és navigációs rendszere leállt áramkimaradás végett. A hős pilóták kényszerleszállást hajtottak végre háromszori próbálkozásra egy használaton kívüli repülőtéren Izsma városa közelében. Futópálya rövidnek bizonyult, így a repülőgép 72 utassal a fedélzetén körülbelül 520 méterrel túlfutott, majd az ott elhelyezkedő fenyőerdőben állt meg. Csodával határos módon súlyos személyi sérülés nem történt, a gépet mindeki sértetlenül hagyta el. 

tu154b-640x480.jpg

Az 514-es járat két pilótáját Andrei Lamanov-ot és Jevgeny Novoselov-ot nemzeti hősnek tekintették, és bravúros teljesítményükért a legmagasabb állami kitüntetésben részesültek. A pilóták mellett a gépen tartozkodó hétfős legénység tagjai szintén állami elismerésben részesültek.

tu154a-640x480.jpg

A gépet hat és fél hónap alatt megjavították az incidens után és a mai napig, azaz még 8 éven át szállította az utasokat. RA-85684 nyugdíjazásával már csak egyetlen egy menetrendszerint közlekedő Tu154-es gépítpus maradt a világon, amely szintén az Alrosa légitársaságnál repül.

img_20180722_220939_659.jpg

Igazi orosz csodamasina - májusban volt szerencsénk repülni a géppel Moszkva és Szocsi között

Forrás és képek: airlinereporter.com / m.news.ngs.ru

Szerző: Polesz Ábel

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!