LOT S20 Budapest: több járat mínusz, mint plusz

LOT of problem! - újra igaz a mondás,mivel a lengyel légitársaság hiába jelentett be ma két új, a budapesti bázisról a jövő nyár során induló szezonális járatot (Budapest-Dubrovnik és Budapest-Várna) mellette gépproblémai miatt az öt tavasszal indítani tervezett járatából kettőnek az indulási időpontját eltolta. Emiatt a korábban március végével meghirdetett járatok közül a prágai és belgrádi vonal csak május 27-én indulhat el. A késleltetett indulás mellett a bukaresti, stuttgarti és szófiai járatok csökkentett üzemmódban közlekednek majd, hiszen a korábban meghirdetetthez képest kevesebb járattal lesznek kiszolgálva várhatóan május 26-ig. A változások már a LOT foglalási rendszerében is felkerültek.

screenshot_2019-11-27_great_circle_mapper.png

13 közvetlen légi járat - ennyi útvonalból választhatnak azon utasok a jövő nyáron, akik a LOT-al akarnak repülni Budapestről

2020. június 7-től hetente egy-egy járatot indít szezonálisan a LOT a Budapest-Dubrovnik és Budapest-Várna útvonalakon. Mindkét útvonal korábban már elérhető volt Budapestről, de egy jó ideje egyetlen légitársaság sem csapott le a fehér foltokra, melyekre most a LOT próbál főként nyaraló utasokat találni. A járatok a vasárnapi napokon fognak közlekedni Embraer 195-ös típusú repülőgépekkel a következő menetrend szerint:

Budapest-Dubrovnik LO2571 7:00-8:15

Dubrovnik-Budapest LO2572 08:55-10:10

Jegyek: 37.800 Ft-tól egy útra

Budapest-Várna LO2631 12:30-15:05

Várna-Budapest LO2632 15:45-16:20

Jegyek: 20.200 Ft-tól egy útra

(helyi idők)

Bevált a szöuli nyitás!

Az elmúlt hetekben koreai lapokban kiváló töltöttségről lehetett olvasni a szeptemberben indított Budapest-Szöul járattal kapcsolatban, mely úgy tűnik beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a LOT május 6-tól a mostani heti három helyett, heti négy járattal tervezi üzemeltetni. Nem véletlen a siker, hiszen az elmúlt időszakban Szöul volt a legnagyobb potenciális utasszámmal, de közvetlen légi járattal nem rendelkező város a budapesti reptér térképén. A Budapest Airport angol nyelvű közleménye szerint 2016 óta 40 százalékkal növekedett a Budapest és Szöul közötti utasok száma, ami a tavalyi évben 67 ezer főt jelentett.

Kam Jandu elmondta: „Ázsiai hálózatunk sikere és folyamatos növekedése még nagyobb lehetőséget kínál arra, hogy Budapestet megnyitjuk a világ számára. A Szöul szolgáltatás további kapacitás növelése egyértelműen megmutatja hálózataink előrehaladását és növekedését."

Tovább csúszó ráhordó járatok!

A korábbi szeptemberi csúsztatás után újra halasztásra kényszerül a LOT Budapesten. Habár most csupán a Prága és Belgrád vonalat érinti az indulási idő változása, a többi tavasszal indítani kívánt járat menetrendjébe is belenyúltak a lengyelek. A prágai és belgrádi járat március 30. helyett május 27-én indul majd el. A bukaresti, stuttgarti, brüsszeli és szófiai vonal indulási időpontja viszont megmaradt március 30. de csökkentett járatsűrűséggel fognak közlekedni a korábban meghirdetettel ellentétben május végéig.

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!