A legforgalmasabb nyara előtt áll a Budapest Airport!

Az óraállítással egy időben március 31-én beindul a nyári menetrendi időszak a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, ami minden eddigi évnél több újonnan induló járatot, és újonnan érkező légitársaságot jelent majd. A 2019-es nyári szezonban ennek köszönhetően az utasforgalom továbbra is dinamikus növekedést mutathat, ami viszont a ferihegyi repülőtér zsúfoltságát is jelentősen növelni fogja, annak ellenére hogy a Budapest Airport az elmúlt hónapokban bud:plus néven egy úgynevezett "zsúfoltság" csökkentős fejlesztési programot indított el.

09_27_20_bud_c1_2378.jpg

Már csupán kevesebb mint két hét van vissza és újraindul a legforgalmasabb időszak számító nyári menetrend a légiközlekedésben. Ennek köszönhetően jelentősen változnak a világ légitársaságainak menetrendjei és járataiknak gyakorisága is. A budapesti repülőtéren az idei nyári szezon minden eddiginél több új útvonalat és légitársaságot fog tudni felmutatni. Idén összesen 56 menetrendszerint és charterként közlekedő légitársaság kínálatát vehetik igénybe az utasok. Ezek közül 5 név már biztosan új lesz az utasok számára, hiszen Budapest és Dubaj között rásegít az Emirates már meglévő pesti járatára a flydubai, az Eurowings versenytársaként a Laudamotion Stuttgart és Budapest között indított járatot, valamint két új kínai légitársaság is Budapestet választotta úti céljául. A China Eastern Airlines leányvállalatához tartozó, de külön kód és név alatt futó Shanghai Airlines júniustól indít, várhatóan egész évben közlekedő non-stop járatot a már régóta várt Budapest-Sanghaj útvonalon. A Sanghaj járat mellett, az engedélyek megszerzésétől is függően egy másik, Ferihegyen már korábbról jól ismert kínai fuvarozó a Hainan Airlines is beszállhat a kínai versenybe. Ők a tervek szerint augusztustól három kínai nagyvárosba repülnének Budapestről: Sencsenbe, Hszianba, és Csunkingba. Előbbi kettő útvonalat egy járatként, míg Csunkingot önálló, non-stop járatként repülnék a tervek szerint. Emellett a Lufthansa és a Turkish Airlines tulajdonában álló török SunExpress menetrendszerinti járattal köti össze a kedvelt török üdülővárost Antalyát.

Új légitársaságok

  • Laudamotion
  • flydubai
  • SunExpress
  • Shanghai Airlines
  • Hainan Airlines

Új útvonalak (charter és menetrendszerinti)

A felsorolásból már most jól látszik, hogy a tavalyi év 9 újonnan induló járatához képest idén majdnem a duplája, 16 útvonalon lesznek új járatok.

  • London-Gatwick   március 31-től   Wizz Air
  • Cork   április 4-től   Ryanair
  • Oslo   április 5-től   Wizz Air
  • Nantes   április 7-től  Transavia France
  • Cagliari   május 1-től   Ryanair
  • Sevilla   május 2-től   Ryanair
  • Rimini   május 3-tól   Ryanair
  • Bari   május 3-tól   Ryanair
  • Antalya   május 15-től   Sun Express
  • Palma De Mallorca   június 6-tól   Ryanair
  • Sanghaj   június 7-től  Shanghai Airlines
  • Castellón de la Plana   június 16-tól   Wizz Air
  • Sharm El-Sheikh   június 21-től   Al Masria Universal Airlines (charter)
  • Dubaj   június 27-től   flydubai
  • Brüsszel   szeptember 2-től   LOT
  • Bukarest   szeptember 2-től   LOT

Megszűnő útvonalak

A megszűnő járatok listájára jelentős számban kerültek fel Wizz Air úticélok az idei évben.

  • Agadir  megszűnik március 24-től
  • Fuerteventura  megszűnik március 24-től
  • Bergen   megszűnik május 5-től

A Wizz Air mellett az Air France nagy felhajtásokkal és reményekkel indított, de bukásra ítélt légitársasága a JOON is befejezi budapesti működését június 26-tól. Ezt követően a járatokat ismét az Air France fogja üzemeltetni.

Járatsűrítések

Tavalyhoz képest az idei szezonban kevesebb járatsűrítésről számolhatunk be, de így is jelentős mértékben növeli budapesti jelenlétét a LOT, a British Airways, az Aer Lingus. Mindemellett lesznek olyan légitársaságok, mint például a TAP Portugal, aki nagyobb gépeket küld a megnövekedett utasforgalmi igények ellensúlyozására. A TAP-nál az idei nyáron több budapesti járaton a legnagyobb keskeny törzsű géptípusuk az Airbus A321-es lesz használatban.

Április 1-től a lengyel nemzeti légitársaság a korábbi napi öt járatát hat járatpárra bővíti a Budapest-Varsó útvonalon hétköznapokon. A szombati napokon 5, míg vasárnap 4 járatpár lesz.

2019. április 1-től a korábbi napi négy helyett, már naponta öt járatpárral fog Budapest és London legfontosabb repülőtere a Heathrow Airport között repülni a British Airways. A sűrítés alól a hétvégi járatok kivételt képeznek, hiszen ekkor marad továbbra is a korábbi napi négy járatpár. Az új járat kódja BA0688/BA0689 lesz. Menetrendszerint 16:05-kor száll fel Londonból, majd 19:35-re érkezik meg Ferihegyre, ahonnan 20:15-kor indul tovább, majd 21:55-kor száll le a Heathrow repülőtéren (helyi idők).

Az ír Aer Lingus pedig április 5. és május 11. között a meglévő heti négy járatpárja mellé egy ötödiket állít be menetrendjébe a Budapest-Dublin útvonalon a pénteki napokon.

Szomorú viszont, hogy elmarad a korábban április 1-től tervezett napi két járatra való bővítés az UIA-nál, valamint a június 24-től tervezett napi 4. járat sem valósul meg végül a Turkish Airlines színeiben. Továbbá idén nyáron már nem lesz 3. naponta közlekedő járatpárja a Finnair-nek.

Várható bejelentés

Információnk szerint ha minden jól megy, az elkövetkező időszakban bejelentésre kerülhet a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járat elindításának időpontja is. 

Charterek: jönnek a Japánok!

Az elmúlt évekhez képest idén várhatóan sokkal több charter járat indulhat Budapestről, a már megszokott légitársaságokkal, köztük a Tunisair gépeivel is.

Újdonságnak számít viszont az, hogy idén már szinte biztosra mondható hogy Japán charter is érkezik Budapestre az ANA és a JAL színeiben. Érdekesség hogy ezelőtt ANA gép még egyetlen alkalommal sem járt Ferihegyen, de idén szeptemberben a Japán Sapporo városából érkezhet az első, míg a megszokott JAL gép idén is Tokióból hoz majd utasokat.

Az érkezési dátumok várhatóan a következő szerint fognak alakulni: (változás történhet!)

Tokió Narita-Budapest Japan Airlines 2019. 08. 10.

Sapporo-Budapest ANA 2019. 09. 07

Visszatérnek az Amerikaiak és a Kanadaiak!

A tavalyi hatalmas sikert követően ismét lesz május 4. és október 27. között naponta közlekedő American Airlines Budapest-Philadelphia járat. A sikerességet jól tükrözi, hogy a budapesti útvonal volt a légitársaság egyik legjobban kihasznált és legjövedelmezőbb útvonala európai szinten. A most újrainduló járatokat tavalyhoz képest ismét az öreg Boeing 767-300ER típusok fogják repülni, mi meg irigykedve nézhetjük a prágaiakat, hogy ott bizony ott modernebb Airbus A330-asra váltanak az idei évben. De persze ez a hármas amerikai versenyhelyzetnek is köszönhető (Delta, United, American).

A kanadaiak már a 4. szezonjukat kezdik meg Budapesten április 2-től. A Budapest-Torontó járatokat a többi évhez hasonlóan idén is az Air Canada szabadidős "fapados" légitársasága az Air Canada Rouge fogja repülni, szintén Boeing 767-300ER típusú idős gépekkel. Az előzetes menetrend szerint a légitársaság idén nem tért vissza átgondolni az egész éves közlekedést, a tavaly téli törlést követően, így a járat október 25-ig fog közlekedni. A járatsűrűség a tavalyi évhez hasonló, a legforgalmasabb időszakban (június 24. és szeptember 15. között) naponta fog közlekedni.

Soha ennyi szélestörzsű járat nem volt egy időben Ferihegyen!

1-696x371.jpg

Talán mind két Dreamlinert láthatjuk majd egy napon is

Rendkívül forgalmas nyár lesz a Budapest Airport számára az idei. A kritikus időszak a dél és egy óra közötti lehet, amikor is 1 órán belül 3 szélestörzsű gép is indul, valamint érkezik. Amit látni, hogy a repülőtér az idei évben már próbálta eloszlatni nagygépes járatainak kiszolgálását, és a slotokat, emiatt például a torontói Rouge járatnak júniustól változik a menetrendje, későbbre tolódott az érkezése, valamint az indulása. Továbbá lesznek olyan napok is amikor egy nap alatt 7, vagy akár több szélestörzsű utasszállító gépet is ki kell szolgálnia a repülőtérnek.

A Budapest Airport az elmúlt hetekben bejelentette legújabb fejlesztési programját, amit gúnynéven "elkésett tűzoltó programnak" is lehetne mondani. A bud:plus névvel illetett fejlesztési program 1+1 új UB csatornát ad át a 2A és 2B terminálon korábbi szolgálati és szerviz helységek, valamint üzletek elbontásával. Mindemellett a mosdó és a tájékoztató táblák felújítását is magába foglalja. Azonban a repülőtér utasforgalmi területét nem nagyon tudja tovább bővíteni, így az a napi akár 50 ezer utasszám esetén már igen szűknek bizonyul. De nem csak a terminálon jelentkezhetnek gondok, hanem a parkolás sem lesz egyszerű a reptéren aki autóval akar kimenni, hiszen a parkolóház építése miatt jelenleg jelentős számú parkolóhelytől esik el a repülőtér. A beruházás pedig nem úgy tűnik, hogy a leállítást követően folytatódna, hiszen továbbra sem kezdték újra az építkezést, ez pedig biztosan csúszást eredményez a projekt várható befejezési idejében. De az Állam és a reptér nem túl barátságos viszonya is keresztbe tehet ennek a projektnek.

Mérföldkövek

A TAP Portugal és az EL AL is mérföldköves évfordulót ünnepelhet az idén nyáron Ferihegyen. Az EL AL esetében március 27-én lesz 30. éves a budapesti járat, míg a TAP-nál június 1-jén a 15. évfordulóját ünnepelheti a budapesti járat.

[Borítókép: Budapest Airport]

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!